Olivia vagyok, 29 éves, és sohasem vágytam kényelmes turistautakra. Azt akarom látni, hogyan élnek, szeretnek, sírnak az emberek. És minél távolabb utazom, annál messzebb vágyom.

Nézzük otthon a romantikus filmet. Notebook a címe. Darcy nagy erőkkel nyomul.
- Akkor most azt, amit én szeretnék, a Departurest!
Oscar-díjas japán film. Végül is Japánban vagyunk, nem? Nagy sztori, arról szól, hogyan lesz hullakozmetikus egy pasiból, és hogyan zajlik az élete. Forog Darcy gyomra, de tűri. Aztán a film felénél elkezdi csókolgatni a vállam. A nyakam. "U so sexy" - suttogja. Nem nézek rá. Háttal vagyok neki. Csukva van a szemem. Nagyon jólesik.

Forrás: Thinkstock



Aztán a mellemre téved a keze. Majd a melltartóm alá. És a nyakamra. Kicsit megszorítja a nyakam. Uh, ezt nagyon jól csinálja. Elájulok. Aztán kérem, hogy csinálja még. Ettől teljesen beindul. Megfordít és végigcsókolja minden porcikámat. Mint az oroszlán, akit elfelejtettek megetetni, és hosszú idő után kiszabadul a ketrecből. Szinte felfal. Teljesen elveszíti az eszét. Most már én is beszállok a buliba. Viszonzom a csókot és ölelést. WHY NOT? Olyan finom minden, mint anno, Pesten. A nyálát szeretem a legjobban, olyan forró, és valósággal megvadulok tőle. Eszméletvesztésig csókolózunk. Aztán minden lehetséges pózban, amit el tudtok képzelni. Alul, felül, oldalt.

De nem járatunk csúcsra egyetlen helyzetet sem. Csak játszunk, ezt szeretem a legjobban a szexben, az előjátékot. A férfi-női játékot. A mozdulataink értik egymást. Mintha évek óta ezt tanultuk volna, és most vizsgaelőadást tartanánk. Excellent.
- Excellent! Exc...!! - visítom, hát most megtörténik a csoda.

Az összes feszültség, ami eddig halmozódott, most aztán kijön belőlem. Lüktetek és remegek a kéjtől. Darcy nyaldos, mint egy bolond, eszét vesztett kutya. A kezemet csókolja. Kérdezi, hogy vagyok. "Soha jobban, son" - felelem. Erre elkezdünk nevetni, röhögni, hahotázni. Mindenen. Egymáson. Magunkon. Az elmúlt napokon. Azon, hogy élünk. Hogy itt fekszünk meztelenül egymáson.

De minden csodának vége szakad egyszer. Nagyon kell pisilnem. Kiszabadítom magam a karjaiból. Négykézláb mászom le az ágyról. Ezen persze megint nevetünk. Darcy visszahúz, és csókol, puszil, ahol csak ér.
- I must go, son - mondom.

Kirontok a fürdőszobába. Ráülök a vécére, megkönnyebbülök. Hallom, hogy Darcy énekel. A Titanicot énekli, de parodizálva. Konkrétan dörmögi. És elnyújtja ott, ahol nem is kellene. Hirtelen a szemembe tűnik Darcy telefonja, melyet a mosdón felejtett. Még ilyet! Pedig még a vécére is azzal megy. Amikor ezt szóvá tettem, azt mondta, beteg az anyukája, bármikor hívhatják. És hát ő nagyon szereti az anyukáját. Semmi probléma, mondtam, az anyukámat én sem kapcsolnám ki semennyi pénzért sem.

De ez a telefon itt nem hagy nyugodni. Belenézzek vagy ne? Csiklandoz az ördög. Nem. Csak nem fogok nyomozni a semmi után! De, sajnos azon kapom magam, hogy halkan megfordítom a kulcsot a zárban. Nem bírom ki, hogy ne nézzem meg. Ez van, gondoljatok rólam, amit akartok! És különben is, az vesse rám az első követ, akinek nincs mobilja. Kicsit remegek. Kezembe veszem a telefonját. Új SMS. Lora Jane-től. Hát ez nem az anyukája! Nem hinném, hogy így hívja.

