párkapcsolat uralkodócsalád herceg szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden kislány a királyfit várja, de vannak, akikhez meg is érkezik a koronás kérő fehér lovon. Ám hiába a szépség, a gazdagság! Vannak, akik igazán boldogok a frigy megkötése után is, míg másokhoz nem mindig költözik be a felhőtlen öröm a királyi kastélyba.

1. Wittelsbach Erzsébet és I. Ferenc József

A gyönyörű bajor hercegnő és Ausztria császára a kor szokásai ellenében valódi szerelmi házasságot kötött. A fess Ferenc József és az alig 16 éves Erzsébet a XIX. század legirigyeltebb uralkodópárja volt. Ahogy az egész világ, úgy a férje is rajongott Sissiért, akit szinte a tenyerén hordozott. A szépséges asszony azonban egyre nehezebben viselte a szigorú szokásokat, egyre boldogtalanabb lett az arany kalitkában, így amennyire tehette ki is repült belőle. Bejárta a fél világot, felfedezte Európát és Afrikát, de sokat tartózkodott Gödöllőn is. A romantikus történetet azonban nemcsak ez teszi kevésbé idillivé, hanem egy harmadik személy felbukkanása is. Miközben ugyanis Erzsébet császárné a világot járta, a császárt Katharina Schratt bécsi színésznő igyekezett boldoggá tenni. Ráadásul ha a korabeli pletykáknak hinni lehet, Sissi egyáltalán nem bánta, hogy az ura szeretőt tart, sőt, állítólag ő mutatta be az ünnepelt sztárt és a férjét egymásnak.

Forrás: Wikipedia
Forrás: Wikipedia

Tudtad?

A Habsburg név Magyarországon - többek között - az autósport szerelmesei körében is ismerősen cseng. Habsburg Ottó főherceg unokája, a 15 éves Ferdinánd Zvonimir ugyanis a győri gokartegyesület színeiben versenyez, sikert sikerre halmozva.

2. Wallis Simpson és Eduárd walesi herceg

Wallis Simpson az az asszony, akit VIII. Eduárd annyira szeretett, hogy a brit királyi trónról is lemondott érte. Az amerikai nő ugyanis már túl volt egy váláson, és épp házasságban élt, amikor a herceg szeretője lett. A titkos viszony azonban nem volt elég a trónörökösnek, így feleségül kérte az asszonyt. Wallis nem mondott nemet, a királynéi megszólítás nem járt volna a rangon aluli nőnek, így inkább a szerelmet választotta, a koronát pedig öccsének, VI. Györgynek ajándékozta. És milyen az a nő, akiért egy király lemond a hatalmáról? Wallis, Windsor hercegnéje igen stílusos és divatos hölgy volt, aki sokat törődött a külsejével, de állítólag cseppet sem volt kellemes teremtés, gyakran illetlenül és felháborítóan viselkedett, Eduárdot mégis az ujja köré csavarta, és szinte uralkodott rajta. Ezért vagy ennek ellenére, a hercegi pár együtt élte le az életét, amíg a halál el nem választotta őket.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

3. Grace Kelly és III. Rainier monacói herceg

Azt mondják, az ellentétek vonzzák egymást, valószínűleg így történt ez a kis európai hercegség ura és az amerikai sztár között is. A csodaszép Oscar-díjas színésznő, Alfred Hitchcock múzsája, híresnél híresebb hollywoodi szívtiprók szerelme és a nem túl jóképű monacói herceg állítólag első látásra egymásba szeretett. Grace Kelly és III. Rainier 1956-ban házasodott össze, majd hamarosan megérkeztek az utódok is. A hercegné 26 évig volt a mesés miniállam úrnője, az élete olyannak látszott, mint egy tündérmese, ő azonban mégsem volt maradéktalanul boldog, hiszen soha többé nem szerepelhetett a filmvásznon. Grace 1982-ben hunyt el autóbalesetben, férje, III. Rainer 23 évvel élte túl imádott, gyönyörű feleségét.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Tudtad?

Grace Kelly egyetlen fia, Monaco jelenlegi hercege, II. Albert és Charlene Wittstock dél-afrikai úszóolimpikon 2011-ben házasodtak össze. Ebben természetesen nincsen semmi különös, de az egykori hercegné és Charlene hercegné között a hasonlóság már-már kísérteties! A férfiak tényleg az anyjukat keresik minden nőben?

4. Kate Middleton és Vilmos herceg

Egy igazán boldog hercegi pár él a ködös Albionban, hiszen Vilmos herceg és Katalin hercegné - született Kate Middleton - első gyermeküket várják. A kicsi nemét és nevét még csak találgathatjuk- vagy jó angolszász szokás szerint megtehetjük tétjeinket egy fogadóirodában -, egy biztos, a baba igazán szerető családba fog érkezni! A második számú brit trónörökös és felesége nem arisztokratikus vagy egyéb érdekből házasodott össze, hiszen az egyetemen fellángolt szerelmük már az esküvő előtt bőven kiállta az idő próbáját- éppen 10 évvel azután mondták ki a boldogító igent, hogy megismerkedtek. Nyár közepére az álompár végre álomcsaláddá bővül.

AFP
AFP



5. Máxima és Vilmos Sándor holland király

Korunk kedvenc hercegnéjének, Katalinnakvetélytársa akadt, méghozzá az új holland királyné Máxima személyében! Az argentin származású Máxima és Vilmos Sándor a napokban lett hivatalosan Hollandia uralkodópárja, amikor az anyakirálynő, Beatrix 33 évnyi kormányzás után lemondott fia javára a trónról. A hollandok egyszerűen rajonganak a szépséges királynéjukért, sőt, a nemzetközi média is egyre többet cikkez arról, hogy Máxima mennyire rabul ejtő, feltűnő és csillogó személyiség. Talán ő lesz az új főúri divatikon?

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.