Elhunyt Peter Lindbergh német sztárfotós

Forrás: Shutterstock -
fotós Peter Lindbergh
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Élete 75. évében elhunyt Peter Lindbergh német sztárfotós. Halálhírét szerdán párizsi stúdiója erősítette meg.

A művész kedden hunyt el, a halál okát egyelőre nem tudni.

Lindbergh az elmúlt 40 év egyik legbefolyásosabb divatfotósa volt, jelentős hatása volt a 90-es évek szupermodell-jelenségének megalkotásában. Alkotásai számtalan kiállításon voltak láthatók, legutóbb Párizsban, Münchenben és Düsseldorfban.

Milla Jovovich színésznő tartja Peter Lindbergh könyvét Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frazer Harrison


Az 1944-ben az akkor német megszállás alatt álló, a mai Lengyelország területén lévő Warthelandban született és a Ruhr-vidéken felnőtt Peter Brodbeck egyéni módon tekintett a divatra. Először kirakatrendezést tanult, majd beiratkozott a Berlini Művészeti Egyetemre, ahol esti tagozaton rajzot tanult, majd szabad festészetet Krefeldben. A fotózás felé viszonylag későn, 27 évesen fordult, ekkor kezdte meg kétéves képzését Hans Lux német fotósnál. Az áttörést az 1978-ban bemutatott Stern című fotósorozata hozta meg számára.

Peter Lindbergh Forrás: AFP/Felix Horhager


A Peter Lindbergh néven világhírűvé vált művészt elsősorban modellekről, Naomi Campbellről, Linda Evangelistáról, Tatjana Patitzról, Christy Turlingtonról és Cindy Crawfordról készített képei tették ismertté.
Olyan híres dizájnereknek dolgozott, mint a Jean-Paul Gaultier és Giorgio Armani. Jellegzetes fekete-fehér képeivel jelentős hatással volt a divatfotózásra.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.