Plácido Domingo opera kultúra Operaház bariton Shakespeare Estély tenor fellépés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az opera egyik legnagyobb csillaga és kétség kívül legkarizmatikusabb személyisége lesz az Operaház idei tematikus eseményének, a Shakespeare Estélynek a sztárvendége. Fél évszázados karrierrel a háta mögött Plácido Domingót elmondása szerint egyetlen dolog, a közönség öröme élteti.

Közvetlensége, embersége és humora magával ragadó, és mind arról árulkodnak, hogy Plácido Domingo rendelkezik azzal a fajta természetességgel, melyet csupán a legnagyobb művészek birtokolnak. Istenadta tehetsége mellett talán többek közt ennek is köszönhető, hogy a spanyol operaénekes csillaga már évtizedek óta olyan kitartóan ragyog.

Plácido Domingo megérkezik az Operaházba Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Annak ellenére pedig, hogy Plácido Domingo immár fél évszázada van jelen a világ legismertebb színpadain, állítása szerint még mindig a közönség öröme élteti – az hat rá a legnagyobb inspirációként. Emellett azonban hatalmas felelősség is számára, művészként ugyanis azt érzi, kötelessége élményt nyújtani az embereknek, elérni, hogy amikor beülnek az operába, arra a néhány órára elfelejtsék a gondjaikat.

"Miattuk érdemes csinálni,

miattuk nem tudja az ember otthagyni a színpadot annyi év elteltével sem" - mondta a Magyar Állami Operaházban rendezett szűk körű sajtóbeszélgetésen a Shakespeare Estély sztárvendége, Plácido Domingo, aki az opera jövőjéről is beszélt.

Kövesd élőben a Shakespeare Estélyt!

Kíváncsi vagy rá, mi történik az Operaház idei nagyszabású eseményén, a Shakespeare Estélyen? Kivel érkeznek a hírességek, milyen ruhába bújnak, és hogyan báloznak hajnalig? A Life.hu élőben közvetíti majd az eseményt, így percről percre végigkövetheted, mi zajlik az ország legimpozánsabb estélyén.

„Nagyon örülök, hogy újra Magyarországon, és a csodálatos fővárosukban, Budapesten lehetek, melyet minden alkalommal, amikor idelátogatok, csak még gyönyörűbbnek találok” – mondta Plácido Domingo, aki az operaáriák mellett többek közt spanyol zarzuelát is énekel majd a Shakespeare Estélyen.

Az év legfényesebb eseményére készül az Operaház

Sosem látott pompa és egy hagyomány, mely évről évre újjáéled. Az Operaház által szervezett éves, tematikus eseményt idén február 6-án Shakespeare Estély címmel rendezik meg. A sztárvendég Plácido Domingo lesz, az Operát pedig idén először megnyitják a legszélesebb közönség előtt. Olvasd el a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.