Elhunyt a Szomszédok szereplője

halál Szomszédok Horváth Sándor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életének 81. évében elhunyt Horváth Sándor színész. A Jászai Mari-díjas művész hétfőn halt meg Budapesten.

Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte 1952-1956 között. Pályafutása során számos vidéki színházban játszott, egyebek mellett az egri Gárdonyi Géza Színházban és a szolnoki Szigligeti Színházban. 1970-től nyugdíjba vonulásáig a József Attila Színház tagja volt. Tizenöt évig a Színész Szakszervezet elnöke volt.

Színházban egyebek mellett emlékezeteset alakított Móricz Zsigmond Rokonok, Arthur Miller Pillantás a hídról és Kertész Ákos Makra című művében. Ez utóbbi filmfeldolgozásában is játszott, emellett olyan emblematikus alkotásokban szerepelt, mint Az ötödik pecsét, a Szindbád, Az árvácska és a Redl ezredes. Tévéfilmes szerepeinek se szeri, se száma: a Vivát, Benyovszky!, a Kántor, a Zöld dió, az Egy lócsiszár virágvasárnapja és az Öregberény alkotógárdáját is erősítette. Játszott a Szomszédokban is, ő alakította Géza bácsit, Vágási Feri munkatásársát. Utolsó szereplése is tévéhez kötődik: a 2007-ben készült Szuromberek királyfi című mesefilmben Preszneket, a vénséges ágseprőt alakította.

Forrás: MTI

Eladó a Szomszédok ikonikus lakásahttp://www.life.hu/legykepben/20121127-zenthe-ferenc-magyar-szinesz-es-komlos-juci-magyar-szineszno-lakasa.htmlMegvakulhat a Szomszédok színésznője - Egyre rosszabb állapotban vanhttp://www.life.hu/gyogyulj/20121022-nemedi-mari-a-szomszedok-sorozat-szinesznoje-egeszsegi-allapota-egyre-rosszabb.htmlHarmadik gyerekre vágyik a szép színésznőhttp://www.life.hu/anyaskodj/20121205-gwyneth-paltrow-oscardijas-szineszno-szeretne-meg-egy-harmadik-kisbabat.htmlKockahasat villantott a szép színésznőhttp://www.life.hu/tested-lelked/20121126-megmutatta-kockahasat-diane-kruger-szineszno-a-troja-cimu-film-sztarja.htmlKét hónapja szült, de már nagyon dögös a szép színésznőhttp://www.life.hu/ez-zsir/20121121-ket-honapja-szult-de-mar-nagyon-dogos-a-szep-szineszno.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.