Magyar diáklány nyerte a Vitázik a világ ifjúsága nemzetközi döntőjét

Magyarorszg vitázik a világ ifjúsága Ryan Anna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ryan Anna nyerte a Vitázik a világ ifjúsága című, német nyelvű verseny nemzetközi döntőjét Rigában pénteken.

A Trefort Ágoston Gimnázium tavaly végzett diákja a döntőn három versenyzőt győzött le a vitában, amelynek kérdése az volt, Legyen-e kötelezően érvényes az Európa Tanács tagállamai számára, hogy minden évben előre meghatározott minimum létszámban menekülteket fogadjanak be?
A lett nemzeti könyvtárban megtartott finálé több száz fős hallgatóságának soraiban ott ült Edelgard Buhlman, a német Bundestag alelnöke is.

Forrás: Kaspars Garda

A projektben résztvevő országok - Magyarország mellett Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Oroszország es Ukrajna - nemzeti válogatóján első és második helyezést elért diákjai hétfőtől péntekig egyhetes professzionális vitatréningen és vitasorozaton vettek részt a lett fővárosban. Az előfordulókon és az elődöntőben a versenyzők arról folytattak szócsatákat, hogy legyen-e kevesebb éjszakai kivilágítás, alapjogon járjon-e az internethez való hozzáférés, egyenértékű legyen-e a kannabisz és az alkohol fogyasztása.

A döntő hetének programjain resztvevő 16 fiatal közül négyen jutottak be a nemzetközi döntőbe, ahol egy szakmai zsűri választotta ki, hogy ki lesz a nemzetközi győztes.

A Vitázik a világ ifjúsága vitavetélkedőt 2005 óta rendezik meg Közép- es Kelet-Európa középiskoláiban. A versenyt a középiskolák németet tanulói részére szervezik, hogy a fiatalok elmélyültebben foglalkozzanak politikai és társadalmi témákkal és közben nyelvtudásuk is fejlődjön, hogy megszilárduljon a vitázás, mint az emberi jogokról és azok történelmi hátteréről folytatott demokratikus eszmecsere kultúrája és hozzájáruljon a demokrácia fejlődéséhez, valamint a népek közötti megértéshez. Tavaly Varsóban rendezték a nemzetközi döntőt, melyen a második és a harmadik helyen is magyar versenyző végzett. A verseny a Goethe Intézet, az Emlékezés, Felelősség és Jövő Alapítvány, a Hertie Közhasznú Alapítvány és a Külföldi Német Iskolák Központi Igazgatóságának közös projektje.
Adele új dala felrobbantotta az internetethttp://www.life.hu/kult/20151023-adele-enekesno-uj-dala-felrobbantotta-az-internetet.htmlAz énekesnő visszatért, nem is akárhogyan! KultOrigoVigyázz, kész, rajt! Indul a háromnapos hétvégehttp://www.life.hu/kult/20151022-kulturalis-programajanlo-oktober-22-25.htmlVégre egy hosszú hétvége! Ezeken a borús, esős napokon legalább ennek a gondolata felvidít minket. Hát még a sok remek program, amelyekre pénteken, szombaton és vasárnap ellátogathatsz! Kult--30 érdekesség a 30 éves Vissza a jövőbe című kultfilmrőlhttp://www.life.hu/kult/20151019-30-erdekesseg-a-30-eves-vissza-a-jovobe-cimu-kultfilmrol.html1985-ben mutatták be először, e héttől pedig újra játsszák a magyar mozik a Vissza a jövőbe első részét — melynek folytatásában ráadásul épp 2015 októberébe utaznak a szereplők, így különösen aktuális, hogy megosszunk a filmekről egy csomó érdekes információt kedves olvasóinkkal. Kult--Új részekkel tér vissza a Szívek szállodájahttp://www.life.hu/kult/20151020-visszaternek-a-gillmore-lanyok-uj-reszek-keszulnek-a-szivek-szallodaja-sorozatbol.htmlA 2007-ben befejeződött sorozat négy új, kilencvenperces epizóddal készül, melyben az összes régi főszereplő visszatér. A rajongók természetesen hatalmas örömmel fogadták a hírt. KultOrigoMabel Katz: „A fájdalom elkerülhetetlen, de a szenvedés választás kérdése"http://www.life.hu/kult/20151020-mabel-katz-a-hooponopono-vilaghiru-tanitoja-interjuban-meselt-a-technikarol.htmlA ho'oponopono világhírű tanítója ismét Magyarországra látogat, ennek kapcsán pedig kifaggattuk őt, hogy párkapcsolati problámákban és stresszes helyzetekben hogyan használjuk ezt a hawaii technikát. Kult--Egyedülálló dokumentumfilm mutatja be a Csomolungma megmászását és a serpák életéthttp://www.life.hu/kult/20151018-egyedulallo-dokumentumfilm-mutatja-be-a-csomolungma-megmaszasat-es-a-serpak-eletet.htmlKínában bemutatták az ország első dokumentumfilmjét a Csomulungma északi oldali megmászásáról, egyben a csúcs meghódítására indulók segítőiről, a tibeti serpákról.KultThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.