Thandie Newton színésznő rendező szex szexuális bántalmazás casting
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 40-éves brit színésznő komoly vallomást tett. Thandie Newtont 18 évesen szexuálisan kihasználta egy rendező szereplőválogatás közben.

A gyönyörű színésznőnek, aki olyan filmekben szerepelt, mint a Crash és a Mission Impossible II nagy kő esett le a szívéről, amikor elmondta a nyilvánosságnak, hogyan használta ki szexuálisan egy rendező, akinek a nevét nem akarja nyilvánosságra hozni.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

"Egy képernyőpróba volt. Két másik ember is volt a szobában - a rendező és a castingrendező, aki egy nő volt. A rendező arra kért, hogy széttett lábakkal üljek, sőt rakjam fel a lábam a szék karfájára. A kamerát oda irányították, ahol be lehetett látni a szoknyám alá" - mesélte a törékeny színésznő, aki azóta már két gyermek boldog édesanyja.

"Még mielőtt elkezdhettem volna a dialógust, azt mondta nekem a rendező, hogy gondoljak arra, milyen lenne a partneremmel szeretkezni" - a színésznő különösnek találta a helyzetet, de azt gondolta, hogy ha a rendező és a másik személy is ott van, akkor ez biztos normális. Évekkel később kiderült, hogy a videofelvétel több üzletemberhez is eljutott.

Thandie Newton a nők elleni erőszak ellen lépett fel történetével

Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is! Ha pedig szívesen tekintesz vissza a múltba, íme az Akkor és Most oldal!



Liptait elítélték - Vagy fizet, vagy ülhttp://www.life.hu/szorakozz/20130214-liptai-claudia-musorvezetot-eliteltek-kozokirathamisitas-miatt-egymillio-forint-birsagot-kell.htmlBetiltották Keira Knightley reklámfilmjéthttp://www.life.hu/szorakozz/20130214-betiltottak-keira-knightley-angol-szineszno-reklamfilmjet-szexualis-tulfutottsege-miatt.htmlTáncolj te is az erőszaktól szenvedő nőkért február 14-énhttp://www.life.hu/szorakozz/programok/20130213-az-eroszaktol-szenvedo-nokert-tancolnak-vilagszerte-februar-14en.html18 speciális érdekesség Alfred Hitchcockrólhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20130212-mozi-szorakozas-film-18-specialis-erdekesseg-alfred-hitchcockrol.htmlVégzett magával a népszerű énekeshttp://www.life.hu/szorakozz/20130213-ongyilkos-lett-az-eins-zwei-polizei-enekese-fabio-frittellire.htmlRihanna meztelen és sminktelenhttp://www.life.hu/szorakozz/20130212-rihanna-barbadosi-enekesno-meztelen-es-sminktelen-uj-videoklipjeben-ami-a.htmlRettenetes sztárszülőkhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20130211-frances-bean-cobain-beyonce-es-mathew-knowles-aaron-carter-eminem.htmlElengedték magukat a fiúk!http://www.life.hu/szorakozz/20130208-ferfisztarok-furdonadragban-kevesbe-szexik-mint-ahogy-feloltozve-hinnank-roluk.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.