A majmok bolygója Hannibal film maszkmester Az elefántember Frankenstein Taxidermia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A filmsztároknak legfőbb értékük az arcuk, és az őket foglalkoztató produkciók is azért csengetnek ki nekik dollármilliókat, hogy azt a bizonyos arcot használhassák a film népszerűsítésére, a nézők becsábítására, minél nagyobb anyagi és szakmai haszon besöprésére. De mi van akkor, ha egy szerep mást követelne? 

A most mozikban futó Frank című film kapcsán összegyűjtöttünk néhány híres esetet, ahol az alkotók és a sztárok is voltak olyan bátrak, hogy bevállalják a felismerhetetlen arcot.

John Hurt - Az elefántember

David Lynch szívszorítóan bizarr filmjében egy szörnyű születési rendellenesség következtében torzult külsejű férfi áll a középpontban, aki a 19. század végi Londonban a kitaszítottak életét éli vásári látványosságként, míg egy humánus orvos fel nem fedezi az elrettentő felszín alatt a teljesen normális embert. A film kedvéért John Hurt bújt bonyolult maszkok alá, a vonásaiból így persze semmi sem volt felismerhető, mégis érzékenyen tudott játszani a gesztusaival - és legfőképpen szomorú szemével.

Robert De Niro - Mary Shelley: Frankenstein

Robert De Niro már hatalmas sztár és színészlegenda volt a kilencvenes évek elején, így annál nagyobb szenzációnak számított, amikor elvállalta Frankenstein teremtményének szerepét. A halott emberek testrészeiből összeeszkábált szörnyeteg a korábbi filmfeldolgozásokban nem nyújt(hat)ott túl nagy színészi játékot, De Niro viszont képes volt drámai mélységet csempészni a figurába még a brutális maszk alatt is.

Mike Myers - A Macska - Le a kalapppal!

Hogy Mike Myers szereti elváltoztatni a külsejét, azt az Austin Powers-filmekből is tudhatjuk, ebben a családi mesefilmben viszont tényleg totálisan felismerhetetlen volt, hiszen egy macskajelmezben bohóckodta végig az egész történetet. Dr. Seuss nálunk kevésbé ismert, Amerikában annál népszerűbb gyerekkönyv-hőse ez a bizonyos bajkeverő macska - és nem ettől a feldolgozástól fogja megkedvelni bárki is Amerikán kívül.

Gary Oldman - Hannibal

Gary Oldman azon kevés sztárok egyike, aki annak ellenére lett az, hogy minden filmjében szinte teljesen máshogy néz ki - csak épp mindegyikben zseniálisat nyújt. A legkevésbé felismerhető talán a Hannibalban volt, ahol egy szétroncsolt arcú milliomost alakított, aki épp Hannibal Lecter miatt néz ki így, és a bosszúra tette fel az életét. Ha pedig már Gary Oldman és a felismerhetetlenség, akkor a Drakula is ide kívánkozik - hisz a vérszívók ősatyja sem nézhetett ki úgy a filmvásznon, mint Gary Oldman a hétköznapokban (bár hogy ez utóbbi milyen lehet, arra igazából tippelni sem tudunk).

Tim Roth - A majmok bolygója

Épp megy a mozikban a legújabb változat, volt belőle egy eredeti a hatvanas években - a kettő között pedig 2001-ben Tim Burton is elkészítette a saját verzióját A majmok bolygójának témájára, igaz, ez gyorsan feledésbe is merült. Ebben még a majmokat nem számítógéppel generálták a színészek játéka nyomán, hanem tényleg a színészek bújtak bele a majomjelmezekbe - többek között Tim Roth is, akiről így ember meg nem mondaná első ránézésre, hogy szerepelt ebben a filmben.

Cate Blanchett - Vaskabátok

Ha egy filmsztár csak egyetlen jelenet erejéig tűnik fel egy filmben (azaz ún. "kameót" vállal), akkor pont az szokott a lényeg lenni, hogy ő, a sztár van ott, akit mindenki ismer. Ezt a jelenséget figurázta ki a Vaskabátok, melyben Simon Pegg barátnőjét a film elején Cate Blanchett alakítja - egyetlen jelenet erejéig (mivel épp elválnak), és végig helyszínelős maszkkal az arcán. Még azt a poént is megengedték maguknak az alkotók, hogy a főszereplő az elején máshoz megy oda, hisz mindenki ugyanolyan szerkóban van.

Michael Fassbender - Frank

Michael Fassbender az utóbbi évek egyik legfelkapottabb és legsármosabb férfiszínésze, épp ezért meglepő, hogy most egy olyan főszerepben láthatjuk, amiben az arca végig takarásban van. Titokzatos és karizmatikus rocksztárt játszik, aki úgy vezet egy zenekart, hogy végig egy fura papírmasé van a fején, és senki sem láthatja az igazi arcát. De ettől még nem kevésbé jó, mint máskor.

+1
Máté Gábor - Taxidermia

A listánk magyar szereplője is igazi maszkmesteri bravúr: az egyik legkiválóbb hazai színészt, Máté Gábort vélhetően a saját családtagjai sem ismerték volna fel a szétfolyt testű egykori evőbajnok szerepében, olyannyira sikerült elváltoztatni a külsejét. A bravúr pedig színészi is volt: a hatalmas súlyú és méretű maszk ellenére minden megtörtént a filmvásznon, ami megtörténhetett - sőt, még annál is több.

Minden idők leghíresebb házi szexvideóihttp://www.life.hu/kult/20140730-pamela-anderson-es-paris-hilton-ota-nepszeru-bulvartema-kiszivarogtatni-a-sztarok-hazi-szexvideoit.htmlEzen a héten került a mozikba a Szexvideó című film, amelyben Cameron Diaz huncutkodik a pasijával otthon a kamera előtt - majd keresi kétségbeesetten az eltűnt felvételt. Persze vannak hírességek, akikkel ez nemcsak egy vígjátékban, hanem az életben is előfordult: közülük gyűjtöttük össze a legnevezetesebb eseteket.Kult--Szekrényajtónyi hátak, duzzadó muszklik - ők a kedvenc filmes izompacsirtáinkhttp://www.life.hu/kult/20140724-a-herkules-premierje-kapcsan-osszeszedtuk-a-legizmosabb-szineszeket.htmlEzen a héten érkezett a mozikba a Magyarországon forgatott Herkules, amelyben Palvin Barbit is láthatjuk egy-egy imádnivaló pillanatra. Most pedig Dwayne Johnson újabb erőfitogtatása kapcsán a Life.hu összegyűjtötte a filmvászon legizmosabb fickóinak csapatát. Kult--Modellből színésznő - támad az új generáció!http://www.life.hu/kult/20140722-a-herkules-film-premierjen-modellbol-lett-szinesznoket-sorolunk.htmlMég alig tettük túl magunkat a tényen, hogy Hollywood időnként szépséges modellekkel pótolja a színésznőkből (esetleg) hiányzó Vénusz-faktort, amikor támad az új generáció. Palvin Barbi filmjét, a Herkulest csütörtöktől játsszák a hazai mozik, ennek kapcsán összeszedtük a legfrissebb modellgeneráció mozival kacérkodó tagjait.KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.