Az album, amire szexelni fogsz - zenék télre

zene szex album ajánló tél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Life.hu januári lemezajánlójában - tekintettel a változó időjárásra - előkerül egy igazi tavaszi álmodozós, vidám dal, egy téli, sötét, befelé fordulós lemez és egy hatalmas kakukktojás. 

A napokban mondták, hogy így január közepére - tehát egy-másfél hónappal azután, hogy aktuális lenne - végre eljön az igazi tél. Aztán eltelik két nap és kiderül, hogy az egészből semmi sem igaz, jó, most egy kicsit lehűlt, de hétvégére újra itt a tavasz. Sem a szerencsétlen fák, sem az alattuk tanácstalanságukban összevissza felöltözött emberek nem tudják, hogy most akkor mi van. Mi sem, éppen ezért felkészülünk mindenre, a plusz és a mínusz tizenöt fokra is. Januári lemezajánlónkban tehát előkerül egy igazi tavaszi álmodozós, vidám dal, egy téli, sötét, befele fordulós lemez - közös jellemzőjük, hogy mindkét előadót láthattuk élőben - és egy hatalmas kakukktojás.

A tél: Warpaint - Warpaint

Kezdjük a téllel, elvégre hivatalosan még bőven benne vagyunk. A négy furcsán szexi lány - Magyarországon valószínűleg esztétika-néprajz szakosok lennének, de szerencsére egész másról van szó - a második lemezét adja ki. Nem volt nehéz dolguk: az első lassú, befelé forduló albumot máris imádták a kritikusok és olyan sikeresek lettek, hogy még Magyarországra is elhozták őket, persze nem a Sportarénába, "csak" az A38-ra. Azóta eltelt másfél év és itt a második, sztárproducerekkel, teljesen egyedi ötletekkel, álomszerű hangzással.

A cím nélküli lemez spontán, kiszámíthatatlan, sötét, néhol rideg, néhol fülledt, néhol gyönyörű, néhol zakatoló, de végig inkább hangulatos, mint nyomasztó, olyan számcímekkel, mint a Love Is To Die vagy a Feeling Alright. Mifelénk az ilyesmit rétegzenének hívják, de figyeljünk oda rájuk, egy-kettő és a legváratlanabb helyeken és helyzetekben találkozhatunk velük, ha nem is a kommersz rádiókban. Erről egyébként csak annyit, hogy a lányok anno két dolgot árultak el a még készülő albumról: addig nem adják ki, amíg teljesen elégedettek nem lesznek vele, illetve hogy olyan zenén dolgoznak, amire az emberek szexelni akarnak majd. Hát itt a lehetőség, teszteljétek le és írjátok meg, milyen volt! Kifogás nincs: az egész meghallgatható!

A tavasz: Lily Allen - Air Balloon

Mindig is zavarba ejtő jelenség volt Lily Allen, nehéz rajta fogást találni: úgy közönséges, hogy közben végtelenül bájos is, úgy szexi, hogy közben herezsugorító beszólásokat és gesztusokat ereszt meg. Ha skatulyázni kellene, azt mondanánk, a lakótelepi Rihanna - de nem akarunk, úgyhogy nem is mondunk ilyeneket. Tény viszont, hogy sosem hódolt be a zeneipar elvárásainak, ahogy belecsapott a lecsóba - például a Sziget színpadán mellet villantva -, már el is ment szülni, azóta pedig legfeljebb egy-egy közreműködés és feldolgozás fért bele. Tavaly novemberben végül új dallal jelentkezett arról, hogy milyen mocskosul bánnak a férfiak a nőkkel (a zeneiparban is, meg egyébként is), nem csoda, hogy "nehéz a ribiknek". (Hard Out There)

