Egykor az egész ország ismerősei voltak, a konkurencia nélküli állami tévécsatornán kéthetente családtagként követtük a sorsukat, de a teleregény befejezése után a többségük nem maradt annyira szem előtt, mint Mágenheim doktor vagy Oli úr, azaz Kulka János és Bajor Imre. A Life.hu most utánanézett, mi van a többiekkel.

1. Niski Alma - Fehér Anna

Taki bácsiék unokájának szerelmi élete egykoron kiapadhatatlan izgalmi forrást kínált a tévénézőknek: mi lesz a bajszos erdésszel? Deziré vagy Sanyi fut be? Esetleg végre szárba szökken a vonzalom az Alkotás presszó tulajával? Fehér Anna, akárcsak a Szomszédok idején, azóta is a József Attila Színház társulatának oszlopos tagja Budapesten, emellett filmeket és sorozatokat is szinkronizál néha, sőt még rendezett is színházban. Mozivásznon a Hamvadó cigarettavég és a Márió, a varázsló című filmekben tűnt fel, a magánéletében pedig nemrégiben nagy esemény történt: 53 évesen életet adott első gyermekének.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

2. Mágenheim Julcsi - Ábel Anita

A Mágenheim házaspár nagyobbik lánya a tévénézők szeme előtt cseperedett fel: kiskamaszból nagylánnyá, az összes közbeeső problémával (egy alkalommal még a gonosz drogok is megkísértették!). Ábel Anita a Szomszédok után maradt a tévézésnél, csak más funkciókban: eleinte szinkronizált, majd reggeli és déli beszélgetős műsorokat vezetett az egyik kereskedelmi tévén. Utána a közszolgálati csatornára igazolt, majd a lánya születésekor szünetet tartott a karrierjében. Jelenleg épp egy saját zenés műsorral lép fel, amivel gyerekkori álma teljesült.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

3. Szikszay Etus - Csűrös Karola

Sokak kedvence, mások szerint a Szomszédok legidegesítőbb szereplője volt a keramikus öreglány Etus, akinek minden helyzetben akadt egy bölcs, vagy annak látszó megjegyzése. Az őt alakító Csűrös Karola a sorozat főrendezője, Horváth Ádám felesége azóta is, így nem meglepő, hogy a Szomszédok egyfajta folytatását jelentő, és szintén Horváth Ádám jegyezte Életképekben is állandó szereplő. Emellett a Madách Színház tagja, ahol jelenleg a Ne most, drágám! című előadásban látható.

Forrás: MTI

4. Gábor Gábor - Koltai János

A nagydumás kozmetikatulajdonos az induló magyar kapitalizmus kisvállalkozóját képviselte a sorozatban, aki a szivarkáját pöfékelve mindig valamilyen új bizniszbe próbált belefogni, miközben "szíve egyetlen királynője", azaz Mágenheimné vitte szépen a közös stúdiót. Az őt játszó Koltai Jánosról kevesen tudják, hogy korábban díszlettervezőként és kísérleti filmek rendezőjeként is működött, 1965 óta pedig a Madách Színház tagja. Így a Szomszédok befejezése óta is ott játszik színpadon, emellett néhány kisjáték- és tévéfilmben is látható volt.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

5. Vágási Feri - Nemcsák Károly

A Szomszédok keményfiúja állami gondozottból lett nyomdász és családapa, de azért a balhé még később is néha megtalálta (ó, azok a végefőcím utáni akciójelenetek a sötét panelházak tövében!). Nemcsák Károly az egykori szereplőgárdából az egyik legaktívabb színész, a kilencvenes évek végén a soproni Petőfi Színházhoz szerződött, majd a Turay Ida Színházhoz került, 2011 óta pedig a József Attila Színház igazgatója. Tévében egy rövid ideig a Barátok köztben is feltűnt, szerepelt a Tanár úr kérem! és a Presszó című tévéfilmekben, moziban pedig különösen emlékezetes volt az epizódalakítása a Sorstalanságban.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

6. Vágási Jutka - Ivancsics Ilona

Nem maradhatott ki a magyar közoktatás sem annak idején egy olyan "társadalmi igényű" sorozatból, mint a Szomszédok, ezt a vonalat pedig a tanárnőként tevékenykedő cserfes Jutka hozta be a történetbe. Ivancsics Ilona a Szomszédok után a soproni Petőfi Színházban játszott, majd 2002 óta szabadúszóként tevékenykedik, szerepelt többek között a Turay Ida Színház és a Csiky Gergely Színház előadásaiban is. 2008-ban saját társulatot alapított Száguldó Orfeum néven, amellyel legtöbbször Szentendrén lépnek fel.

Forrás: [origo]

7. Szelényi János - Trokán Péter

A férfias bajusszal rendelkező, ráadásul erdőket járó és még vadászpuskát is hordó János annak idején sok hölgynéző szívét megdobogtatta, nem is értették, hogy nem jönnek össze neki a dolgok Almával. Az őt alakító Trokán Péter épp a Szomszédok befejezése idején szerződött a soproni színházból a Madách társulatához, 2008 óta pedig a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja. A tévében a Tűzvonalban című sorozatban volt látható. Exfeleségével, Papadimitriu Athina színésznővel pedig igazi színészdinasztiát alapítottak, hiszen mindkét lányuk, Nóra és Anna is ezen a pályán tevékenykedik, figyelemreméltó eredményekkel.

Forrás: [origo]

Sírsz a reklámokon? Érzelmi manipulátorokhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20130418-te-is-sirsz-a-reklamon-dalok-filmek-illatok-amelyek.html Tévérománcok, amiket imádtunkhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20130416-szerelem-parkapcsolat-szorakozas-tvromancok-amik-a-nezok-szivet-is.html Fajok közti erotika a filmvásznon (18+)http://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20130412-szorakozas-mozi-film-fajok-kozti-erotika-a-filmvasznon.html Hullaszag sem állhatja útját a szerelemnekhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20130410-mozi-film-szorakozas-hullaszag-sem-allhatja-utjat-a-szerelemnek.html Jeanne Moreau és a szerelmi háromszöghttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20130403-film-szorakozas-egy-holgy-parizsban-jeanne-moreau-es-az.html 16 érdekesség a Trónok harcárólhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20130329-mozi-szorakozas-film-16-erdekesseg-a-tronok-harcarol.html A meleg légikísérők esete a szado-mazo dívávalhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20130327-szeretok-utazok-a-meleg-legikiserok-esete-a-szadomazo-divaval.html