John Travolta mellrák Anglia színésznő Grease London homoszexualitás énekesnő Olivia Newton-John
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
1978-ban mutatták be a Grease című filmet, amely az akkor 29 éves Olivia Newton-Johnt igazi szupersztárrá tette. Az énekesnő most ismét színpadra áll.

Az angol születésű ausztrál sztár első turnéjára a Grease bemutatásának évében, 1978-ban került sor, most pedig több mint 30 évvel később újra színpadra áll Nagy-Britanniában.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Olivia Newton-John 2013-as turnéjának hét állomása lesz, március 10-től Anglia legnagyobb arénái várják, hogy az énekesnő megtöltse őket rajongóival. Köztük van a londoni O2 Arena és a Royal Albert Hall is. A Totally Hot World Tour elnevezésű turné utolsó állomása 1978. december 3-án a fővárosi Dominion Theatre volt.

Olivia 1993-ban egy nagy visszatérő turnét tervezett, de akkor mellrákot diagnosztizáltak nála, amit műtét, majd pedig kemoterápia követett. Gyógyulása után teljes erővel belevetette magát a mellrákellenes megelőző és felvilágosító munkába, melyet napjainkig folyamatosan végez.

Newton-John mindig is tagadta, hogy romantikus kapcsolatba került volna John Travoltával a Grease forgatása alatt. "Az igazság az, hogy jó barátok vagyunk, együtt mászkálunk, eszünk, iszunk. Sosem volt köztünk semmi, ő a mai napig jó barátom" - nyilatkozta az énekesnő. Hogy John Travolta hogyan vélekedik erről, azt nem tudjuk, homoszexualitásáról azonban itt olvashatsz bővebben.

Kitálalt John Travolta szeretőjehttp://www.life.hu/szeress/20120831-john-travolta-szinesz-allitolagos-szeretoje-doug-gotterba-kipakolt.htmlJohn Travolta pilótát nevel két hónapos fiábólhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110124-john-travolta-fia-pilota-lesz.htmlCarrie Fisher: "John Travolta homoszexuális!"http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101212-john-travolta-megis-a-fiukat-szereti.htmlBéranya szülte Travolta gyermekét?http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101130-beranya-szulte-travolta-gyermeket.htmlMegszületett John Travolta kisfia!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101124-megszuletett-john-travolta-kisfia.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.