5 trendi hely, ahol a boré a főszerep - Borbárok Budapesten

borkóstoló bor szórakozás program
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A borkedvelő közönség pár éve csak néhány gazdag italkínálattal rendelkező kocsmában vagy étteremben tudta kiélni a borok iránti rajongását. Ma már jóval árnyaltabb a kép: az otthonostól a vagányig széles a kínálat az olyan bárokból, ahol a boré a főszerep. A Life.hu most bemutatja kedvenceit.  

1. Doblo Bor & Bár

A kellemes hangulatú téglafalak, meleg fények és homályos sarkok uralta bárban igazi otthonra lel a borkedvelő látogató. Talán nem véletlen, hogy a legrégebbi törzsvendég azóta jár ide vissza, amikor még a doblósok sem tudták, hogy vendéglátózni fognak. A Doblo eredetileg kizárólag magyar borokkal foglalkozó borkereskedés volt és csak egy év működés után lett először borbár, majd borokkal is foglalkozó bár. "Eleinte csak boraink voltak, majd pálinkával bővült a kínálat, mára pedig egy gazdag borfelhozatallal rendelkező, egyéb italokat is felsorakoztató úri kocsma vagyunk" - mondta Popovits Dávid, a hely vezetője. Hozzáteszi, nemcsak a nevükben történt változás, hanem új kategóriát is teremtettek a gombamód szaporodó borbárok családjában. Ha a Doblóban jársz, kóstold meg a komoly bornak számító Szepsy 6 puttonyos Aszút, vagy az egyik legizgalmasabb italt, a tokaji Myrtus családi borászat Furmintját, vagy a Lejtőt, ami egy pezsgő és vodka alapú shot koktél.
Hol?
1072 Budapest, Dob utca 20.
Bővebb infó: http://www.budapestwine.com/

Fotó: Mengyán Eszter
Fotó: Mengyán Eszter

Kattints a képre a galériáért!

Tippünk: Itt is válogathatsz a finomabbnál finomabb borok közül!


2. VinoWonka Csokoládé- és Borbár

"Magyarországon egyedülálló különlegesség a bor és a bonbon párosítása, amely új ízélményt kínál az erre nyitottak számára"Mindig szem előtt tartottuk a minőséget, hiszen a bor és bonbon párosításoknál ez különösen lényeges"
Hol?

Bővebb infó:

Kattints a többi képért!


3. DiVino

Ha szívesen kortyolgatnál kiváló magyar borokat olaszos környezetben, akkor feltétlenül térj be a DiVino borbárba a Bazilika közelében. A DiVino missziója, hogy a magyar közönségnek magyar borokat mutasson be, ezért a bárban kizárólag magyar pincészetek borait kóstolhatod meg - kéthetente a soron következő junior borász mutatja be a portfólióját. A kellemes hangulatú helyen az egyedi tervezésű faburkolatnak köszönhetően finom faillat úszik a levegőben, az árak barátságosak, ráadásul a borok mellé különleges ételeket is kóstolhatsz, de nagyon finom a kacsahúsos, kacsazsíros kenyér is. Nemcsak a Life.hu, hanem a közönség nagy kedvence is Gere Andi rózsaszín Fricije, ami egy könnyű, gyöngyöző bor, minden buli elmaradhatatlan kelléke.
Hol?
1053 Budapest, Szent István tér 3.
Bővebb infó: http://divinoborbar.hu/

Fotó: Mengyán Eszter
Fotó: Mengyán Eszter

Még több kép a galériában!


4. Innio

Aki szerint a bor a kultúra szerves része, és nemcsak kóstolni szeretné, hanem minél többet meg akar tudni az isteni nedűkről, annak a budapesti borbárok legfiatalabb tagjában, az Innióban a helye. A helyiséget majdnem kitöltő, négyzetesen körbefutó pult mellé ülve, de néhány asztal mellett is átadhatod magad a kóstolás élményének. Van miből választani: a kínálat megközelítőleg 250 borból áll. "A borlap Franciaország, Olaszország jelentős borvidékeit bemutatva, Ausztria és Németország precíz boraival folytatva, Szlovénia egyedi ízeivel megfűszerezve, az Újvilág harsány intenzitásával támogatva, Magyarország érdekességeivel bezárólag alkot egészet" - tudtuk meg Hantos Bencétől, az Innio menedzserétől. A borlapot folyamatosan alakítják, jelenleg nagy kedvencünk az egyik legérdekesebb ízű nedűjük, az Etna vulkanikus lejtőjéről érkezett vörösbor, a Passopisciaro 2007, de érdemes megkóstolni a kínálatban fontos szerepet játszó buborékos finomságokat is.
Hol?
1051 Budapest, Október 6. utca 9.
Bővebb infó: http://www.innio.hu

Fotó: Mengyán Eszter
Fotó: Mengyán Eszter

A képre kattintva galéria nyílik!


5. Kadarka Bár

Ha nem szeretnél zavarba jönni a vastag borlapok láttán, és pironkodva kérni valamilyen számodra teljesen ismeretlen bort, akkor a Kadarka Bárt neked találták ki. A hatvanas évek hangulatát idéző, színes, vidám helyen minden hónapban új kínálattal, 30-40 különböző tétellel várják a borok kedvelőit. A kizárólag magyar családi pincészetekből származó nedűk mellett a hidegkonyha kínálatából is válogathatsz. Így kerülhet egy-egy pohár bor mellé padlizsán- vagy tökmagkrém, sajttál és kemencés lángos is az asztalra. A borok mellett érdemes megkóstolnod a bár egyik különlegességét, a "francia fröccsöt", ami nem más, mint szódával spriccelt házi pálinka.
Hol?
1068 Budapest, Király utca 42.
Bővebb infó: http://www.kadarkaborbar.hu

facebook.com
facebook.com

Még több kép a galériában!


5 film, ami mellé bort kell innihttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20111124-szorakozas-film-bor-7-film-ami-melle-bort-kell.html"Borban fürdik úr és szolga" - Az alkohol és az irodalom mennyekben köttetett házasságahttp://www.life.hu/szorakozz/zenekonyv/20111017-szorakozas-olvasas-bor-iszunk-es-olvasunk-az-alkohol.htmlMámorító borkóstolók Budapestenhttp://www.life.hu/szorakozz/programok/20101128-mamorito-borkostolok-budapesten.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.