Peregnek alattad a kilométerek, megállás nélkül suhan el melletted a táj. Haladsz valamerre, a rádióból pedig a Kicsi ország album szövegei szólnak. A sorok és gondolatok repítenek előre, Lepedőország paplanégboltja alatt pedig szótlan angyalok árasztják a formalinszagot. Hogy milyen az, amikor a Quimby hív egy kis utazásra? Megmutatjuk.

Autó egy szerpentinen

Stephen King szerint eljön a perc, amikor az ember felismeri, hogy nincs értelme tovább vándorolni. Hogy miért? Mert akárhova megyünk, magunkat úgyis magunkkal visszük. Valahogy ilyen érzés a Kilégzés albumról az Autó egy szerpentinen szám is. Amikor nem tudod, merre jársz, csak tudod, hogy menned és menned kell a csodáért. Ki tudja, merre tartasz? Amerre épp visz az út, és az autó azon a bizonyos szerpentinen.

Fotó: Barta Imre
Alattunk a tenger,
szemben a nap zuhan.
Nyeljük a csíkokat,
és a világ pajkos szellőként suhan.

Kivándorló blues

Amolyan kezedet a zsebedbe dugós és lassan elindulós nóta ez, mélabús sétáláshoz és az életeden való töprengéshez. A menni vagy maradni kérdéshez, a mérlegeléshez, és végül, de nem utolsósorban a döntéshez. A legfrissebb, Kaktuszliget című lemez elvándorláshimnusza minden utazó lejátszóján helyet kell, hogy kapjon.

Ne szoríts meg engem,
ne szoríts erősen ez fáj,
inkább szoríts nekem,
ha menni muszáj,
hidd el én veled maradnék,
szívesen széjjelszakadnék,
ha lenne mér'
Magyarország!

Cuba Lunatica

Mielőtt bárki is a Cuba Lunatica "quimbysségét" firtatná, vagy furcsállaná a rögtönzött spanyol nyelvleckét, hallgassa meg ezt a számot élőben, mielőtt ítéletet mond. A Lármagyűjtögető nyitófelvétele ugyanis leírhatatlan hatással van még a legutolsó, egységsugarú, közepesen ittas fesztiválozóra is, aki a fűben ülve, a hátsó sorból fürkészi a koncertet, miközben a langyos sörét kortyolja. Ha Kubáig nem is repít, ahhoz tökéletes, hogy lásd, amint a távolban egy trombita táncoltat egy öreg zongorát. Aztán Liviusz beleüvölti az éjszakába, hogy: "A cukornád felém küldi édes illatát. !Mi Cuba, Cuba lunatica...

Fotó: Barta Imre

 

Talán elvesztem, vagy csak eltévedtem,
Egy félmosollyal a hátizsákban bolygót tévesztettem.

Hoppá

Ugyan, mi furcsa van abban, hogy valaki lángoló valaggal rohan ki a pokolból? Na, ugye, hogy semmi. Főleg, ha még a Hold is van úgy, hogy kereket old. Utána pedig ártatlanul megpördül a táj. Hoppá!

Túlvilági fellegek közt szállunk dobokon ülve,
Izzó szemű szellemekkel flörtölget a szél,
Egy vicces kedvű fénylő lény szemében elmerülve,
Megnyugszik itt minden ami fél.

Van úgy hogy vörös a Hold,
Van úgy hogy kereket old.

Ultravaló

Sokan nem is sejtik, milyen felkapott fórumtéma az Ultravaló refrénjének elemzése. Sokan kérdezik, mit jelentenek a sorok, hogy együtt, avagy külön érdemesebb-e értelmezni őket, és hogy miképpen is lehet szíveket szórni a lábak elé. Íme az egyik legjobb kommentleírás erre, és a 'Hogy mutasson utat a vaknak hazafelé' sorra: "Mikor megpróbálok valamit érezni valaki iránt, meg akarom mutatni neki, hogy merre talál utat felém, akkor is, mikor ő ezt nem biztos, hogy megtalálta volna, ezért, mint a mesében a morzsákat, én szíveket szórok útjelzőnek, hogy hozzám/egy megadott célhoz odataláljon az is, aki a témában nem "lát a pályán", de én szeretném, hogy "hazataláljon".

A puritán ösztön és a szükség vezet,
Szanaszét mardosom a tetemeket,
Szíveket szórok a lábak elé,
Mutasson utat a vaknak hazafelé.
Múzsák, akiknek Kiss Tibiék megadják magukat:
Miután Tibi és Liviusz is boldog édesapák, családos fejjel nehezen beszélnek már a csajozásról. Ez persze nem volt mindig így, és nyilván a Quimbynek is, és a dalszövegeket íróknak is megvoltak a múzsáik, a szerelemeik, saját Fekete Lamoure-jaik, vagyis a nők, akiket a legkacifántosabb és legszebb versszakokba írtak bele. Itt gyűjtöttük hát össze a kedvenceinket.