Az új albumról egyelőre nem sokat tudni, csak hogy közeledik és jó lesz. Most ugyanis megjelent a második dal, egyelőre még klip nélkül. Az Air Balloon igazi tavaszi sláger (hivatalosan egyébként csak március elején adják ki, de a netre már felkerült az énekesnő áldásával), középtempós csiripelés, harmónia és teljesen kusza szöveg Elvisről, Kurt Cobainról, egy majomról és mindenféléről, nem is baj, ha elveszítjük a fonalat. Ahogy a címe sugallja, az egész egy nagy sodródás a felhők között, olyan képekkel, amiket csak egy dilis (fél)álomban lát az ember. Ha tényleg eljön a tél és végképp elegünk lesz, vegyük tehát elő a dalt - a Nap nem süt ki tőle, de egy kicsit könnyebben viseljük majd az ötórai vaksötétséget.

A nyár: OutKast - a teljes eddigi életmű

Lehet, furcsa, hogy egy olyan formációt ajánlunk, amely jó hét éve többé-kevésbé inaktív - Magyarországon pedig utoljára tíz éve táncolt rájuk mindenki -, de az utóbbi napok eseményei miatt bizony muszáj kulturmissziót végeznünk. Történt ugyanis, hogy kihirdették a híres kaliforniai fesztivál, a Coachella fellépőit - el is fogytak a jegyek órák alatt. Az egyik legnagyobb húzónév az erre az alkalomra (aztán még ki tudja) újra összeálló kéttagú OutKast, legalábbis a 25-30 éveseknek. A többieknek - alighanem legalább a célközönség felének - azonban fogalmuk sincs, miért fontos André 3000 és Big Boi történelmi jelentőségű közös projektje és ahelyett, hogy utánajártak volna, nekiálltak hisztizni. Az internetet szabályosan elözönlötték az értetlenkedő tinik tweetjei, Facebook- és Tumblr-posztjai - ezekből egyébként nagyon vicces blog is készült.

Csak gyorsan szaladjunk végig: a két atlantai ficsúr a kilencvenes évek elején kezdett el szórakozni a hiphoppal - ez arrafelé, délen példátlan volt -, hogy első albumukkal rögtön mozgalmat is alapítsanak. Jellemző, hogy minden lemezük híresebb, sikeresebb és általában jobb is lett, mint az előző, az ezredfordulóra pedig a keleti és nyugati parti gengszterek is mind egy szálig tudták, hogy odalent délen hatalmas rappermozgalom dúl - más kérdés, hogy André és Big Boi ekkorra már ezer más műfajt is betereltek a karámba. Mi most nosztalgiázzunk a 2003-as Speakerboxxx/The Love Below duplaalbummal, ami valójában egy-egy szólólemez volt kettejüktől. Pontosabban azzal a számmal, amelyet aztán tényleg mindenki ismer, méltán: a rádiós DJ-k által jópofiskodva csak héjaként felkonferált Hey Ya maga a tökéletes, megunhatatlan nyári popdal. Ha a Coachellára nem is jutunk ki, azért tekerjük fel a hangerőt és jusson eszünkbe, hogy nemcsak apáink idejében, de még tíz éve is minden sokkal egyszerűbb volt.

Így éld túl a karácsonyt - zenével!http://www.life.hu/szorakozz/20131217-harom-zenei-albumot-ajanlunk-amellyel-kikerulheted-hogy-a-megunt-limonadet-kelljen-hallgatnod-az.htmlKultúrcsemege - Ónodi Eszterrel nassolunkhttp://www.life.hu/szorakozz/20140109-kulturcsemege-heti-kulturalis-ajanlo-ezen-a-heten-onodi-eszter-szinmuvesszel.htmlCsak arra tudnak gondolni - szexfüggők a moziban (18+)http://www.life.hu/szorakozz/20140107-moziajanlo-ket-januari-filmpremier-kapcsan-vagyak-szerelmesei-a-nimfomanias.htmlChicago: Szex és gyilkosság, egész este!http://www.life.hu/szorakozz/20140107-bemutatjuk-a-central-szinhaz-uj-darabjat-a-chicago-cimu-musicalt-szinhazkritika.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.