Lorenzo Vigas venezuelai rendező Desde Allá (Távolról) című filmje kapta a legjobb alkotásnak járó Arany Oroszlán-díjat a 72. velencei filmfesztiválon szombaton este az Alfonso Cuarón vezette nemzetközi zsűritől.

Az idei versenyfilmes mezőnyben 21 produkciót mutattak be a Lidón. Alberto Barbera a filmfesztivál igazgatója korábban arról beszélt, hogy nagyon színvonalas volt a válogatás, és idén a latin-amerikai alkotók erős filmekkel jelentkeztek. Mintha csak ezt igazolta volna a zsűri döntése is: a venezuelai Lorenzo Vigas munkájának ítélték oda a fesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt, a legjobb rendezőt jutalmazó Ezüst Oroszlán-díjat pedig az argentin Pablo Trapero kapta El clan (A klán) című filmjéért. Lorenzo Vigas filmje a kritikusok kedvencei között szerepelt a 11 napos mustrán.

Lorenzo VigasForrás: AFP/Giuseppe Cacace

A Desde allá (Távolról) két férfi viszonyát vizsgálja. A film középkorú szereplője szeretne kapcsolatot teremteni egy fiatalabb férfival, ám találkozásaikkor csak távolról nézi, nem akarja megérinteni, egy idő után mégis valamilyen érzelmi kötődés alakul ki közöttük. A rendező korábban úgy fogalmazott: azért készítette el ezt a filmet, mert nagyon érdekelte a téma, egy férfi küzdelme azért, hogy képes legyen érzelmileg kapcsolódni másokhoz. Vigas a gálán politikai és gazdasági problémákkal küzdő hazájának ajánlotta a díjat. "Vannak gondjaink, de nagyon pozitívak vagyunk. Csodálatos nemzet vagyunk" - jelentette ki a venezuelai rendező.

Alfonso Cuarón zsűrielnök elmondta: nagyon boldog, hogy most először egy latin-amerikai film nyerte az Arany Oroszlán-díjat. Ugyanakkor hozzáfűzte: merő véletlen, hogy ez éppen akkor történt, amikor egy mexikói vetette a zsűrit.

Pablo Trapero a nyolcvanas években Argentínában nagy port felvert bűnügyet idézett fel az El Clan című filmjével, amelynek rendezőjeként Ezüst Oroszlán-díjban részesült. A drámában egy kívülről hétköznapinak tűnő Buenos Aires-i család tagjai a környezetükből kiszemelt áldozatokat rabolnak el, váltságdíjat követelnek értük, majd meggyilkolják őket.

A zsűri nagydíját a Charlie Kaufman és Duke Johnson rendezőpáros nyerte el az Anomalisa című stop-motion animációs filmjéért. Kaufman (Egy makulátlan elme örök ragyogása) először forgatott animációs filmet, Johnsonnak azonban már volt tapasztalata e téren.

A legjobb színésznek és színésznőnek járó Copa Volpit a francia Fabrice Luchini, a L'Hermine című bírósági dráma sztárja és az olasz Valeria Golino, a Per Amor Vostro című családi dráma főszereplőnője kapta. Golino 1986-ban már elnyerte egyszer a Copa Volpit, akkor a Storia d'Amore című filmért.

Valeria GolinoForrás: AFP/Giuseppe Cacace

A legjobb fiatal színész díját a ghánai Abraham Attah kapta, a Beasts of No Nation című filmben nyújtott alakításáért. A film rendezője, Cary Fukunaga a fiatal szereplőt a mustrán bemutatva elmondta, hogy több száz gyerek közül esett rá a választás. Az alkotás egy afrikai országban játszódik, ahol a harcok miatt szüleit elvesztő Abut (Abraham Attah) egy lázadó hadúr (Idris Elba) veszi magához, és képezi ki gyerekkatonának.