miniszterelnöknő Angela Merkel politikusnő karrier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A címben szereplő idézet Brazília elnökasszonyától származik, és sokat elárul arról, mennyivel nehezebb nőként felérni a politika csúcsaira. Európa egyik legerősebb országának élén viszont nő áll - Angela Merkel, aki egy jelentős szaklap szerint a világ legbefolyásosabb női politikusa, és hamarosan hazánkba látogat. Összeállításunkból megismerkedhettek a világ legbefolyásosabb vezető női politikusaival, akik egytől egyig elsőként töltik be a vezető szerepet országukban. 

Angela Merkel (Németország)

2011-ben ő lett a világ legbefolyásosabb női politikusa a Forbes szerint, illetve még ebben az évben megkapta az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését, az Elnöki Szabadságérmet Barack Obamától. 2014-ben a Times az év emberének nevezte. Kétszer házasodott, de nevét első férje, Ulrich Merkel után megtartotta. Második férjével, Joachim Sauerrel, a Humboldt Egyetem tanárával Berlinben él.

A kereszténydemokrata Merkel az NDK-ban szerzett fizikusi diplomát a Lipcsei Egyetemen, politikával csak a rendszerváltáskor kezdett el foglalkozni. Ő lett az ország első női kancellárja, 2005-ben választották meg erre a posztra. 2007-ben az Európai Unió soros elnökeként fontos szerepet játszott a lisszaboni szerződés kidolgozásában.

Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Dilma Rousseff (Brazília)

"Azt szeretném, hogy a lányos szülők nézzenek mélyen a gyerekeik szemébe, és mondják nekik azt, igen, egy nő képes erre" - mondta Dilma Rousseff, amikor 2010 októberében megnyerte a brazil választásokat. Brazília első női elnöke 2005 és 2010 között elődje, Luiz Ignacio Lula da Silva kabinetfőnöke volt. A munkáspárt színeiben kétszer egymás után megnyerte a választásokat. 2014-ben a Forbes szerint ő is felkerült a világ legbefolyásosabb női közé.

Forrás: AFP/Wenderson Araujo

Helle Thorning-Schmidt (Dánia)

Az első dán miniszterelnöknőt 1996-ban vette el Stephen Kinnock, akitől két lánya született, Camilla és Johanna. Thorrning-Schmidt gyerekeivel él Koppenhágában, míg férje Davosban dolgozik a Világgazdasági Fórumnál.

2011-ben kapott kormányalakítási megbízást II. Margit királynőtől. A választások során a Dán Szociáldemokrata Párt kiszorította Lars Lokke Rasmussen koalíciós kormányát. Ez a baloldali győzelem Skandináviában a szélsőjobbos nézeteket valló Anders Behring Breivik terrorcselekménye után következhetett be - Breivik 77 embert mészárolt le, többek között olyan fiatalokat, akik a munkáspárt rendezvényén vettek részt.

Helle Thorning-Schmidt a kampány során ígéretet tett a konzervatív megszorító intézkedések lezárására, a gazdagokat sújtó adók bevezetésére és a túl magas állami kiadások miatti elbocsátásokra.

Forrás: AFP/Thierry Charlier

Cristina Fernandez de Kircher (Argentína)

A jogász szakon végzett politikus még az egyetemen ismerkedett meg férjével, Néstor Kircherrel, akivel házasságkötésük után Santa Cruzba költözött. Az ottani Képviselői Kamara törvényhozójának választották meg 1989-ben, és 1993-ban újraválasztották.

1995-től a Nemzeti Szenátus tagjaként képviselte Santa Cruz tartományt, majd 2003-tól az ország first ladyje lett férje által, aki elnyerte az elnöki széket. Két évvel később Cristina már Buenos Aires tartomány szenátora. A választásokon a Győzelmi Front színeiben indult. 2007-ben a választásokon 45%-kal megnyerte az első fordulót, így ő az Argentin Köztársaság első női elnöke.

Forrás: AFP

Ellen Johnson (Libéria)

Johnson a Wisconsin és a Harvard egyetemeken folytatta tanulmányait, majd Libéria pénzügyminisztereként dolgozott. Amikor Samuel Doe 1980-ban egy katonai puccsban magához ragadta a hatalmat, Kenyába kellett menekülnie, ahol a Citibank igazgatója lett. 1996-ben tért vissza, hogy beszálljon az elnökválasztásokba, de akkor vesztett. 2005-ben azonban megnyerte a választásokat, így ő lett Libéria miniszterelnöke, Afrika első választott női államfője és Libéria első választott női elnöke. És a második női fekete államfő a világon.

2011-ben megosztottan Leymah Gbowee libériai békeaktivista, Tavakkul Karmán jemeni jogvédő és Johnson részére ítélték oda a Nobel-békedíjat a női egyenjogúságért folytatott békés harcért.

