halál Jeremy Kemp színész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jeremy Kemp színész, akit a legtöbben a Z Cars című sorozatból ismerhetnek, távozott az élők sorából. 84 éves volt.

Jeremy Kemp angol színész 84 évesen távozott az élők sorából. A legtöbben a Z Cars című televíziós sorozatból ismerhették, de játszott a Conan, a kalandorban, a Négy esküvő és egy temetésben, valamint a Star Trek: Az új nemzedékben is.

84 évesen távozott a színész Forrás: Thinkstock

A Derbyshire-ben született színész komoly betegség után hunyt el július 19-én. Jeremy Kemp egészsége az után romlott folyamatosan, hogy a párját elvesztette – írja a The Sun.

Sosem késő: filmek az időskori újrakezdésrőlhttp://www.life.hu/kult/20190724-idos-vilagsztarok-a-filmvasznon.htmlSokáig filmipari közhely volt, hogy elsősorban a fiatalok járnak moziba, így őket célozzák a filmek, de az utóbbi években mégis látványosan megszaporodtak az olyan alkotások, amelyekben hatvan, sőt hetven felettiek a főszereplők. Úgy tűnik, azok a moziba járó fiatalok közben megöregedtek, de továbbra is nézik a filmeket, ennek pedig számos jó moziélményt köszönhetünk, amiket a Pompon klub aktuális bemutatója kapcsán listára is gyűjtöttünk. KultOrigoÚj köntösbe csomagolták Zoltán Erika nagy slágerét, a Casanováthttp://www.life.hu/kult/20190725-uj-kontosbe-csomagoltak-zoltan-erika-nagy-slageret-a-casanovat.html30 éve felforgatta a hazai zenei életet a Casanova, amit azóta is imádnak. Most új köntösbe csomagolva hallhatják az emberek a régi nagy slágert Lotfi Begi, Curtis és Dér Heni közreműködésével. KultOrigoElhunyt Rutger Hauer, a Szárnyas fejvadász sztárjahttp://www.life.hu/kult/20190725-elhunyt-rutger-hauer-a-szarnyas-fejvadasz-sztarja.htmlElhunyt a Szárnyas fejvadász és a Batman: Kezdődik! című filmek sztárja, Rutger Hauer. 75 éves volt. Kult--Az ötvenéves Jennifer Lopez legfontosabb filmszerepeihttp://www.life.hu/kult/20190722-jennifer-lopez-otveneves-fontos-filmszerepek.htmlJúlius 24-én ünnepli ötvenedik születésnapját Jennifer Lopez, akit elsősorban talán popénekesnőként ismer a világ, de filmcsillagként is igencsak jelentős a karrierje. A jeles alkalomból listára gyűjtöttük a legfontosabb mozis szerepeit. Boldog születésnapot, J. Lo! KultOrigoCampus Fesztivál: Deák Bill Gyula elárulta, mi tartja a színpadon 70 éves kora után ishttp://www.life.hu/kult/20190723-campus-fesztival-deak-bill-gyula-elarulta-mi-tartja-a-szinpadon-70-eves-kora-utan-is.htmlA blueskirály, Deák Bill Gyula a debreceni Campus Fesztiválon adott először interjút a Life.hu kamerájának. A "legfeketébb hangú fehér énekes" többek közt elmondta, hogyan bírja 70-en túl a tempót, milyen tervei vannak a jövőre nézve. Bill Kapitány azt is kijelentette, szerinte sikerük egyik titka, hogy senki nem tiszteli úgy a közönségét, mint ő és zenekara. KultOrigoMost beleshetsz Campus Fesztivál kulisszái mögé – Videóhttp://www.life.hu/kult/20190723-most-beleshetsz-campus-fesztival-kulisszai-moge-video.htmlLezajlott a 12. Campus Fesztivál, amin 248 fellépő 18 programhelyszínen szórakoztatta Debrecen közönségét. A fesztivál igazgatója, Miklósvölgyi Péter a Life.hu kérdésére elmondta, milyen extra kívánságokkal érkeztek az esemény kiemelt fellépői, például Alan Walker és a Limp Bizkit, de azt is megtudhatjuk, milyen jótékonysági eseményre késztették a fesztivál szervezői a VIP vendégeket. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.