híresség Adam Levine művészet Lil Wayne Justin Bieber Chris Brown Rihanna Lady Gaga Victoria Beckham sztár énekes tetoválás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyesek szerint elhamarkodott lépés, mások szerint viszont épp az volna felelőtlen döntés, ha nem tetováltatnának, hiszen az élet olyan rövid. Így vannak ezzel a celebek is, akik közül sokan képtelenek megálljt parancsolni tetkómániájuknak, így előfordul, hogy kevésbé jól sikerült "mesterművek" is a bőrükön végzik. Máskor pedig olyan remekek születnek, amelyek rajongók százezreit inspirálják arra, hogy időpontot foglaljanak egy tetoválóstúdióban.

1. Justin Bieber - A Winnetou-val táncoló

A "kis" Justin már nem is annyira kicsi: a tinisztár, akit a világ egyik fele imád, a másik fele pedig imád gyűlölni már a 18-at is betöltötte. Bieber nyilvánvalóan szereti az édesapját, aki alaposan ki van tetoválva - talán ez inspirálta őt, amikor tizenhat évesen elkezdett tetkókat varratni magára. Az első egy sirály volt, amely a hasa környékén repked, a második a héber betűkkel jegyzett "Yeshua" szó a mellkasán, mostanság pedig egy indián törzsfőnök portréjával a hátán sokkol. "A bölcs Winnetou most megnézi közelebbről a híres popsztár vékonyka karját" - mondhatnánk a L'art pour l'art társulat modorában...

Forrás: AFP
Forrás: AFP

2. Rihanna - Nyelvtani baki? Annyi baj legyen!

Rihanna hires, elrontott tetkója mellett - a "lázadó virág" felcserélt szórendben került a nyakára franciául, "virág lázadó"-ként - egy tucatnál is több tetkóval böszkélkedik. Mi több, ő maga is tetovált már: a saját tetoválóművészére varrt egy kis esernyőt, saját "Umbrella" című slágerére utalva. Riri imád tetoválószalonkban lógni, és a tetoválásra nem csak esztétikumként tekint: szereti tanulmányozni a témát, és gyakran kutat fel neves tetoválóművészeket. Mi több, még ajándékba is tetoválásokat ad: legjobb barátnőjét azzal lepte meg a születésnapja alkalmából, hogy a lány születési dátumát a kulcscsontjára varratta, római számokkal. A barátnő persze viszonozta a gesztust.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

3. Chris Brown - Bájos portré a szétvert Rihannáról?

Zsák a foltját! - mondhatjuk bátran Rihanna kedvesére, aki szerelméhez hasonlóan számos tetoválást visel. Ám a legnagyobb visszhangot a hiphopmogul nyakára varrt női arc kapta. Az mű úgy fest, mintha egy zúzódásokkal és sebekkel teli nő képe lenne, Brown pedig sokak fejében ma is úgy él, mint a dúvad, aki péppé verte Rihannát. Pedig szegény fiú csak egy a mexikói halottak napján esedékes fesztivál kedvenc szimbólumát, a cukorkoponyát szeretett volna a nyakára. A skarlátbetűt egyébként sem könnyű lemosni, de ezzel a kétes tetoválással nem könnyítette meg a közönség dolgát.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

4. Lady Gaga - Az engedelmes békeharcos

Lady Gaga édesapja annyira kiakadt, amikor lánya először tetováltatott, hogy megígértette vele: legfeljebb az egyik oldalát varratja ki. Az énekesnő azóta jó pár tetkót szerzett be, de tiszteletben tartja a papa kérését. "A jobb oldalam az Iggy Pop oldalam, a bal pedig a Marilyn Monroe oldalam" - vallja. Gaga tetoválásai között helyet kapott a béke szimbóluma is, amely a csuklója belső oldalát díszíti. "Az inspiráció John Lennon volt. Hatalmas Beatles-, Lennon- és Yoko Ono-rajongó vagyok, szóval adjunk egy esélyt a békének: 'Give Peace a Chance'" - utalt a lédi a békeharcos beatle '69-es slágerére.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

5. Adam Levine - Új mérföldkő, új tetkó

A legszexibb tetovált sztár minden kétséget kizáróan Adam Levine, a Maroon5 énekese. A srác gyakorlatilag naplónak használja a saját testét: tappancsokat ábrázoló és "Frankie Girl" tetkója is golden retrieverének tiszteletére készült, a "Los Angeles" felirattal szülővárosának adózik, az "X" pedig akkor készült, amikor tízéves lett zenekara, a Maroon5. Egy galamb is helyet kapott Adam válán, amely mellett cseresznyevirág bimbózik: ezt a szeptember 11-i terrortámadás áldozatainak emlékére készíttette.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

6. Victoria Beckham - Bibliai bölcsességek

Mrs. David Beckhamről az a hír járja, hogy nem rajong túlságosan férje tetoválás-mániájáért, és sokszor kérte arra, hogy legalább ezt a maradék "tiszta" bőrfelületet hagyja érintetlenül. Ennek ellenére - hogy szolidaritásból vagy kalandvágyból, ki tudja - maga is beszerzett néhány tetoválást az évek során. A tarkójától a háta közepéig futó héber tetoválás a Bibliából ismert Énekek énekét idézi, és arra hivatott, hogy szerelmi talizmánként segítse az álompárt. "Én a kedvesemé vagyok, s ő az enyém - a liliomok között legeltet." A Biblia sokat vitatott versének témája a férfi-női kapcsolat, a szerelem, a szenvedély. Posh Spice és Mr. Aranylabda házassága - megcsalástól bulvárbotrányokon át - számtalan hányattatáson ment keresztül, de ők ketten mindig győztesen keveredtek ki a balhékból, saját bevallásuk szerint erősebben, mint valaha. Úgy fest, a varázslat működik.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Álomsztorik:sztárok első szerelmük oldalánhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20130111-fiatalkori-szerelmek-sztarok-akik-meg-ma-is-regi.htmlMilliomosok és fiatalok - ők a leggazdagabb sztárokhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20121120-szorakozas-mozi-program-gazdagok-es-fiatalok-ime-a-legjobban.htmlSztárok szépséghibával: a lyuk is lehet szexi!http://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20121109-szorakozas-mozi-sztarok-akiknek-res-tatong-a-fogaik-kozott.html"Ültem egy padon, és csak bőgtem" - Sztárok, akik pontosan tudják, mit jelent a nélkülözéshttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120927-mozfi-film-szorakozas-a-nyomorbol-a-hirnevig-ezek-a.htmlSztárok, akik mindenáron Marilyn Monroe-hoz akarnak hasonlítanihttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120804-michelle-williams-lindsay-lohan-madonna-gwen-stefani-scarlett-johansson-christina.htmlBosszantó sztárok, akiket tényleg lehet utálni néhahttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120406-6-sztar-akiket-tenyleg-lehet-utalni.htmlVudu-papnő, nyúlláb és szellemek - Sztárok, akik idegesítően babonásokhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20120404-sztarok-akik-megorjitoen-babonasak.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.