Jason Molina alkoholizmus betegbiztosítás zenész énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jason Molina az alkoholizmusa által okozott szervi elégtelenség következtében hunyt el.

Az 1973-ban született amerikai - ezen belül Ohio állambeli - zenész, basszusgitáros eleinte metálzenekarokban játszott, majd a kilencvenes évek közepén kezdte meg szólópályáját. 1996-tól főleg Songs: Ohia néven, alkalmi társakkal készített lemezeket; saját nevén is voltak kiadványai, illetve Will Oldhammel (Bonnie "Prince" Billy-vel), Will Johnsonnal, Alasdair Robertsszel, Scout Niblett-tel is dolgozott. Az utolsó Songs: Ohia-album, amelyet Steve Albinivel vett fel, a 2003-as Magnolia Electric Co. volt; erről kapta nevét következő, immár stabilabb felállású zenekara. Az együttes 2009-ben adott ki utoljára albumot; 2012-ben jött ki az utolsó Jason Molina-szólóalbum.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Jason Molina személyes dalait leginkább a country műfajhoz sorolhatjuk; ezen belül hol a lecsupaszított, folkosabb oldala került elő, hol az indie vagy éppen klasszikus rock hatása jelent meg a lemezein. Szövegeinek világát pedig többen Leonard Cohenéhez hasonlították.

Jason Molina alkoholizmusáról először 2011-ben értesült a nyilvánosság, amikor kiderült, hogy már 2009 óta többször próbálkozott a leszokással különböző klinikákon. Mivel sok más zenészhez hasonlóan nem volt betegbiztosítása, a rajongók adták össze a kezelések költségeit. 2012-ben azt üzente rajongóinak-barátainak, hogy sokkal nagyobb segítséget kapott, mint amire számított volna.

Forrás: Origo/Quart

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.