Október 18-tól mozikban a Magic Boys: ritka magyar film, mert nem csupán a stáblistáján szerepelnek világsztárok, de szinte minden jelenetében is. Michael Madsen, Vinnie Jones, Jamelia játszanak együtt a chippendale-t alakító Szabó Győzővel, Pindroch Csabával, Hujber Ferenccel és Nagy Sándorral.

Forrás: Focus-Fox

A Magic Boys Budapesten, Szegeden, Londonban, angol, illetve magyar nyelven forgott - és játszódik. A filmkészítők meg sem próbáltak úgy tenni, mintha kiküszöbölhető volna a nem angol anyanyelvű színészek akcentusa - inkább előnyükre fordították azt, s lett a komikum egyik bájos forrása.

A vagány, kissé kincstári optimista Dávid és a pesszimista, bátortalan, befelé forduló  Zoli pezsgőgyári munkásként dolgoznak vidéken.  Ám egyszer mindenkinek eljön az ideje.  Nekik is. Egyetlen nap alatt omlik össze minden, ami addig fontos volt a számukra, sőt, az életük is komoly veszélybe kerül. Mikor rejtélyes meghívót találnak, ami egy fél óra múlva induló magángépre szól, és homályosan beszél még valami fellépéssorozatról, valamint egy álom-gázsiról, nem tétováznak.  A meneküléshez csupán annyit kell mondaniuk a reptéren: "Mi vagyunk a Magic Boys".  Ám azzal már csak Londonban szembesülnek, hogy mire is vállalkoztak: a "Magic Boys" valójában egy chippendale pár, megbízójuk pedig rettegett maffiafőnök, aki igazi profikra számít.

 

 

A Magic Boys október 18-tól látható országszerte a mozikban, és most Te is nyerhetsz egy páros belépőt, ha jól válaszolsz az alábbi kérdésekre, és minél előbb elküldöd őket az info@life.hu e-mail címre a Magic boys jeligével, és a NEVETEKKEL. (Aki nem küldi el a nevét, azt nem tudjuk felírni a listára.

A vetítés október 15-én, 19 órakor lesz az Alle bevásárlóközpontban.

Ki rendezte a filmet?
a) Molnár Sándor
b) Koltai Róbert
c) Quentin Tarantino

Milyen szerepben parádéznak a főszereplők a filmben?
a) Chippendale fiúk
b) buszvezetők
c) biztonsági őrök

Mikortól látható a film országszerte?
a) november 1.
b) október 18.
c) október 30.

Sok sikert!

NYEREMÉNYJÁTÉK SZABÁLYZAT


1.  A jelen nyereményjáték szabályzat ("Nyereményjáték Szabályzat") vonatkozik az Origo Zrt. (székhelye: 1117 Budapest, Gábor Dénes u. 2., cégjegyzékszáma: 01-10-044389) által üzemeltetett www.life.hu weboldalon megjelenő a Magic Boys nyereményjátékra ("Nyereményjáték"), amelynek szervezője az Origo Zrt. (a továbbiakban: "Szervező").

2. A játékban való részvételhez az alábbi kérdésre kell helyesen válaszolni, és a megfejtést az info@life.hu e-mail címre elküldeni. A Nyereményjáték 2012. október 9-én indul és október 14-ig tart. A kérdésre e-mailben választ küldő személy ("Játékos") az e-mail küldésével magára nézve kötelezőnek ismeri el a Nyereményjáték Szabályzatot. A Nyereményjáték időtartamán kívül küldött megfejtés elküldője a Nyereményjátékban nem vesz részt.

Ki rendezte a filmet?
a) Molnár Sándor
b) Koltai Róbert
c) Quentin Tarantino

Milyen szerepben parádéznak a főszereplők a filmben?
a) Chippendale fiúk
b) buszvezetők
c) biztonsági őrök

Mikortól látható a film országszerte?
a) november 1.
b) október 18.
c) október 30.


