Magyarul viccelődött Gérard Depardieu

Forrás: MTI/Szegedi Szabadtéri Játékok -
Háry János Szegedi Szabadtéri Játékok Gérard Depardieu
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyszerűen érezte magát a francia színészóriás a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Háry János főpróbáján.

Gérard Depardieu az életben is olyan vidám, mint a filmjeiben: a nagy meleget ugyan nehezen viselte, ennek ellenére remekül szórakozott a próbák alatt. ,,Még improvizált is, és maga a rendező, Béres Attila sem tudja, hogy az előadásokon mivel áll majd elő. Most a magyar végszók figyelése volt a feladata, de ő meg is próbálta ezeket ismételni, persze egészen más jött ki belőle, ami hatalmas derültséget keltett a stáb körében. Szerencsére ezen ő sem sértődött meg" – mondta a Blikknek Fábián Barbara sajtós.

Forrás: MTI/Szegedi Szabadtéri Játékok

A Háry Jánost kétszer adják elő Szegeden. A darabban látható lesz még Homonnay Zsolt, Király Levente, Bodrogi Gyula, Gálvölgyi János és Szabó Győző is.

Jobb ember lett, aki olvasta a Harry Potterthttp://www.life.hu/kult/20140801-aki-olvasta-a-harry-potter-konyveket-jobb-ember-toleransabb-tarsadalmi-csoportokkal-szemben.htmlEgy pszichológiai folyóirat azt állítása szerint általában jobb emberként éli életét, aki olvasta a Harry Pottert, legalábbis sokkal toleránsabb a társadalmi csoportokkal szemben, mint a bevándorlók, a melegek vagy a menekültek.Kult--Sej, haj, Rozi, vasárnap kirándulunk: Europeade 2014http://www.life.hu/kult/20140731-europeade-2014-kielce-lengyelorszag-europa-legnagyobb-folklor-fesztivalja.htmlÉs nem is csak kirándultunk, hanem énekeltünk, táncoltunk, buliztunk, vonultunk, színpadra léptünk és boldogan mulattunk. Mindezt egy egészen különleges helyen Lengyelországban, egy varázslatos helyszínen, Kielcében, az 51. Europeadén. Európa legnagyobb folklórfesztiváljából természetesen a Life.hu sem maradhatott ki.Kult--Joss Stone megőrjítette Budapestethttp://www.life.hu/kult/20140730-joss-stone-a-brit-soul-grammy-dijas-enekesno-felejthetetlen-koncertet-adott-budapesten.htmlAz 1987-ben született, második albumával nemzetközi szinten is berobbanó brit soul-énekesnő felejthetetlen koncertet adott Budapesten. Képekben és videóban is megmutatjuk, milyet!KultFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.