Elhunyt a legendás brit zenekar basszusgitárosa

halál zenekar basszusgitáros
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt Jet Harris, aki egykoron Cliff Richard zenekarának, a Shadows együttesnek a basszusgitárosa volt, 71 évesen érte a halál - jelentette a brit média.

Terence Harris, aki Jet becenevét még iskolájában kapta, mivel ő volt a leggyorsabb futó a tanulók között, 1958-ban ismerkedett meg Cliff Richarddal, és állítólag az ő ötlete volt, hogy zenekarukat Shadowsnak nevezzék el.

"Jet, a basszusgitáros, mindig a brit rock and roll történelem szerves része lesz. Pontosan az volt, amire a Shadowsnak szüksége volt, a csapat motorja, aki összetartotta hangzásunkat" - fogalmazott közleményében Cliff Richard. Számos sikert ért el az együttessel az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején, köztük olyan számok voltak, mint a slágerlisták élére került Apache, a Guitar Tango vagy a Wonderful Land.


Miután szakított az együttessel, 1963-ban összeállt zenélni Tony Meehannel, aki korábban szintén a Shadows tagja volt, és Diamond című számuk azonnal a brit slágerlisták élére került.

Egy súlyos gépkocsibaleset majdnem véget vetett karrierjének, de megpróbált továbbzenélni, és még számos albumot kiadott. Amint zenei sikerei elhalványultak, Harris profi fotós lett.

A zene szolgálatáért II. Erzsébet brit birodalmi renddel tüntette ki. Két évig küzdött a rák ellen, mielőtt az legyőzte őt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.