Liam Neeson és az emberrablók - második menet

film filmművészet Liam Neeson mozi szórakozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A már nem épp fiatal Liam Neeson néhány éve a lányát kereső CIA-ügynökről szóló Elrabolva című mozival csapott fel akcióhősnek, és a nagy sikert követően azóta több filmben is megcsillogtatta ezen képességeit. Most itt a második rész, Neeson pedig továbbra is kemény apa.

Hol is hagytuk abba az első rész végén? A Liam Neeson alakította kőkemény ex-CIA-ügynök és szerető apa kiszabadította az elrabolt lányát a franciaországi albán maffia karmaiból, közben pedig egy cseppet sem válogatott az eszközökben, amelynek eredményét hullahegyek jelezték a nyomában. Nos, aki kicsit is tud valamit az albánokról, annak nem újdonság, hogy a mai napig érvényben van náluk a vérbosszú szokásjoga, azaz ha kiszúrsz egy albánnal, akkor egy egész törzzsel szúrsz ki. Ha pedig megölsz párat, akkor számíts rá, hogy hamarosan látogatóid lesznek a rokonságából. Tekintsünk el nagyvonalúan attól, hogy a valóságban vélhetően egy vérprofi ex-CIA-ügynök, vagy legalább a barátai és volt kollégái ezt pontosan tudnák, és tételezzük fel naivnak ezen a téren a főhőst - és máris készen van az Elrabolva 2 sztorija.

Forrás: 20th Century Fox
Forrás: 20th Century Fox

A helyszín ezúttal a költői Párizs helyett az egzotikus Isztambul - ide utazik el dolgozó hősünk után egy kis vakációra a lánya és a volt felesége. És ez az a helyszín is, ahol a bosszúra szomjazó albánok le készülnek csapni a célpontjukra: az már csak hab számukra a tortán, hogy a szeretteit is elkaphatják. A tervükbe azonban (részben az apja által megfelelően kiokosított és talpraesett lánynak köszönhetően) hiba csúszik, így nem mindenki kerül a karmaik közé, amikor pedig a családfő is egérutat nyer, onnantól nincs kegyelem.

Az Elrabolva első része három dolog miatt működött nagyon jól. Egyrészt élmény volt látni Liam Neesont egy tőle addig szokatlan szerepben brillírozni. Másrészt az izgalmas sztori realisztikusan mutatta meg, hogy mire lehet képes egyetlen, erre kiképzett ember egy idegen városban, ha nagyon muszáj megtalálnia valakit. Harmadrészt mindezt feszesen, feszültséggel telítve, jó ritmusban mesélték el az alkotók. Nos, pont ez a három összetevő hiányzik a folytatásból. Neeson azóta már nem újdonság mint akcióhős (lásd a Fehér pokol vagy Az ismeretlen férfi című filmeket).

Forrás: 20th Century Fox
Forrás: 20th Century Fox

A második rész sztorija jóval megalapozatlanabb és hiteltelenebb, mint az elsőé volt: túlemelkedve a már korábban említett naivitáson (és persze azon az amerikai filmekben szokásos baromságon, hogy az albánok egymás között tört angolsággal beszélgetnek), még mindig jó néhány sztorielem hat bántólag, például amikor a főszereplő lánya csak úgy gránátokat robbantgat egy világváros központjában következmények nélkül - csak hogy a hang alapján megtalálja aput. A sztori lazaságából és erőltetettségéből pedig mintha egyenesen következett volna az is, hogy az elbeszélés módja sem annyira feszes és torokszorító, mint volt az az első részben - sőt hasonló kaliberű filmektől egészen szokatlan operatőri hibák is színezik.

Hogy mindebből az következne, hogy az Elrabolva 2 rossz film? Cseppet sem, csupán rosszabb, mint az első rész volt. Liam Neeson azért még mindig karizmatikus főhős, az akciójelenetek többsége még mindig rendben van, a sztori fordulatszáma pedig végig ezerrel pörög. Az Elrabolva 2 így egy kicsivel kiemelkedik az átlagos akciófilmes felhozatalból, de akik az első részhez hasonló zsigeri élményt és kellemes meglepetéseket várnak tőle, azok ne számítsanak túl sok sikerélményre.

Tippünk: Nézd meg a film előzetesét!


szólj hozzá: Elrabolva 2 előzetes




Kiknek ajánljuk?

- akiknek annyira tetszett az első rész, hogy egy gyengébb kiadást is megnéznének belőle
- akik kíváncsiak Liam Neesonra akcióhősként
- akiket érdekel, hogyan kell hatásosan megérkezni egy amerikai nagykövetségre

Kiknek nem ajánljuk?

- akiknek az első rész színvonala a mérce
- akik utálják, ha középkorú színészeket próbálnak meg eladni akciósztárként
- akik szerint hiteltelen, ha egy szerb színész játssza az albán maffiafőnököt

Sosem volt még ilyen dögös - Toplesz fotók jelentek meg a színésznőrőlhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20121008-mila-kunis-ujabb-sztarrol-jelentek-meg-topless-fotok.htmlBevadul a szerelem - Két férfi, egy eset, avagy keresd a nőt!http://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20121004-mozi-film-szorakozas-vadallatok-ket-ferfi-egy-eset-avagy.htmlMégse rúgták ki Keanu Reeves roninjainak rendezőjéthttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20121003-mozi-szorakozas-program-megse-rugtak-ki-keanu-reeves-roninjainak-rendezojet.htmlÖld meg magad, hogy élhessélhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120928-mozi-film-szorakozas-looper-a-jovo-gyilkosa.htmlFérfiak, akik mindent titkolnak - A legemlékezetesebb kémek a filmvásznonhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120926-mozi-film-szorakozas-ferfiak-akik-mindent-lelepleznek-minden-idok.htmlTantermi halál utáni tantermi élethttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120921-lazahr-tanar-ur-mozi-film-szorakozas-tantermi-halal-utani.htmlAz alkohol öl, szórakoztat és jólétbe dönthttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120919-mozi-film-szorakozas-az-alkohol-ol-szorakoztat-es-joletbe.html"Alig vártuk a végét" - Túlélni Oliver Stone-thttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120918-mozi-szorakozas-film-tulelni-oliver-stonet.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.