Hungexpo kiállítás Himalája Utazás Kiállítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fel se út, le se út.

Vannak akik azt mondják, hogy ha a Mount Everest ezer méterrel alacsonyabb lenne, akkor egyáltalán nem volna érdekes az, hogy megmássza egy átlagos képességű hegymászó. A nagy feladat az utolsó körülbelül ezer méteren vár a mászóra, az ún. halálzónában, ahol a levegő oxigénje egyharmada a tengerszintinek. Ezzel együtt nem ritkán mínusz huszonöt fok van, ami szinte hibernálja az emberi testet. Itt minden egyes lépésért külön-külön meg kell küzdeni először fölfelé, és ami még veszélyesebb: lefelé.

Hazai terepen

Magyarország mai határain belül sehol sem kerülhetünk 1015 méter fölé, de vannak olyan népek, akik hat-nyolcezres csúcsok közelében élnek, és nem ritka az sem, hogy akár négyezer méteres magasságokban töltik mindennapjaikat. Ezekről az emberekről is szól a Himalája Expo, ami négy napon át - Magyarországon csak az Utazás 2011 kiállítás keretében - fogadja a közönséget.

Citroën "anno"

A kiállítás érdekességei az 1931-32-es Citroën expedícióból fennmaradt relikviák, s ez egyben magyarázza is a tárlat francia eredetét. A hajdan Sárga Expedíciónak nevezett hatalmas vállalkozás, a Beiruttól Pekingig tartó túra főszereplője, az akkori technikai megoldásaival új utakon járó Citroën terepjáró volt. A Himalája Expo azonban nem csak a technikának állít méltó emléket. A híres csúcstámadók közül megeleveníti Mallory és Irvine 1924-ben tett első kísérletét, valamint a Hillary-Norgay párost, az új zélandi hírességet és a sokáig méltatlanul kevéssé ismert serpát. Képeken és írásokon keresztül megismerheti a közönség Lhásza kolostorának első női látogatóját is.

Himalája LIVE

A különleges bemutató azonban nem csak az emlékekből építkezik. A magashegyi népek mai használati tárgyai, a vallási szokásait megelevenítő imamalmok és szőnyegek, sőt egy buddhista szentély is helyet kap a mintegy ezer négyzetméteres területen. Kézműves bemutatók is színesítik az eseményt, így eredeti kincsekre bukkanhat a vásározó. Akik hozzájutnak Kőrösi Csoma tibeti-angol szótárához ne felejtsék otthon, hiszen az expón igazi himalájai lakosokkal találkozhatnak, és az érdeklődők a nyelvi nehézségeket leküzdve beszélgethetnek is. Bár nem a jószágok hozzák a felszerelést, de a tervek szerint ott lesz a magashegyi teherhordók képviseletében egy-két jak is. A helyszínen a buddhizmus meditációs gyakorlatának legfontosabb eszköze, homokmandala készül, amely művészeti tevékenység és egyben kultikus üzenet a világnak.

Magyar hódító

A szervezők szeretnék bemutatni a Himalája magyar vonatkozásait is, ezért a kiállításra meghívást kapott a Mount Everest első magyar férfi meghódítója, a magyar Himalája expedíciók első számú vezetője, Erőss Zsolt. A kiállítás első napján személyesen is találkozhatnak vele, illetve a róla szóló tárlaton megtekinthetik a felszereléseit, sátrát, pehely overállját, jégcsákányát is, miközben folyamatos vetítést láthatnak a magyar hegymászó csapat által készített fotókból.

Egyúttal...

A Himalája Expo, az idei Utazás kiállítás egyik fő attrakciója, március 3-6. között tart nyitva. Ugyanekkor zajlanak a Budapest Boat Show, a Karaván Szalon és a IV. Port.hu Bringaexpo eseményei. Ebben az időben ugyancsak nyitva tart még a Vásárközpont fedett golfpályája a 16-os pavilonban. A kiállítások egy közös belépővel látogathatók, amelyet érdemes az interneten, 20%-os kedvezménnyel előre megváltani, így nem csak olcsóbban juthatnak belépőjegyhez, de a sorbanállást is elkerülhetik. A cím ahol a kiállításokról, a programokról és a jegyelővételről részletesen is tájékozódhatnak: hungexpo.hu/utazas.

(támogatott cikk)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.