Székhelyi József családja egy év után is küzd a halála miatti veszteséggel

Forrás: MTI/Kallos Bea -
gyász színész család Székhelyi József
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Székhelyi József bár mindent megtett a gyógyulásáért, egy éve mégis legyőzte a rák. Családja a mai napig gyászolja a 71 éves korában elhunyt, Jászai Mari-díjas színészművészt.

A Blikk-kel a színházi rendezőként dolgozó fia, Dániel osztotta meg, miként viseli édesapja hiányát.

"Nincs nap vagy óra, hogy ne gondolnék rá. Nem tudom, mikor fogom feldolgozni, de az biztos, hogy dolgozom rajta. A temetése másnapján már gőzerővel próbálni kezdtem, szóval nem nyomtam sokáig az ágyat a gyászidőszakban, de nem úsztam meg, csak később jött elő a fájdalom.

Fia még mindig hallja édesapja hangját Forrás: MTI/Kallos Bea

Úgy érzem, hogy ő még mindig körülöttem van, és bár már nem tudom őt felhívni telefonon, amikor kérdésem lenne, pontosan tudom, hogy milyen helyzetben mit mondana. Az emlékezetemben van, és valóban, sokszor felteszem magamban a kérdést, hogy „Na, apu, mit szólnál ehhez?"

A hangoskönyvek, amelyeken ő mesél, azok is gyakran előkerülnek. Szeretem a hangját. Persze nem hallgatok meg mindent egyszerre, szépen beosztottam magamnak, hogy mikor bontom ki a CD-ket, amiken ő hallható" – mondta Székhelyi Dániel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.