Távozik az X-Men filmek egyik főszereplője

Forrás: AFP/Dimitrios Kambouris -
film X-Men
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az eddig Magneto szerepét játszó Ian Mckellen nem kapott szerepet a híres Marvel képregényből adaptált film következő részében.

Ian McKellen-t az X-Men: Az eljövendő múlt napjai című filmben láthattuk utoljára, a pletykák szerint azonban a legújabb alkotásban, az X-Men: Apokalipszisban már nem lesz szerepe a Gyűrűk ura Gandalfjának. A színész – akinél korábban prosztatarákot diagnosztizáltak – állítása szerint élvezte a kasszasikereket hozó filmekben való szereplést és a velük járó sikereket, de nem szomorkodik, mivel más felkérései is vannak: például egy sitcom-ban szerepel Anthony Hopkinsszal a BBC-n.

Ian McKellen Forrás: AFP/Dimitrios Kambouris

Az X-Men: Apokalipszisban a rendezői székbe Brian Singer kerül, a megszokott szereplőgárdán felül pedig újabb színészek is felbukkannak majd a csapatban. A filmet 2016 májusában mutatják be Amerikában.

Nem lesz többé talipig kék Jennifer Lawrence - Kiszáll az X-Men filmekbőlhttp://www.life.hu/kult/20150326-jennifer-lawrence-kiszall-az-x-men-filmekbol.htmlJennifer Lawrence elárulta, szakít az X-Men franchise-zal, és a 2016-ra tervezett X-Men Apokalipszisben már nem láthatjuk majd. KultNorthfotoA világ is imádja a magyar filmeket - íme, az elmúlt 50 év legsikeresebb alkotásaihttp://www.life.hu/kult/20150615-magyar-filmek-amik-vilagszerte-sikeresek-voltak-az-elmult-50-evben.htmlE héten kerül a mozikba a Saul fia, amely néhány hete Cannes-ból minden idők egyik legnagyobb magyar filmes díját hozta el, mi pedig ennek kapcsán utánanéztünk, melyek voltak azok a hazai filmek az elmúlt fél évszázadban, amelyek a legnagyobb sikereket aratták a külföldi fesztiválokon, díjkiosztókon vagy épp a közönség körében. KultOrigoHatalmas fordulat a Trónok harca fináléjábanhttp://www.life.hu/kult/20150615-a-tronok-harca-elkepeszto-fordulattal-zarult.htmlElképesztően izgalmas befejezéssel zárult a Trónok harca 5. évada. A rajongók jogosan hördültek fel az eseményeken.Kult--Hogy micsoda!? Monicának nem Chandlerrel kellett volna összejönnie a Jóbarátokban?http://www.life.hu/kult/20150611-monicanak-nem-chandlerrel-hanem-joeyval-kellett-volna-osszejonnie-a-jobaratokban.htmlMindenki kapaszkodjon meg, mert ez most bizony sokkolni fog: a Jóbarátok első számú szerelmespárját eredetileg nem is akarták összeboronálni a sorozat készítői.KultOrigoGyász: otthonában elhunyt a zenészhttp://www.life.hu/kult/20150611-meghallt-james-last-vilaghiru-nemet-zeneszerzo-nagyzenekar-vezeto.htmlMeghalt 86 éves korában James Last német zeneszerző, nagyzenekar-vezető, aki James LastOrchestra nevű bigbandje élén hatalmas sikerrel szerepelt az egész világon az 1960-as és 1970-es években.KultHűha! Budapesten van az Életrevalók sztárja!http://www.life.hu/kult/20150609-omar-sy-az-eletrevalok-szinesze-budapesten-van.htmlOmar Sy, francia színész, akit Magyarországon leginkább az Életrevalók sztárjaként ismernek, Budapesten van.Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.