Sztárban sztár Soma kieső
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elképesztő erővel, Hajós szavaival élve embertelen produkciókkal indult a Sztárban sztár harmadik adása, amely a végére azért vesztett lendületéből. Természetesen volt kieső is: ez alkalommal Somának kellett távoznia.

Nehéz eldönteni, hogy a Madonnaként minden ártatlanságát a színpad mellett hagyó Szandi vagy a Szikora 'Csikidam' Robivá változó Biga volt erősebb. Az biztos, hogy a Sztárban sztár két első produkciója megalapozta az egész adás hangulatát.


A harmadikként látott Bereczki 'Mick Jagger' Zoltán produkcióját látva és hallva még Majka is megengedte volna, hogy Bereczki szájon nyalja - Liptai Claudia helyett. Ha valami ilyen nagy hatással van a szókimondó Majkára, az rossz nem lehet. Bereczki produkcióját neked is látnod kell:

Az első produkciók után kicsit alábbhagyott a hangulat, amikor Nika a 14 éves Szandivá változott, Varga Viktor pedig kénytelen volt ismét nőként, egészen pontosan Lady Gagaként színpadra állni. Viktor kissé durcás produkcióját Nótár Mary Dollyja oldotta fel, aki hozta a behéliumozott pandamaci stílust.

A múltkor fergeteges Feke Pál viszont nem mutatott jól Adele-ként, ahogy Soma sem tudott Elvis Presley-vé válni, bármennyire is vetett be érte minden eszközt. Szinetár Dóra viszont tökéletes Jennifer Lopez lenne, ahogy Puskás Peti is igazi Kikivé vált. Ez utóbbi a Life.hu egyik nagy kedvence volt, meg is mutatjuk:


A versenyből végül Soma esett ki, a többieket két hét múlva láthatjuk viszont.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.