Colin Firth színész filmművészet mozi szórakozás program
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kevés szórakoztatóbb látvány van annál, mint ha egy kifogástalan modorú angol úriember zavarba ejtő helyzetekbe keveredik, mi több: kétes kalandokra vetemedik. Dől a moné, kritika. 

Colin Firthről pedig már tudhatjuk, hogy kiváló mindenféle kifogástalan modorú angol úriember megjelenítésében, legyen az akár egy romantikus ideál (mint Mr. Darcy), akár az első számú brit gentleman, azaz maga a király (mint VI. György, akinek a szerepéért még Oscart is kapott). Ezúttal egy amerikai filmben és történetben kell helytállnia, ebből következően pedig hiába játszódik a sztori nagy része Angliában, mégsem előny a hazai pálya: hősünk angolsága folyton-folyvást kifigurázás tárgya lesz. Annál is inkább, mert ráadásul egy álmodozó angol úriember ő: az általa elképzelt tervek és a valóság optimális változatai valahogy sosem esnek végül egybe a tényleges eseményekkel.

Forrás: AFP/Photo12
Forrás: AFP/Photo12

Aki ilyen típusú személyiség, az ne kezdjen bűncselekmény szervezésébe, gondolhatnánk, de hát ezt a kitételt a Coen testvérek szinte összes filmje kapcsán elsüthetnénk (Fargo, Véresen egyszerű, Égető bizonyíték) - náluk gyakran keverednek arra alkalmatlan emberek a maguk kisszerű céljaival váratlanul rázós szituációkba, amiből általában aztán (fekete) humor fakad. Jelen esetben egy szélhámos- és szajréfilmbe oltott vígjáték, amelynek ezúttal csak a forgatókönyvét jegyzik a Coen testvérek, a rendezést ráhagyták a megbízható hollywoodi iparos Michael Hoffmanra (Szentivánéji álom, Szép kis nap).

A magyar címében rettenetes szóviccel büntető Dől a moné története egy műkincs (igen, egy Monet-festmény, értjük, ugye, haha) körül forog. Ennek hamisított mását próbálja meg rásózni egy festményszakértő (Firth) az ő rettenetesen gazdag és még annál is taplóbb főnökére (Alan Rickman), kvázi bosszúból a munkahelyi szenvedésekért - meg persze a pénzért. Ennek érdekében igénybe veszi egy öreg festménymásoló és egy dögös texasi maca (Cameron Diaz) segítségét, és persze utóbbiba szépen bele is zúg. De ez még csak a kezdet, a terv egyéb részei sem úgy alakulnak, ahogyan azt ő elképzeli.

Forrás: AFP/Photo12
Forrás: AFP/Photo12

A film laza adaptációja egy 1966-os mozinak, amelyet Gyalogáldozat címen játszottak, és amiben Michael Caine alakította a főszereplőt (Colin Firth a szemüvegével és a játékstílusával meg is idézi őt). Abban a filmben még hangsúlyosabb volt a főhős képzelete és a valóság közti feszültség, ami humorforrásként és dramaturgiai eszközként is kiválóan tudott működni. Ennek a helyét az új változatban legtöbbször olcsó poénok váltották fel, mint például egy alsógatyás villantás a hotel erkélyén, vagy arcon csattanó ökölütések a legváratlanabb pillanatokban. Kár érte, mert a Dől a moné amúgy egy igazi régi vágású, könnyed ujjgyakorlatként levezényelt és eljátszott elegáns komédia lehetett volna az ilyenkor szokásos ellentétes karakterek szerencsétlenkedéseiről. De ne legyünk szigorúak: jobb pillanataiban most is az.

Tippünk: Nézd meg a film előzetesét!


szólj hozzá: Dől a moné - feliratos előzetes (12E)



Kiknek ajánljuk?

- akik egy kis könnyed, mosolyogtató szórakozásra vágynak
- akik szeretnének kiváló színészeket látni hálás szerepekben
- akiket érdekel, milyen az, ha a Coen testvérek csak a forgatókönyvet írják

Kiknek nem ajánljuk?

- akik egy Coen-filmre számítanak
- akik számára az Ocean's-filmek és A nagy balhé a mérce a szajréfilmek terén
- akik nem szeretik a felesleges remake-eket

Al Pacinónak minden jól állhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20130305-mozi-film-szorakozas-al-pacinonak-minden-jol-all.htmlVajon jó házastársat választottam?http://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20130227-mozi-film-szorakozas-az-a-bizonyos-elso-ev-kritika.htmlA nő, aki elkapta bin Ládenthttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20130220-mozi-szorakozas-program-zero-dark-thirty-a-bin.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.