Egy filmben szerepel majd Superman és Batman

rendező filmszerep akcióhős Batman Superman
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy filmben szerepel majd Superman és Batman - jelentette be Zack Snyder, Az acélember című film rendezője a hétvégén a San Diegó-i Comic-Conon, a képregényimádók ez évi találkozóján.

Snyder csak annyit közölt, hogy Az acélember folytatásában szerepel majd először együtt a mozivásznon a két szuperhős. A Supermannek ezt a folytatását is Snyder rendezi, részleteket azonban nem árult el, mert mint mondta, a forgatókönyvet még írják.

Forrás: www.warnerbros.com
Forrás: www.warnerbros.com

Az acélember

Az AP amerikai hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a mozikban most futó Az acélember című film eddig világszerte mintegy 630 millió dollárt hozott a készítőknek. A tervek szerint a jövő évben kezdik meg a Supermant és Batmant együtt szerepeltető film forgatását, és az alkotás 2015-ben kerül majd a mozikba.

Forrás: Warner Bros.
Forrás: Warner Bros.

Batman

A hírügynökség szerint Batman és Superman már szerepelt együtt a 80-as években A sötét lovag visszatér című minisorozatban, amelynek szerzője Frank Miller volt.

Forrás: MTI

Vasdarab szúrta hasba a színészt a forgatásonhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20130720-trill-zsolt-magyar-szineszt-hasba-szurta-egy-vasdarab-a-mancs.htmlSzörny még sosem volt ilyen szexihttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20130720-aaron-eckhart-alakitja-frankenstein-teremtmenye-szerepet-egy-uj-filmben.htmlAnthony Hopkins testi épségére a felesége vigyázhttp://www.life.hu/szorakozz/20130719-anthony-hopkins-oscar-dijas-szinesz-testi-epsegere-a-felesege-vigyaz.htmlTörténelmet írt Kevin Spacey új sorozatahttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20130719-emmy-jelolesek-tortenelmet-irt-a-house-of-cards-sorozat-amelynek.htmlVőlegényével meztelenkedett a sztárhttp://www.life.hu/szorakozz/20130716-lifenight-kerry-katona-az-atomic-kitten-enekesnoje-felmeztelenul-pozol-volegenyevel.htmlTiszta apja Beyoncé kislányahttp://www.life.hu/szorakozz/20130718-beyonce-kislanya-blue-ivy-egyre-inkabb-edesapjara-jayzre-hasonlit.html24 óra Párizsban? - Ezt feltétlenül nézd meg!http://www.life.hu/szorakozz/programok/20130718-szorakozas-program-utazas-24-ora-parizsban-ezt-feltetlenul-nezd.htmlJohnny Depp legmenőbb karaktereihttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20130716-mozi-film-szorakozas-johnny-depp-legmenobb-karakterei.htmlHírességek, akik nem öregszenekhttp://www.life.hu/szorakozz/20130715-lifenight-hiressegek-akik-nem-oregszenek-jennifer-aniston-kate-hudson.htmlBefejezi a színészetet Gesztesi Károlyhttp://www.life.hu/szorakozz/20130715-gesztesi-karoly-felhagy-a-szineszettel-es-produceri-szerepkorben-tevekenykedik-majd.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.