Pesti Magyar Színház színész Frankenstein
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Horváth Illés, a Pesti Magyar Színház előadója a Frankensteinben különleges maszkba bújik.

A Pesti Magyar Színház számára fontos, hogy a diákok minél alaposabb tudásra tegyenek szert, és ebben sokféleképpen támogatja őket. Elég csak az intézményen belül működő, nagy múltú színészképzőt, a Pesti Magyar Színiakadémiát említenünk, vagy a KiBelátó programot, amelynek keretében színházpedagógusok keltik fel az általános és középiskolások érdeklődését a színház iránt. Ebbe a vonulatba illeszkedik be az a fotóriport is, amelynek elkészítéséhez nyújtanak segítséget egy főiskolás hallgatónak, akinek vizsgafeladata az volt, hogy a színfalak mögötti munkát ábrázolja.

Horváth Illés Forrás: Magyarszinhaz.hu/Medgyesi Milán

Medgyesi Milán Színfalak mögött című képsorozatát itt tekintheted meg.

Örök nyugalomra helyezték Pap Veráthttp://www.life.hu/kult/20150509-pap-vera-kossuth-e-s-ja-szai-di-jas-szi-ne-szno-t-szuk-csaladi-korben-helyeztek-orok-nyugalomra.htmlRajongo´i, tisztelo?i nem kísérhetik utolso´ u´tja´ra Pap Vera´t, ma´r csak egy gyertya´val bu´csu´zhatnak to?le. A Kossuth- e´s Ja´szai-di´jas szi´ne´szno?t ugyanis ma´r o¨ro¨k nyugalomra helyezte´k.Kult--Máris itt A sötét ötven árnyalata első előzetese: Videó!http://www.life.hu/kult/20150503-a-szurke-otven-arnyalata-masodik-resze-a-sotet-otven-arnyalata-alozetese.html2017. február 10-én érkezik a mozikba A szürke ötven árnyalata folytatása, A sötét ötven árnyalata. A filmet még el sem kezdték forgatni, de azért egy teaser előzetest már összedobtak hozzá.Kult--Kurt Cobain családja kiakadt a zenész életéből készült filmenhttp://www.life.hu/kult/20150508-kurt-cobain-edesanyja-es-testvere-kiakadt-a-nirvana-frontemberenek-eletebol-keszult-filmen.htmlA Montage Of Heck rendezője, Brett Morgen elmondta: a Nirvana frontemberének édesanyját és testvérét is megviselték a filmben látottak.Kult--Újabb külföldi sztárok érkeznek a Strand Fesztiválra!http://www.life.hu/kult/20150508-uj-kulfoldi-sztarok-a-strand-fesztivalon.htmlEgyre nevesebb fellépők érkeznek az idei STRAND fesztiválra, melyet harmadik alkalommal rendeznek meg. KultOrigoÍgy fest Jude Law a Balaton-partonhttp://www.life.hu/kult/20150508-igy-fest-jude-law-a-balaton-parton.htmlJude Law Jason Stathammel és Melissa McCarthy-val forgatta Magyarországon A kém című filmet. Egy kis részlet kiszivárgott belőle. Kult--Különleges kiállítás nyílik a Tesla Budapestbenhttp://www.life.hu/kult/20150507-dis-connected-cimmel-szerveznek-kiallitast-a-werk-akademia-hallgatoi-a-tesla-budapestben.htmlFiatal kortárs képzőművészek alkotásait lehet majd megcsodálni a nemrég felújított Tesla Budapest első kiállításán. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.