Forrás: Thinkstock

És ekkor pokoli erő kap el. Mennem kell előre, nézni, olvasni, összeadni, értelmezni, levonni a konzekvenciát. Dönteni. Most jövök rá, milyen gonosz vagyok. Minden porcikám azt kívánja, hogy szerelmes üzenetekre leljek. De hát miért? És megtörténik, amit úgy óhajtok, szerelmes üzenet. Nem is egy. "Honey... u must be busy I have waited for ur call all day. Can't wait to kiss u again... 3 more days... missin ya."

Na, itt megáll bennem az ütő. Megszűnik körülöttem a világ. Azt sem tudom, hol vagyok, ki vagyok. Csak azt, hogy mindjárt elájulok vagy hányok. Öklendezem. Maradék erőmmel végigszaladok a híváslistán. Minden nap beszéltek. Ez a volt nője, akiről azt mesélte, hogy már utálja.

Rózsaszín Bőrönd Expedíció
A 2015-ös év sikergyanús kötete valós élményeken alapul. Ha kíváncsi vagy a kalandregény folytatására - a legpikánsabb vagy épp a legundorítóbb sztorikra -, akkor a könyvet kedvezményesen előrendelheted Olivia blogján. Lájkold a Facebookon is!

Hazudott. De annyira tudtam! Aztán magamat hibáztatom, hogy nem vagyok elég jó. Leülök a hideg kőre. Össze kell szednem magam. Felállok. Egy négyzetméteren járok fel s alá. Itt a vége! Feltépem az ajtót. Kiviharzom a fürdőből. Hozzávágom a telefonját. Get out now. Nyugodtan fekszik, nem vágja, hogy neki szólok.
- Are u all right, son? - kérdezi.
- Nem, nem vagyok all right! Get out!

Lerántom róla a takarót. Ott fekszik meztelenül. Lemászik így, mert semmivel sem tudja magát takarni. Áll velem szemben meztelenül.
- What's up? - kérdezi.
Nem érti az egészet. Én meg, mint egy eszelős, rángatom össze a cuccait, dobálom a bőröndjébe. Kapkod a ruhái után. Add ide az ingem, mondja. Rádobok valami ruhadarabot. A bőröndje perceken belül az ajtón kívül áll. Még jó, hogy nem nagyon pakoltuk ki a síelés óta.
- U joking me? - kérdi.
- No, son, it's over. Go and fuck ur girlfriend.

Hadd magyarázzam meg, mondja. Nem, értsd meg, hogy vége, mondom, és tolom ki az ajtón.
- Wait, u crazy - mondja döbbenten - please, son!
Annyira ijedt, de annyira megérdemli. Én meg, ha valamit elkezdtek, akkor be is fejezem. Ez olyan oliviás. De még itt is megdobban a szívem. Adok neki egy névjegykártyát. Egy vendégemnek kapszulahotelje van.
- Go there, it is cheap.

Bevágom az ajtót. Kb. 10 perc alatt zajlott le ez az egész. Csend. Halálos csend. Aztán kopog. Nem felelek. Könyörög. Felöltözöm. Kimegyek. Ott áll a csomagjaival. Nagyon szerencsétlenül. Azt hiszi, meglágyulok, mert nyilván ehhez van szokva. Illetve ahhoz, hogy megy át mindenen és mindenkin. És közben mosolyog.

Tudjátok, miért mentem ki? Hogy odadobjam a táskájára az óvszert. Mert azt nálam felejtette.
- U might need this at home.
"Erre még szükséged lehet otthon" - ismétlem meg magyarul is. És elviharzom. Gondolom, mire visszajövök, már nem lesz itt. Szép ez a pillanat. Ahogy megyek az utcán egyszerre szabadnak és könnyűnek érzem magam. Azt hiszem, Roosevelt mondta, hogy tegyünk meg valami olyat minden nap, amitől félünk. Na, én ezt ma teljesítettem.