3. A Nyereményjáték nyereményét a Focusfox ajánlotta fel.


4. A Nyereményjátékban részt vehet minden internet-felhasználó természetes személy, aki Magyarországon tartózkodási vagy lakóhellyel, valamint magyarországi mobilhívószámmal rendelkezik.  A Nyereményjátékban nem vehetnek részt az alábbi személyek:
- a Szervező tulajdonosai, vezető tisztségviselői, munkavállalói, megbízottjai, valamint azok közeli hozzátartozói (Ptk. 685. § b.)

5. A Szervező a nyereményt a megfelelő választ elküldő leggyorsabb Játékosoknak ítéli a jegyeket. A nyeremény készpénzre vagy más nyereménytárgyra nem átváltható. A nyereménnyel kapcsolatos adó fizetési kötelezettségnek a Szervező hatályos jogszabályoknak megfelelően eleget tesz.

6. A nyertest a Szervező ügyfélszolgálatának munkatársai e-mailben értesítik. Az értesítés során a nyertes a beazonosíthatóság illetve a nyeremény átvétele érdekében a következő adatait köteles megadni, ellenkező esetben a Szervező a nyereményt nem tudja átadni: név, lakcím, személyi igazolvány szám.

7. A Nyeremény Felajánló a nyereményt a nyertessel egyeztetett időpontban és helyszínen adja át. A nyertes hozzájárul ahhoz, hogy nevét a Szervező a www.life.hu weboldalon közölje, mint a Nyereményjáték nyertesét.

8. A Játékos a Nyereményjátékban való részvétellel automatikusan hozzájárul ahhoz, hogy:
- megadott adatai (név, e-mail cím, mobilszám, illetve a nyertes esetén lakcím és személyi igazolvány szám is) a Szervező, mint adatkezelő adatbázisába kerüljenek és azokat a Szervező minden további engedély és ellenszolgáltatás nélkül kezelje a Nyereményjátékban való részvétel, a nyeremények kisorsolása, a nyertes értesítése és a reklamációk kezelése céljából;
- amennyiben nyertes, úgy a név, lakcím és telefonszám adatait a nyeremény kézbesítése, az ezzel kapcsolatos ügyintézés és számviteli kötelezettségek teljesítése érdekében a Szervező kezelje, illetve átadja a Nyeremény Felajánlónak illetve a Magyar Posta Zrt.-nek (1138 Budapest, Dunavirág u. 2-6.).
A Játékos személyes adatainak kezelésére egyebekben a Szervező adatkezelési szabályzata irányadó, amely itt elérhető.

10. A helytelen válasz megadásáért, név, értesítési vagy szállítási cím helytelen vagy pontatlan megadásáért, értesítési vagy szállítási késedelemért a Szervező nem vállal felelősséget. A Játékos az általa tévesen szolgáltatott adatokból adódó valamennyi következményt maga viseli. Az adatok helytállóságát a Nyereményjátékra történő jelentkezés során (vagy azt követően) a Szervezőnek nem áll módjában ellenőrizni. Ezzel kapcsolatban a felelősség és minden ezzel járó jogi és anyagi következmény minden esetben a Játékost terheli. A Szervező a nyeremény hibáiért kizárja a felelősségét, kivéve, ha a felelősség kizárását a magyar jogszabályok kifejezett rendelkezéssel tiltják. A Szervező kizár minden felelősséget bármilyen kártérítési, kártalanítási igényért a Nyereményjátékban való részvétellel összefüggésben, továbbá  a Nyereményjáték vagy annak lebonyolítása esetleges hibáiból, hiányosságaiból eredő vagy ahhoz kapcsolódó költségekért, károkért, veszteségekért. A Szervező nem vállal felelősséget azért, ha a Nyereményjáték időtartama alatt a Nyereményjáték, illetve az azt tartalmazó weboldal technikai okokból időszakosan nem érhető el.

11. Szervező a Nyereményjátékkal kapcsolatos panaszok kezelésére ügyfélszolgálatot működtet, amelynek elérhetőségei:
Telefonszám: (06-1) 371 3497
e-mail cím: info@life.hu