Budapest Sportaréna James Blunt koncert
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
James Blunt jövő évi európai turnéján ismét érinti Magyarországot. A brit dalszerző-előadó, akinek új albuma, a Once Upon a Mind idén októberben jelenik meg, 2020. április 1-jén a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.

A koncertsorozat február 14-én Birminghamben indul, és április 7-én, a londoni Royal Albert Hallban zárul. Közben Magyarország mellett érinti Belgiumot, Franciaországot, Hollandiát, Csehországot, Lengyelországot, Németországot, Ausztriát, Svájcot és Olaszországot - közölte a szervező Live Nation pénteken az MTI-vel. Bár legutóbbi lemezén az elektronika felé kacsingatott, Once Upon a Mind című, immár hatodik stúdióanyaga visszatér megszokott hangzásához. Lesz rajta ballada (Monster), popos szám (5 Miles) és countrys felvétel (Halfway) is.

A 45 éves James Blunt a Bristoli Egyetemen végzett tanulmányai után a katonai pályát választotta, 1997-től tiszti rangban szolgált, állomásozott Kanadában, Koszovóban fél évig páncélos felderítő volt a NATO békefenntartó egységénél, ott írta No Bravery című dalát. Leszerelése után fellépett a South by Southwest Music Fesztiválon, majd Linda Perry kiadójánál, a Custardnál aláírt egy lemezszerződést. Los Angelesben felvette Back To Bedlam című albumát (ez 2004-ben jelent meg), amelyet később Grammy-díjra jelöltek. Első nagy slágere a You're Beautiful volt, amely 2005-ben vezette a brit kislemezlistát. A Top 10-be később a Goodbye My Lover, az 1973 és a Bonfire Heart is bekerült. Eddig mintegy 23 millió lemezt adott el világszerte. Szívesen zenél nemes ügyek érdekében, támogatja az Orvosok Határok Nélkül, valamint a Help For Heroes karitatív szervezetet, kampányol a klímaváltozás megfékezéséért.

James Bluntnak 2008, 2014 és 2018 után a jövő évi lesz a negyedik koncertje a Papp László Budapest Sportarénában.

Nagy a boldogság: megnősült a TV2 egykori sztárja, Fekete Dávidhttp://www.life.hu/sztarok/20190830-nagy-a-boldogsag-megnosult-a-tv2-egykori-sztarja-fekete-david.htmlA Megasztár 4. második helyezettje, Fekete Dávid elvette párját, Reginát. A fiatal pár úszik a boldogságban, és nem csak az eksüvő miatt: hamarosan ikreik születnek.TV + SztárokOrigoNagy Feró most tisztázta 40 évvel ezelőtti botrányáthttp://www.life.hu/sztarok/20190830-nagy-fero-most-tisztazta-40-evvel-ezelotti-botranyat.htmlEgy 40 évvel ezelőtti botrányát tisztázta most Nagy Feró. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoMészöly Kálmán jól érzi magát, nyaralni készül feleségévelhttp://www.life.hu/sztarok/20190830-meszoly-kalman-jol-erzi-magat-nyaralni-keszul-felesegevel.htmlMészöly Kálmán végre jól érzi magát, és feleségével nyaralni készül. TV + SztárokMedencében szexizett Köllő Babett – Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190830-medenceben-szexizett-kollo-babett.htmlElakadt a rajongók szava Köllő Babett friss fotójától. TV + Sztárok--Ezt gondolja az úszók kapitánya Shane Tusuprólhttp://www.life.hu/sztarok/20190830-ezt-gondolja-az-uszok-kapitanya-shane-tusuprol.htmlSós Csaba szerint Shane Tusupnak csupán Hosszú Katinka kiteljesedésében volt szerepe. TV + Sztárok--Adás közben sírta el magát Bereczki Zoltánhttp://www.life.hu/sztarok/20190829-adas-kozben-sirta-el-magat-bereczki-zoltan.htmlBereczki Zoltánt nagyon meghatotta egy jelenet a Sztárban sztár leszek! című műsorban, és elsírta magát. Kiderült, hogy a magánéletben is előfordul, hogy néha elpityeredik. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.