Illényi Katicát Magyarország Érdemes Művésze díjjal tüntették ki

Forrás: Life.hu -
díj Érdemes Művésze díj kitüntetés hegedűművész Illényi Katica
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hazánk egyik legsokoldalúbb hegedűművésze 2015. március 14-én Balog Zoltántól, az Emberi Errőforrások Minisztérium miniszterétől vehette át a Magyarország Érdemes Művésze díjat.

Illényi Katica művészi alkotómunkáját a 2012-ben neki ítélt Liszt-díjat követően most állami elismeréssel jutalmazták. A Magyarország Érdemes Művésze címet olyan kiemelkedő alkotók kapják meg, akik a magyar nemzeti kultúra területén huzamosabb ideig kiemelkedő művészeti értékeket hoztak létre, és már rendelkeznek a kultúráért felelős miniszter által adományozott művészeti díjjal.

Forrás: Life.hu

Illényi Katica kiemelkedő egyénisége a hazai zenei életnek. Már 14 évesen felvételt nyert a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába. 2014-ben a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának tagjai közé választották. A nemzetközileg elismert hegedűművész pozitív személyisége, szakmai felkészültsége és ismertsége révén széles társadalmi rétegekhez eljuttatja a magyar szerzők műveit: a komolyzenei és az igényes jazz-zenei szerzeményeket egyaránt. Illényi Katica munkássága hozzájárul ahhoz is, hogy a magyar zenekultúra rangja, nemzetközi elismertsége növekedjék a világ minden szegletében. Ennek elismeréseképpen 2010-ben a hazai zenei kultúrát nemzetközileg reprezentáló művészek sorába választották Kocsis Zoltán, Rost Andrea és Sebestyén Márta mellett.

A hegedülés mellett kiváló énekes, előadásainak része a sztepp tánc, és a világon az egyetlen magyar theremin művész, aki koncertezik ezen a hangszeren.

Szentföldi utazás karácsony előtt - Illényi Katica kalauzolhttp://www.life.hu/lifeutazas/20141204-szentfoldi-utazas-karacsony-elott-illenyi-katica-hegedumuvesz-kalauzol-el.htmlAz egyik legkülönlegesebb ország Izrael, hiszen a bibliai helyszínek nagy része megtalálható a Szentföldön. Illényi Katica hegedűművészt kértük meg, hogy karácsonyhoz közeledve kalauzoljon el bennünket ebben a csodálatos országban.UtazásThinkstockIllényi Katica: "A jóga visszaadta fiatalkorom rugalmasságát"http://www.life.hu/ez-zsir/20120724-jogaval-tanccal-egeszseges-taplalkozassal-tartja-formaban-magat-illenyi-katica.htmlIllényi Katica, Liszt-, Artisjus- és eMeRton-díjas hegedűművész nemcsak művészként, de egészségtudatos emberként is mindent megtesz a testi-lelki harmóniáért. Ehhez nemcsak az egészséges táplálkozás, hanem a rendszeres jóga is hozzátartozik - akár 35 fokban.Ez Zsír!Könyveket lehet örökbe fogadni szombaton az Egyetemi Könyvtárban - A restaurálás rejtelmeibe is beleleshetszhttp://www.life.hu/kult/20150312-konyveket-lehet-orokbefogadni-szombaton-az-egyetemi-konyvtarban.htmlAz Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Egyetemi Könyvtárában fellelhető könyveket, köztük több igen ritka és értékes dokumentumot fogadhatnak örökbe az érdeklődők szombaton Budapesten. Az örökbefogadással az intézmény nemzetközileg is jelentős gyűjteményének megőrzéséhez és restaurálásához járulnak hozzá a látogatók.KultOrigoChaplin-díjat vehet át Robert Redfordhttp://www.life.hu/kult/20150312-chaplin-dijat-vehet-at-robert-redford.htmlRobert Redford kapja idén a New York-i Lincoln Center Charlie Chaplinről elnevezett életműdíját. A rangos elismerést Barbra Streisand nyújtja át, aki az 1973-ban bemutatott Ilyenek voltunk című filmben volt Redford partnere.Kult--Ne már! Csak 2017-ben jön az új Szürke 50http://www.life.hu/kult/20150312-2017-re-tervezik-a-szurke-otven-arnyalata-film-kovetkezo-reszet.htmlFizetésemelés van kilátásban a Szürke 50 két főszereplőjének, viszont sokat kell még várnunk a második részig. KultAFPGyöngytyúk, bilincs és Rolls-Royce – íme, a legextrémebb szállodai kérésekhttp://www.life.hu/kult/20150311-egy-felmeresnek-koszonhetoen-megtudtuk-mik-a-legextremebb-szallodai-keresek-gyongytyuk-bilincs-es.htmlVirág és pezsgő bekészítése a szobába, késő esti fuvar egy buliba, szexpartner keresése, tyúk és milliós autó – mi számít extrém kérésnek a szálláshelyeken? Most erre is megkaptuk a választ.KultThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.