sminkmester film szerep színész mozi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rajongunk értük, és sokszor csak miattuk ülünk be egy-egy mozira. A sztárok nagy átváltozó művészek, és egy-egy filmszerep kedvéért sokszor hosszú órákat kell a sminkszobában tölteniük. A Life.hu most összegyűjtötte neked a nagy kedvencek legütősebb átváltozásait.
1. Meryl Streep a Kétely, a Julie és Julia és a Vaslady című filmekben

"Én csak próbáltam őt úgy alakítani, mint egy embert, nem gondolkoztam azon, hogy hogy nézek ki, vagy hogy jó-e az akcentusom"
"Legalább annyi hév és buzgalom van bennem, és legalább annyira szeretnék figyelni a részletekre, mint ahogyan annak idején Thatcher asszony tette. Csak remélni tudom, hogy majdnem olyan energikus leszek, mint ő"


Forrás: AFP, www.theironladymovie.co.uk
Forrás: AFP, www.theironladymovie.co.uk


2. Charlize Theron A rém című filmben

A modellből lett színésznőt, Charlize Theront a felismerhetetlenségig elcsúfították A rém című filmben, ahol a sorozatgyilkos Aileen Wuornos szerepét játszotta 2003-ban. A smink nem került sokba a forgatásokon, műfogsorra, kontaktlencsére és némi gumimaszkra volt szükség. Hogy még hitelesebbnek tűnjön az alakítása, a színésznő sokáig tanulmányozta az igazi Wuornos mimikáját, feszült állkapcsát és tágra nyitott szemeit. "Rájöttem, hogy minden, amit tett, csak azt tükrözte, amin lelkileg és érzelmileg keresztülment" - mondta a színésznő.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Kattints a képre és nézz képeket a színésznőről!


3. Glenn Close mint Albert Knobbs

Glenn Close 1982-ben egy színdarabban játszotta a magát férfinek kiadó Albert Knobbs szerepét. 15 évvel később a filmvásznon is a 19. századi ír asszony bőrébe bújt. Hogy még inkább férfiasan nézzen ki, a forgatáson műorrot viselt. Sokáig tanulmányozta Charlie Chaplin gesztusait. "Knobbs sokkal jobban érzi magát férfiruhában, mint nőiben. Ez utóbbiban már azt sem tudná, hogyan kell viselkednie."

Forrás: http://albertnobbs-themovie.com
Forrás: http://albertnobbs-themovie.com

4. Matt Damon A bátrak igazsága és Az informátor című filmekben

Matt Damon fiatal színészként jó benyomást akart kelteni az első jelentős szerepében. A bátrak igazsága című filmben 1996-ban egy heroinfüggő háborús veteránt alakított. A szerep kedvéért napi 10 kilométert futott és több mint 20 kilót fogyott mindössze 100 nap alatt. Évekig gyógyszert kellett szednie a felborult anyagcseréje miatt. A 2009-es Az informátor című filmben Mark Whitacre-t, egy élelmiszeripari vállalat munkatársából lett FBI-informátort alakít. Az előző kihívással szemben a szerep kedvéért 15 kilót kellett híznia. "Ez nagyon könnyű feladat volt, és vicces. Mindent megettem, amit megkívántam, persze csak néhány hónapig."

Forrás: AFP, http://theinformantmovie.warnerbros.com
Forrás: AFP, http://theinformantmovie.warnerbros.com

Tipp! Levetkőzőtt a botrányhősnő. Kattints a képekért! (18+)


5. Nicole Kidman az Órákban


"A gyerekeimet is elvittem magammal a premierre. Connor azt mondta, amikor meglátta a film plakátját, hogy nem tetszik neki az orrom."


Forrás: AFP
Forrás: AFP

6. Cate Blanchett az I'm Not There című filmben

A színésznő korábban már többször is alakított valós személyeket, I. Erzsébetet játszotta az 1998-as Elizabeth és a 2007-es Elizabeth: Az aranykor című filmekben, 2004-ben pedig az Aviátorban Katharine Hepburn bőrébe bújt. A legkülönlegesebb alakítása azonban a 2007-es I'm Not There című mozi volt, ahol göndör parókában és napszemüvegben Bob Dylant játszotta. A kritikusokat is meggyőzte, Oscar-díjra is jelölték. "A melleimet leszoríttattam, és már készen is álltam a feladatra. Az ilyen kihívásokra elég gyorsan igent szoktam mondani."

Forrás: AFP
Forrás: AFP


7. Martin Lawrence mint "Big Momma"

Martin Lawrence-t 2000-ben a Gagyi mami első részében láthattuk 150 kilós dagadt nőként, ahol egy FBI-ügynököt alakított. A speciális 25 kilós jelmezt a film másik két részében is viselte. A Gagyi mami - Mint két tojás című filmben pedig még meztelenül is megmutatta magát.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Tipp! Kirstie Alley hihetetlen fogyása. Kattints a képekért!


