szokások babona Újév
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újévi babonák

Friss vízzel mosakodni szerencsét hoz

Az év utolsó éjszakájának különleges hangulatát szinte minden nép igyekezett a maga javára fordítani: annak érdekében, hogy az új év a réginél szerencsésebb és áldottabb legyen, különböző varázslások, rítusok és babonák éledtek, melyek közül néhány a mai napig megtalálható szokásrendszerünkben. Nagy részük azonban már feledésbe merült, hiszen ma már legtöbben pihenéssel, alvással töltik az új év első napját, és nem friss vizet húznak a kútból, melyben megmosakodni szerencsés évet jelez.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Csirke, pulyka mehet a sutba, malac, halacska pénzt hoz a házhoz

Lencsét sem véletlenül esznek még a mai napig is január elsején, hiszen a babona szerint így egész évben tele lesz a pénztárcánk. A rétes is szerencsét hoz, no meg hosszú boldogságot, jól megtöltve pedig gazdagságot is, az óévben teletömött kamra pedig szintén bőséget jövendöl. A csirkével, pulykával viszont már vigyázni kell: a hátrafelé kaparó állatok ugyanis elkaparják a szerencsét is - a pulyka ráadásul haragot hoz a házhoz - , így ezeket nem volt szabad újévkor levágni, helyette malacot ettek, hiszen az előrefelé túr az orrával, vagy halat, melynek pikkelyei hasonlítottak a pénzérmékhez, így biztosan gazdagságot is hoznak.

Megtudhatod, férjhez mész-e, és azt is, kihez!

A delejes erejű ó- és újévfordulókor nemcsak a gazdagsággal, szerencsével, de a második legfontosabb dologgal, a férjhezmenéssel is sokat foglalkoztak. A szilveszteri gombócfőzés során minden darab tésztába egy férfinevet tartalmazó cetlit tettek, a gombócokat a forró vízbe dobták, s amelyik leghamarabb feljött a víz felszínére, azt gyorsan kivették: a név, melyet magában rejtett, a jövendőbeliét jelölte. A cél érdekében a disznóól rugdosását is bevetették. Ha a kiszaladó hajadon jól megrúgva az ólat röfögést hallott válaszul, akkor biztosan férjhez ment abban az évben - arról már nem szól a fáma, hogy a disznók felébresztése céljából hányszor rúghatták kékre a lábukat a lányok. A szilveszteri ólom- vagy viaszöntés is a jövendőbeli kilétét kutatta: a mutatványhoz egy fazék hideg vízre és némi felolvasztott ólomra vagy viaszra volt szükség, melyet egy kanállal a vízbe öntöttek: a megszilárduló anyag formájából lehetett kikíváncsiskodni a legény foglalkozását, küllemét, vagy bármi jelet, ami tulajdonságaira utalhat.

10 dolog, amit SEMMIKÉPP ne csinálj újév napján!http://www.life.hu/kult/20151231-10-dolog-amit-semmikepp-ne-csinalj-ujev-napjan.htmlA babona úgy tartja: amit az év első napján teszel, azt teszed majd egész évben. De nemcsak azt érdemes szem előtt tartani, hogy mit kell tenni, hanem azt is, hogy mit tilos!Kult--"Újév. A fogadalmak időpontja, amikor hisszük, hogy reggel valami jobb és boldogabb kezdődik"http://www.life.hu/kult/20151231-idezetek-ujevre-hires-emberektol.htmlThinkstock5 idézet a szilveszterről - szilveszterrehttp://www.life.hu/kult/20151231-5-idezet-a-szilveszterrol-thomas-mann-szabo-magda-arany-janos.htmlÍrók, költők szavaival kívánunk nektek boldog új évet! Kult--Maradj az eredetinél! Hét remake, aminek sosem szabadott volna elkészülniehttp://www.life.hu/kult/20151230-maradj-az-eredetinel-7-remake-aminek-sosem-szabadott-volna-elkeszulnie-kifulladasig-los-angelesben.htmlNoha üzletpolitikailag (és néha még esztétikailag is) érhető jelenség a régebbi filmek újrafeldolgozása, azért nagyon ritka az, amikor egy remake nem csak halványabb másolata lesz az eredetinek. Vannak viszont olyan esetek, amikor ennél is súlyosabb a helyzet, és minden szempontból gyalázatos a feldolgozás módja. Ebből mutatunk néhány kirívó példát, sajnos aktualitással. Kult--Teljesen megváltozott a Trónok harca egykori szereplője - Fotó! http://www.life.hu/kult/20151230-megvaltozott-a-tronok-harca-sztarjanak-kulseje-kamaszkent-ter-vissza-a-stark-fiu.htmlBran Stark kimaradt a Trónok harca ötödik évadából, és szinte kész férfi lett belőle a szünet alatt. Mutatjuk a forgatási fotót. KultMegerősítették! Jövőre újra összeáll a Spice Girlshttp://www.life.hu/kult/20151231-a-spice-girls-lanybanda-2016-ban-ujra-osszeall-mel-b-megerositette.htmlÖrülhetnek minden idők egyik legsikeresebb lánybandájának rajongói: 2016-ban valami igazán különleges dologra készül a Spice Girls, a hírt pedig maga Mel B erősítette meg. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.