Forrás: AFP/Zoom Dosso

Dalia Grybauskaite (Litvánia)

Az ország első női elnökét gyakran emlegetik úgy, mint a "litván Vasladyt". Grybauskaite a szentpétervári egyetemen diplomázott közgazdaságtanból, majd külügyminiszter-helyettesként és pénzügyminiszterként dolgozott. Washingtonban volt nagykövet és időközben a georgetowni egyetemen folytatta tanulmányait. 2004 májusától öt évig az Európai Bizottság költségvetésért és pénzügyi tervezésért felelős biztosa volt. Az Európai Unió gazdasági válsága elleni küzdelemben elért eredményeit 2013-ban a nemzetközi Károly-díjjal ismerték el.

De nemcsak a politikában, hanem a sportban is folyamatos sikereket ért el, hiszen feketeöves karatés. Jelenleg egyedülálló és nincsen gyermeke.

Forrás: AFP/Thierry Charlier

Sheikh Hasina Wajed (Banglades)

2009-ben választották meg harmadszorra is Banglades miniszterelnökének. Édesapja Banglades első miniszterelnöke volt, így korán megismerkedett a politikai élettel. Amellett, hogy az ország vezetője volt, az ellenzéki pártnál is irányító pozíciót töltött be egy időben. Ekkor vált célpontjává egy merényletnek 2004-ben. 2007-ben lecsukták korrupció és gyilkosság vádjával, de amint kiszabadult, visszatért a politikai életbe. Hasinát ugyancsak az egyik legbefolyásosabb nőnek tartják a világon.

Forrás: AFP/Munir Uz Zaman
Így öltöznek a magyar politikusnők – stylist szemmelhttp://www.life.hu/trend/20140328-igy-oltoznek-a-magyar-politikusnok-szemes-nora-szemelyi-stylist-tippjei.htmlHogyan öltözzön, sminkeljen, és milyen frizurát viseljen egy olyan nő, aki aktívan politizál? Szemes Nóra személyi stylist elárulta - szigorúan stylist szemmel nézve -, mi a véleménye Dúró Dóra, Csiba Katalin, Selmeczi Gabriella és Kunhalmi Ágnes megjelenéséről.TrendOrigoA férfiak szerint Katalin hercegnő a világ legjobb nője - Az is kiderül, miérthttp://www.life.hu/trend/20150130-katalin-hercegno-a-vilag-legjobb-noje-a-ferfiak-szerint.htmlSötétbarna haj, zöld szemek, jó alak, nem dohányzik, alkalmanként iszik csak, ráadásul még hercegnő is. Bizony, mindenki kedvenc Katalinja lett a férfiak szerint a világ legjobb nője. Trend--Katalin, a diétahercegnő - vajon melyiket választja a szülés után?http://www.life.hu/ez-zsir/20150129-katalin-hercegno-vilmos-herceg-felesege-vajon-dietazik-e-a-szulese-utan-is.htmlA mindig karcsú Katalin hercegnőtől köztudottan nem állnak távol a diéták. Bár nádszálkarcsú volt akkor is, 2011-ben az esküvője előtt mégis kőkemény diétába kezdett, hogy tökéletesen mutasson rajta az álomruha. A hercegnő első gyermeke születése után néhány hónappal is csúcsformában volt, és ez egészen biztosan így lesz a második baba világra jövetele után is. Lássuk, melyek Katalin kedvenc diétái.Ez Zsír!--Így örül Angela Merkel a német válogatott sikerénekhttp://www.life.hu/news/20140617-angela-merkel-nemet-kancellar-igy-szurkolt-a-valogatottnak-a-brazil-fociveben.htmlAngela Merkel német kancellár személyesen is ott volt a hétfői német-portugál rangadón a brazil focivébén. A győztes német válogatottal közösen még egy csoportkép is készült vele.News--Angelina Jolie a pápával találkozott - fotó!http://www.life.hu/news/20150108-angelina-jolie-ferenc-papaval-talalkozott-miutan-uj-filmjet-a-rendithetetlent-levetitettek-a.htmlA katolikus egyházfő, Ferenc pápa fogadta a Vatikánban az Oscar-díjas színésznőt, Angelina Jolie-t, miután levetítették új filmjét.News--Kultikus szupernők, akik megmentik a hétköznapi csajokathttp://www.life.hu/kult/20141015-angelina-jolie-kim-kardashian-anastasia-steele-erin-brockovich-katalin-hercegno-segitenek.htmlLétezik egy világ, ahol az emberek leelőzik a rákot az élet futóversenyén és ez a világ – ugyan olykor láthatatlanul – de itt van körülöttünk. Erről számos erős, kitartó nő tesz tanúbizonyságot nap mint nap, így teszik láthatóvá a láthatatlant. Miattuk hisszük el, hogy meg lehet tenni, lépni és élni olyan dolgokat, melyek korábban elérhetetlennek tűntek. A teljesség igénye nélkül gyűjtöttük össze azokat az ikonokat, akik mind hozzásegítettek minket ahhoz, amik mára lettünk. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.