Dokumentumfilmmel debütált az Obama házaspár

Forrás: AFP/Saul Loeb -
dokumentumfilm Barack Obama Hollywood Michelle Obama
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ohiói munkásokat bemutató dokumentumfilmmel debütált szerdán Hollywoodban az Obama házaspár: a korábbi elnök és felesége tavaly létrehozott produkciós cégével vett részt a Netflix számára forgatott American Factory elkészítésében.

A dokumentumfilm azt mutatja be, mi történt a 2008-as gazdasági válság miatt Ohióban bezárt General Motors-gyár munkásaival, miután egy kínai vállalat átvette a telepet, és újra munkához juttatta őket.
Az American Factory az első dokumentumfilm, amelynek elkészítésében Barack és Michelle Obama a Higher Ground produkciós cégével részt vett. Obamáék produkciós vállalata több évre szóló együttműködési szerződést kötött tavaly a Netflix streamingóriással.

Barack Obama és Michelle Obama dokumentumfilmmel debütáltak Hollywoodban Forrás: AFP/Saul Loeb

A dokumentumfilm az ohiói Moraine több ezer autógyári munkásának sorsát követi, akiket a 2008-as recesszió miatt elbocsátottak, de sokuk hat évvel később a bezárt gyárat átvevő kínai Fuyao Glass America kínai vállalatnál kapott ismét munkát. Michelle Obama elmondta, hogy különösen a produkció nyitójelenetei fogták meg, mivel a gyári felvételek felidézték benne saját múltját és apja életét.
Az amerikai kritikusok dicsérték a produkciót, a véleményeket összegző Rotten Tomatoes honlap szerint 97 százalékban pozitív a fogadtatása.

Obamáék produkciós cége a következőkben egy Pulitzer-díjas könyv adaptációján dolgozik, amely a rabszolgák felszabadításáért küzdő Frederick Douglassről szól, továbbá egy divat világában játszódó kosztümös drámát és az egészséges étkezésről szóló, óvodásoknak szánt sorozatot is készítenek.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.