Kovács Kati: "A zsűrizésre nem lehet felkészülni"

Forrás: MTI/Soós Lajos -
MTVA A Dal 2014 Eurovíziós Dalfesztivál Kovács Kati énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint ahogyan a Life.hu is megírta, szombat estétől a zsűritagok között foglal helyet A Dal című eurovíziós válogatóban Rákay Philip, Csiszár Jenő és Rúzsa Magdi mellett a legendás énekesnő, Kovács Kati is. A Liszt Ferenc-díjas művésznő tudja, nem lesz könnyű dolga. 

Kovács Kati a Blikknek adott interjújában beszélt arról, miként éli meg a feladatot és miért válalta el, hogy értékeli a fiatalokat.

Forrás: MTI/Soós Lajos

"Ezt majd akkor tudom megmondani, amikor túl leszek az egészen. Szerintem a zsűrizésre nem lehet felkészülni, de Nagy György azt mondta, nem fogom megbánni, és hiszek neki. Ő most tévés ember, aki valamikor zenész volt, a Viktória együttes tagja, és rábeszélt. Belementem, mert a fiatal énekesek televíziós versengését nagyon fontosnak tartom. Itt nemcsak az lesz nyertes, aki kimegy Koppenhágába, hanem az is, akit megkedvelnek. Magam is így kezdtem a '65-ös Ki mit tud?-on..." - szögezte le.

Babát vár A Dal 2014 versenyzője!http://www.life.hu/legykepben/20140114-marge-a-dal-2014-versenyzoje-babat-var.htmlMegvan A Dal 2014-es zsűrijehttp://www.life.hu/szorakozz/20131203-rakay-philip-csiszar-jeno-kovacs-kati-es-ruzsa-magdi-lesz-a-dal-2014-zsurije-byealex-pedig.htmlKihúzta a gyufát ByeAlexhttp://www.life.hu/szorakozz/20140112-byealexre-a-dal-digitalis-kommentatorara-gajer-balint-es-czutor-zoli-is-megharagudott.htmlByeAlex leszólta Gájer Bálint daláthttp://www.life.hu/szorakozz/20140106-byealex-az-eurovizios-dalfesztival-tavalyi-hazai-gyoztese-nem-ismeri-gajer-balintot.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.