Elhunyt Rip Torn amerikai színész, a Sötét zsaruk című filmek egyik sztárja

Rip Torn
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt Rip Torn amerikai színész, a Sötét zsaruk című filmsorozat egyik sztárja – jelentette be szerdára virradóra a művész menedzsere.

A 88 éves művészt connecticuti otthonában, családja körében érte a halál.
A texasi születésű Torn – aki egyébként Sissy Spacek színésznő unokatestvére – először gazdálkodni tanult, de 1957-ben eljegyezte magát a színészettel. New Yorkban Lee Strasberg színi iskolájában tanult, ott fedezte fel őt Elia Kazan rendező, aki – a Hollywood Reporter méltatása szerint – egy új James Deant vagy Marlon Brandót látott benne. Bár rengeteg filmben játszott, sikerei voltak a New York-i Broadway színházaiban, és szinkronszínészként is elismert volt, a nagy sikert az HBO The Larry Sanders Show című műsorában, illetve a Magyarországon Sötét zsaruk (Men in Black) címmel sugárzott filmekben – Z ügynök szerepében – nyújtott alakításai hozták el neki. Jelölték Oscar- és Tomy-díjra is, a Sanders-show-ban alakított szerepét pedig Emmy-díjjal jutalmazták 1996-ban.

Forrás: Pixabay.com

Elhunyt Joan Gilberto, a bossa nova zenei stílus egyik alapítójahttp://www.life.hu/kult/20190707-elhunyt-joan-gilberto-a-bossa-nova-zenei-stilus-egyik-alapitoja.htmlNyolcvannyolc éves korában elhunyt szombaton Joao Gilberto brazil gitáros, énekes és dalszövegíró, akit a bossa nova zenei stílus egyik alapítójaként tartanak számon. Haláláról a gyerekei tájékoztatták a nyilvánosságot a Facebook közösségi portálon. KultOrigoExkluzív interjút adott LP: ezért szereti Magyarországothttp://www.life.hu/kult/20190630-exkluziv-interjut-adott-lp-ezert-szereti-magyarorszagot.htmlA világ egyik legsikeresebb zeneszerzője, LP a Volt Fesztiválon lépett fel, ahol egy exkluzív interjút is adott a Life.hu-nak. Elmondta, miért olyan kedves emlék számára Magyarország, mint ahogy azt is megtudhatjuk, mit gondolt, amikor Rihannával közösen dolgozhatott. KultOrigoMeghalt Ungvári Tamás íróhttp://www.life.hu/kult/20190629-meghalt-ungvari-tamas-iro-89-eves-volt.htmlÉletének 89. évében szombaton meghalt Ungvári Tamás Széchenyi-díjas író, kritikus, műfordító - tájékoztatta a család az MTI-t.Kult--Elhunyt Radnai Annamária dramaturg, műfordítóhttp://www.life.hu/kult/20190629-elhunyt-radnai-annamaria-dramaturg-mufordito.htmlHosszan tartó betegség után, 55 éves korában pénteken meghalt Radnai Annamária Jászai Mari-díjas dramaturg, műfordító, egyetemi docens – tudatta a család, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Katona József Színház az MTI-vel. KultOrigoExkluzív: interjú az Amaranthe énekesnőjévelhttp://www.life.hu/kult/20190628-exkluziv-interju-az-amarenthe-enekesnojevel-volt-fesztival.htmlAz idei Volt Fesztivál első nagyszínpados fellépője az Amaranthe metálbanda volt. Különlegességük, hogy az énekesük nő, így a szerdai nap rock-metál felhozatalából az egyetlen nőként állt színpadon. Azt, hogy milyen az élete a bandában, valamint milyen különleges emléke van a zenekarnak Magyarországról, a Life.hu-nak egy exkluzív interjúban mesélték el. KultOrigoExkluzív interjú Lost Frequenciesszelhttp://www.life.hu/kult/20190629-exkluziv-interju-a-lost-frequenciesszel-volt-fesztival.htmlSokadszor zenél Magyarországon a világ 17. helyezett DJ-je, Lost Frequencies. Most a Volt Fesztiválon lépett fel, ahol egy exkluzív interjút is adott a Life.hu-nak. Mesélt a slágerek megalkotásáról, de azt is elmondta, ki lenne számára az álompartner. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.