Matt Damon Michael Douglas szeretője lett

Liberace filmforgatás Michael Douglas gégerák zongorista Matt Damon homoszexualitás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy azt a Life.hu korábban megírta, Michael Douglas csodával határos módon túlélte a gégerákot. Felépülése után nem sokkal bele is vetette magát a munkába, jelenleg pedig életrajzi filmet forgat a híres, homoszexuális zongoristáról, Liberace-ról. Így került közeli viszonyba Matt Damonnal is.

A 68 éves sztár, aki szó szerint a halál markából tért vissza, jelenleg az 1987-ben AIDS-ben elhunyt lengyel-olasz származású amerikai zongorista, Liberace karakterét formálja meg. A produkcióban, amely a Behind the Candelabra címet viseli, Michael Douglas jobban néz ki, mint valaha. A sztár hitelesen alakítja a meleg zenészt, barna parókával és a Liberace-re jellemző giccses, extrém öltözékben pózol. Itt láthatsz képeket a forgatásról.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A történet szerint Scott Thorson, aki öt évig volt Liberace szeretője és élettársa, 1982-ben beperelte a zenészt, szakításuk után ugyanis jelentős összegre szeretett volna szert tenni párja vagyonából. A két férfi 1976-ban találkozott először, Thorson ekkor 17 éves volt. A fiatal szeretőt, akivel végül Liberace-nak sikerült peren kívül megegyeznie, Matt Damon alakítja majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.