Spanyolország freskó Jézus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A turisták óriási érdeklődésére való tekintettel látogatóközpontot nyitottak abban a spanyol kápolnában, ahol négy éve egy idős asszony átfestette a Jézus Krisztust ábrázoló freskót, amely azóta bundás Jézus néven lett világszerte ismert.

"Borja városába 2012 óta 175 ezren érkeztek csak azért, hogy megnézzék a faliképet "– mondta Eduardo Arilla az észak-spanyolországi város polgármestere, választ adva arra is, hogy miért is nyitottak látogatóközpontot az elrontott műnek, ami már

pólókon, bögréken, és hűtőmágneseken is megjelent.

Elías García Martínez 19. századi festõ Ecce Home címû Jézus-képe három változatban. A Borja város katolikus templomában található freskót egy nyolcvanas éveiben járó idõ hölgy, Cecilia Giménez próbálta restaurálni. Forrás: Centro de Estudios Borjanos

Elias Garcia Martinez 1930-ban festett Ecce Homo című műve az észak-spanyolországi Borja város egyik templomának ékessége volt még a nedvességtől és az időtől megviselten is. A gyülekezet egyik tagja, a 85 éves Cecilia Gimenez nem nézte tétlenül a festmény pusztulását és önhatalmúlag restaurálta, ezért szinte felismerhetetlen lett. Ennek ellenére az alkotás ennek köszönheti ismertségét, ráadásul a majomra hajazó Jézusból még internetes mém is lett.

A kemény valóság: A balerinák élete képekenhttp://www.life.hu/kult/20160316-oszinte-fotosorozat-a-balerinak-eleterol.htmlSzentpétervár a művészetek egyik központja, de elsősorban az orosz balett szülővárosa, valamint itt él egy tehetséges fotós, aki egyben balett táncos, és akinek a "Soul in Feet" nevezetű projekje által bekukkanthattunk a balerinák életébe. KultOrigoFelgyújtották egy magyar művész szobrát Moszkvábanhttp://www.life.hu/kult/20160316-felgyujtottak-egy-magyar-muvesz-szobrat-moszkvaban.htmlMielőtt bárkinek felmenne a vérnyomása, nyugalomra semmi ok, ugyanis a magyar művész, Szőke Gábor Miklós medveszobrának felgyújtása a telet búcsúztató performansz, azaz az orosz maszlenyica része volt. Kult--Párizsi randevú a hagyományos könyvek és a digitális kütyük közötthttp://www.life.hu/kult/20160313-parizsi-randevu-a-hagyomanyos-konyvek-es-a-digitalis-kutyuk-kozott.htmlEgy párizsi könyvesbolt nagyszerű ötlettel állt elő: Besétálsz, egy táblagépen kiválasztod a megvásárolni kívánt könyvet, majd egy nyomtatórobot kinyomtatja neked. Voila, ilyen egyszerű és nagyszerű! Kult--Kiakadtak az indiánok a Harry Potter írójárahttp://www.life.hu/kult/20160311-az-indianok-szerint-j-k-rowling-kisajatitja-az-oslakosok-kulturalis-orokseget.htmlMegharagudtak az indiánok J. K. Rowlingra, mert szerintük az író az egyik új történetében kisajátítja az őslakosok kulturális örökségét. KultOrigoEgy indonéz elmegyógyintézet sokkoló világa - Fotókhttp://www.life.hu/kult/20160308-latogatoban-egy-indonez-elmegyogyintezetben.htmlEgy amerikai fotós egy évet töltött egy indonéz elmegyógyintézetben, majd fotóin keresztül bemutatta, hogy milyen szörnyű állapotok uralkodnak ott, felhívva erre a kormány figyelmét is. Kult--A Queen gitárosa 30 év után újra Budapesten koncertezikhttp://www.life.hu/kult/20160308-a-queen-gitarosa-harminc-ev-utan-ujra-budapesten-koncertezik.htmlA Queen gitárosa, Brian May márciusban két koncertet is ad a Budapest Kongresszusi Központban. May a legendás Queen együttes gitárosa szívesen tér vissza Budapestre, ráadásul nem egyedül lép fel, hanem New York-I Broadway legnagyobb sztárjával, Kerry Ellis-szel. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.