8. Dustin Hoffmann az Aranyoskám című filmben

"Több mint egy évet készültünk rá, nem tudtam annyira elragadó és csinos lenni, mint amennyire akartam."


Forrás: AFP
Forrás: AFP

9. Gwyneth Paltrow A nagyon nagy ő című filmben

Gwyneth Paltrow mindig kényesen ügyelt a testsúlyára, szigorú étrenddel és rendszeres testmozgással tartja formában magát. Ráadásul jó géneket is örökölt, édesanyja, a szintén színésznő Blythe Danner sem küzdött soha súlyproblémával. A 2001-es A nagyon nagy ő című filmben úgy láthattuk őt, mint még soha. "A jelmezem szörnyen kényelmetlen és fullasztó volt, mert az arcomra ragadt. 3 órába telt, mire fel tudtam venni, és átlagosan 1 óra volt, mire ki tudtam belőle bújni. Sőt, levenni talán nehezebb volt ezt a hihetetlenül vékony, szirupos anyagot. Rémes volt."

Forrás: AFP
Forrás: AFP

10. Gary Oldman A manipulátor és a Hannibal című filmekben

A Bárányok hallgatnak sorozatgyilkosa, Hannibal Lecter áldozatai mindig szörnyű látványt nyújtanak. Nem volt ez másképp Gary Oldman esetében sem, akit az 1999-es Hannibal című filmben tett szörnnyé Lecter. Oldmant korábban már két film kedvéért is átváltoztatták, az 1986-os Sid és Nancy-ben és a 2000-es A manipulátor című moziban is felismerhetetlen volt a színész. A Hannibal forgatásán minden alkalommal 6 órába telt, mire eltorzították. "Miért is kellene minden általam játszott karakternek úgy kinéznie, és olyan hangon beszélnie, mint ahogyan én? Mindannyian különbözőek vagyunk, a karakterek is mások. Ez része a mókának, olyan, mint amikor halloweenkor beöltözünk."

Forrás: AFP
Forrás: AFP

11. John Hurt Az elefántember című filmben

Az 1980-as Az elefántember című film Joseph Merrickről, miden idők legdeformáltabb emberéről szól. A testi elváltozásairól ismert hátborzongató fiú a 19. századi London réme volt. John Hurt jelmeze úgy készült, hogy a lehető legtökéletesebben hasonlítson Merrickre. Olyan jól sikerült, hogy a készítőket Oscar-díjjal jutalmazták. A színészt is Oscar-díjra jelölték az alakításért, de végül nem kapta meg. A jelmezben minden nagyon nehezére esett, alig tudott enni is. "Rendesen tízóraiztam, aztán a forgatások alatt már csak szívószállal tudtam enni. Általában narancslevet szürcsöltem nyers tojással. Aztán otthon ettem legközelebb, amikor hazaértem, ez olyan éjfél körül volt. Másfél óra volt, mire a jelmezből kibújtam."

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Tipp! Budapesten járt a világsztár. Kattints a képekért!


12. Ralph Fiennes mint Lord Voldemort

"Elégedett vagyok magammal" "A gyerekeknek félniük kell Lord Voldemorttól."



13. Brad Pitt a Benjamin Button különös élete című filmben

Brad Pitt egyike azoknak a színészeknek, akik imádják a kihívásokat, de nem akart egy évtizedet azzal tölteni, hogy Benjamin Buttonnak maszkírozzák. "Soha nem hordtam maszkot és protézist a forgatásokon, az élet túl rövid ehhez." Brad Pittnek ezúttal sem kellett kivételt tenni, digitálisan változtatták át az arcát.

Tipp! Nem takargatják testüket: a villalakók pucéran. Kattints a galériáért! (+18)



Az élet, a világmindenség, Brad Pitt, meg mindenhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20111216-az-elet-a-vilagmindenseg-brad-pitt-meg-minden-a-mozikban.htmlTöltsd a szilvesztert New Yorkban - már most!http://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20111209-toltsd-a-szilvesztert-new-yorkban-mar-most.htmlA csúnya férfi dicséretehttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20111130-filmkritika-a-csunya-ferfi-dicserete.html7 sztár 7 legjobb mondásahttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20111209-mozi-film-regi-sztarok-halalosan-jo-aranykopesei.htmlTe kivel cserélnéd el egy hétre az életedet?http://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20111123-film-mozi-szorakozas-kivel-cserelned-el-egy-hetre-az.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.