kiállítóhely Nyílt Nap filmforgatás színház szilveszter előadás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bulizni a múzeumban, vagy részt venni az ország dokumentumfilmjének forgatásán nem mindennapi programlehetőség. Ne hagyd ki te se!

A bevezetőben kiemelt két ajánlatunkat a cikk elején és végén találod, de azért a közte felsoroltakat is olvasd el, mert mindegyik tartalmas és időnként formabontó eseményre invitál.

Miénk a MODEM!
DEBRECEN
December 27.

Vidám összművészeti dzsemborival zárja az évet a MODEM. 2013. december 27-én, pénteken már déltől mindenki kedvezményes belépővel nézheti meg az aktuális tárlatokat, a mai kínai képzőművészet látványos alkotásait felvonultató Az új spektákulum című kiállítást, a horror és pszichothriller hatásaival játszó Halálos természetet és Ország Lili titokzatos labirintusait. A tárlatokon akár szakavatott vezetéssel is végigmehettek, a kísérőprogramok között pedig családi művészeti társasjáték, színházi előadás, filmklub, jazz, szintipop és mediterrán zenei koncertek is szerepelnek. Egészen 23 óráig a kiállítóterekben tartózkodhattok - és ki tudja, talán éppen most jön szembe az a fiú vagy lány is, akire eddig ismeretlenül vártatok!

Forrás: Facebook/Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ

Nagy négyes a Belvárosi Színházban
BUDAPEST
December 27.

Molnár Piroska, Vári Éva, Szacsvay László és Benedek Miklós főszereplésével valódi jutalomjátéknak ígérkezik a Belvárosi Színház péntek esti előadása. Egykor ünnepelt sztárok voltak, ma egy művészotthonban élnek, de hosszú idő után újra együtt a tenor, az alt, a basszus és a szoprán. Megváltoztak, megöregedtek, és most új kihívást kapnak. Egy Verdi gála keretein belül kell újra a közönség elé állniuk: a kérdés csak az, hogy készen állnak-e rá, és hogy a tehetségük megkopott-e az évek alatt.

A blues és a karácsony: nyerő páros
SZEGED
December 28.

Szombaton 19 órától a szegedi IH Caféban nagyszerű Blues Karácsonynak lehetünk részesei, hiszen a karácsonyi hangulathoz már szinte hozzátartoznak a bluesdallamok. Az est folyamán a Blues Bell zenekar és a Sweet 16 zenekar kiváló muzsikával gondoskodik az alaphangulatról.

A Blues Bell zenekar Forrás: Facebook/Blues Bell

Az utolsó Emelet…
BUDAPEST
December 28.

1982-ben indult a történetük és 2013-ban véget ér. December 28-án a Papp László Budapest Sportarénában utoljára koncertezik az Első Emelet. A hazai popélet ikonikus zenekara különleges búcsúkoncerttel várja a rajongókat, vendégként Geszti Péter is fellép majd. Berkes Gábor, Bogdán Csaba, Patkó Béla, Kisszabó Gábor és Tereh István üzeni: az igazi fanoknak a megjelenés kötelező!

A név kötelez: idén is Fenyő Ünnep
BUDAPEST
December 29.

Hotel Menthol, Limbó-Hintó és Made in Hungária december 29-én a Papp László Sportarénában. Fenyő Miklós joggal nevezhető a hazai könnyűzene egyik legjelentősebb alakjának, hiszen az elmúlt 42 évben 28 albumot készített, híres mentoráltak sora került ki a keze alól, életéről pedig még filmet is forgattak, ami aktív művész esetében azért elég megtisztelő! Fenyő Ünnep címmel idén is koncertet ad a Hungária frontembere a rajongók nagy örömére.

Hagyományt teremtettek: Bóbita óévbúcsúztató
PÉCS
December 29-30.

Már hagyománnyá vált, hogy a Bóbita Bábszínház minden év végén megrendezi a Szárnyas Malac Napokat. Idén új fejlesztés, hogy az "Elvarázsolt színházban” a Diótörő előadás birodalmába csöppenhettek. Szánkópálya a nézőtéren, varázsfenyő a színpadon, hógolyózás a kamarateremben - mindez felhőtlen szórakozást ígér, ott a helyed!

Diótörő Forrás: www.bobita.hu

BÚÉK közösségi filmprojekt
AZ EGÉSZ ORSZÁG TERÜLETÉN
December 31.

Szilveszterkor forog Magyarország első közösségi dokumentumfilmje, a BÚÉK - egy egész estés közösségi film, amely Magyarország egyetlen napját, a 2013-ról 2014-re virradó szilveszter-újév történetét dolgozza fel. A film célja, hogy közösen, egy minden eddiginél színesebb és személyesebb képet hozzunk létre Magyarországról. Ezért most mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy videón megörökítse a saját szilveszteri történetét, élményeit, majd feltöltse a www.buekfilm.hu-n keresztül, hogy a sok kicsi történet összeálljon egy egész estés dokumentumfilmmé. A film tervezett bemutatója: 2014 decembere.

Mit nézünk jövőre a moziban? http://www.life.hu/szorakozz/20131223-mozielozetes-bemutatjuk-2014-legjobban-vart-filmjeit.htmlAjándék-expressz: könyvet S.O.S. vehetsz!http://www.life.hu/szorakozz/20131219-ha-nincs-ajandekotleted-konyvet-az-utolso-pillanatban-is-vehetsz.htmlÍgy éld túl a karácsonyt - zenével!http://www.life.hu/szorakozz/20131217-harom-zenei-albumot-ajanlunk-amellyel-kikerulheted-hogy-a-megunt-limonadet-kelljen-hallgatnod-az.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.