Ő volt az erotika angliai császára

Életrajzi filmet készíteni egy híres emberről egyszerre hálás dolog és nehéz kihívás. Egyrészt biztosan sok nézőt fog érdekelni, hiszen már a híres embert is ismerik, nem kell nagyon reklámozni nekik, miről fog szólni a film. Továbbá számos olyan híresség akad, akinek rendkívül fordulatos, izgalmas, "filmre kínálkozó" élete volt - ami esetleg még az adott történelmi időszakról, korszellemről is el tud mondani valamit. A színészeknek is hálás feladat egy ismert figura bőrébe bújni: nyilván mindenki őket fogja figyelni, hogy mennyire sikerült az átváltozás, és ha igen, az díjakat szokott eredményezni.

Steve Coogan

Másrészt viszont nehéz ügy egy életrajzi film, mert egy életnek más a dramaturgiája, mint a filmeknek. Egy életben nincs expozíció, nincs epilógus, nincs fő alapkonfliktus, forduló- és csúcspontból pedig több is akad, mint amennyi belefér egy moziba. Így hát az életrajzi filmek mindig trükköznek: kiemelnek egy-egy életszakaszt, egy-egy fő konfliktust, viszonyt, kiemelt pillanatot a tárgyalt személy életéből, és arra koncentrálnak. És jó esetben ezek után nem állítják azt magukról, hogy bemutattak egy teljes életet.

A szenvedély királya egy olyan emberről szól, aki ugyan csak néhány éve hunyt el, de a tevékenysége igazán a 20. század második felében, főleg az ötvenes évek végétől a kilencvenes évek elejéig volt kiemelkedően fontos. Paul Raymond egy időben Anglia leggazdagabb emberének is számított, ezt pedig szinte a nulláról indulva érte el - az erotika segítségével. Ő volt az első olyan ember, aki meztelenséggel fűszerezett színpadi show-kat mutatott be a prűd (mégis rendkívül kíváncsi...) Angliában, ő nyitotta az első sztriptízbárokat, ő adta ki az első sikeres erotikus magazinokat - az így megszerzett pénzéből pedig felvásárolta fél Londont, így joggal nevezték őt a "Soho királyának". Ahogy pedig az lenni szokott, a rendkívül sikeres karrier mögött nem mindig tudott boldog magánélet működni: nyitott kapcsolatok, válás, elfelejtett házasságon kívüli gyerek, sok kábítószer és rengeteg szerető, továbbá egy lánygyermek, akihez igazán speciális kapcsolat fűzte.

Imogen Poots

A szenvedély királya akkor válik igazán érdekessé, és akkor szakad el némileg az életrajzi filmek unalomig ismert sablonjaitól is, amikor erre a viszonyra, a Paul Raymondot és a lányát összekötő kapocsra kezd el koncentrálni - onnantól igazából erről szól a film is, és ebből a viszonyból ered a filmet lezáró keserű zárlat is. Így hát hiába a különböző évtizedek angliai világát érzékletesen visszaadó korfestő hangulatok és a jelenetekben szinte mindig felbukkanó erotika, ez a film mégiscsak a személyes drámát helyezi előtérbe - a fedetlen cicik és a bemutatott társadalmi változások csupán háttér maradnak hozzá. Hogy ez megvalósulhasson, ahhoz pedig a két főszereplő hibátlan alakítására is szükség volt: a jobbára inkább komikusként ismert Steve Coogan (80 nap alatt a Föld körül, Trópusi vihar) ezúttal bebizonyítja, hogy drámai színészként is megállja a helyét (és közben azért a humorát is meg-megvillantja), a lányát játszó szabálytalan szépség, Imogen Poots (A kilencedik légió, A búcsúkoncert) bája és törékenysége nélkül pedig messze nem volna olyan szívsajdító a filmvégi tragédia sem.