Összejöttek a Vastag testvérek Radics Gigivel és Hiennel

musical Vastag Csaba Játékkészítő Radics Gigi videóklip Vastag Tamás Hien
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elkészült az idén majd' minden elemében megújuló pop-show-musical, A Játékkészítő új klipje, amiben a főszereplők együtt láthatóak.

Megújuló látványvilággal, újabb szereplőkkel és természetesen újabb dalokkal is jelentkezik decemberben A Játékkészítő. A darab mondanivalóját „összefoglaló", Képzeld el és megkapod! című dalhoz a napokban készült el a klip, melyben az előadók, Radics Gigi, a Vastag testvérek és Hien szerepelnek és természetesen feltűnnek a képzelet szülötteként megjelenő mesehősök is.

„Egy piros ajtón át lépünk a fantázia világába, ahol a képzelet erejével a gyermekek álmai valóra válnak" – mondja Illés Gabriella, összefoglalva a dalfilm történetét. „A videó érdekessége, hogy Hiennel Bostonban, a Berklee Egyetemen lévő kollégiumi szobájában készültek a felvételek, így a forgatáson virtuálisan volt jelen" – tette hozzá a producer.

A klipet Kriskó László rendező készítette, aki számos rendezése mellett a hazai zenei élet több tucatnyi képviselőjével dolgozott már együtt.

Így festenek napjainkban a Disney hercegnők - Elképesztő fotók!http://www.life.hu/kult/20151111-megoregedtek-a-disney-hercegnok-igy-fest-hofeherke-tul-a-kilencvenen.htmlBár láttunk már sok variációt arra, hogy vajon milyenek lennének ma kedvenc mesehőseink ez az új fotósorozat minket is ledöbbentett. Íme, a 92 éves Hófehérke! KultOrigoAmit még nem tudtál James Bondról: különleges érdekességek a 007-esrőlhttp://www.life.hu/kult/20151110-amit-meg-nem-tudtal-james-bondrol-kulonleges-erdekessegek-a-007-esrol.htmlNálunk is óriási siker a mozikban az új James Bond-film, amelyben őfelsége kedvenc titkos ügynöke ismét szembeszáll a rosszfiúkkal, és ágyba viszi a széplányokat. A mozi világának egyik legismertebb hőséről sok minden köztudott, de mi még így is találtunk egy sor olyan érdekességet, ami újdonságként szolgálhat. Kult--Itt a Némó nyomában folytatásának első előzetesehttp://www.life.hu/kult/20151110-itt-a-nemo-nyomaban-folytatasanak-elso-elozetese.htmlMegérkezett az első előzetes a Szenilla nyomában című filmhez. Kult--Rangos díjat kapott egy újabb magyar filmhttp://www.life.hu/kult/20151110-a-szerdai-gyerek-cimu-magyar-film-rangos-dijat-kapott.htmlA Karlovy Vary-ban már több díjat bezsebelő Szerdai gyerek című film ezúttal Cottbusban is nagy sikert aratott. Kult--Brutális halált halnak a Disney-hercegnők - Fotók!http://www.life.hu/kult/20151109-disney-hercegnok-brutalis-halalat-mutatta-be-egy-sminkmester.htmlShonagh Scott sminkmester brutális halállal nyírta ki kedvenc Disney-hőseinket. Kult--Megható karácsonyi reklámon zokog az internet - Videó!http://www.life.hu/kult/20151106-ez-a-karacsonyi-reklam-lattan-neked-is-kicsordul-a-konnyed-meghato-video.htmlMinden évben alig várjuk John Lewis ötletes, és legtöbbször igencsak könnyeket fakasztó karácsonyi reklámszpotjait. Idén egyenesen a Holdra repülünk! KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.