Micsoda hír! Hungarikum lett az Erős Pista és a Törley pezsgő

Fotó: Hajdú D. András [origo] -
erős pista Törley pezsgő Hungarikum
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A magyar cimbalommal, a Törley pezsgővel, a Piros Arannyal és az Erős Pistával, illetve a kaptárkövekkel és a bükkaljai kőkultúrával bővült a Hungarikumok Gyűjteménye - közölte a földművelésügyi miniszter a Hungarikum Bizottság pénteki, kisvárdai ülése után. 

Fazekas Sándor elmondta, a bizottság döntése értelmében bekerült a Magyar Értéktár tételei közé a magyar pásztor- és vadászkutya fajták, az egri bikavér, a tiszai halászlé, a Mihalkó-féle hortobágyi pásztorkalap, a mirelit termékek, a tiszavirág és a tiszavirágzás, a dobostorta, valamint az Országos Kék Túra.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A Hungarikumok Gyűjteményébe a pénteki döntéssel már 60 érték tartozik, a Magyar Értéktár pedig 143 tételesre bővült - tette hozzá a miniszter. A tárcavezető az új hungarikumok kapcsán hangsúlyozta, a világszerte ismert magyar cimbalom az egyik legfontosabb magyar népi hangszer, zenéjét az egész világon szeretik, a Föld legtávolabbi pontjaira is eljutott.

A miniszter szerint a Piros Arany és Erős Pista paprikakészítmények a magyar konyhának és étkezési kultúrának fontos elemei. A világmárkának számító Törley pezsgő mintegy száz országban kapható, a legfinomabb magyar borok és pezsgők sorát egészíti ki.

A kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra pedig egyedülálló természeti jellegük miatt kapták meg a címet.

Észak-Korea, ahogy még sosem láttad: döbbenetes fotók! http://www.life.hu/kult/20160613-eszak-korea-titkos-vilaga-igy-elnek-az-ottani-emberek-dobbenetes-fotok.htmlEgy különc és igen rejtett világ, ahová nagyon kevesek kaphatnak betekintést. Oliver Wainwright építész képsorozata igazán döbbenetesre sikeredett. KultOrigoÍme, az 5 kedvenc idézetünk Feldmár Andrástólhttp://www.life.hu/kult/20160614-kedvenc-idezeteink-feldmar-andras-pszichologustol-eletrol-szerelemrol.htmlFeldmár András matematikus, pszichológus, pszichoterapeuta. Tanításai által nem csak magunkról, hanem magáról az életről, és legfőképp a szeretetről tudhatunk meg többet. Most összegyűjtöttük az 5 kedvenc idézetünket tőle. KultFotó: Polyák Attila - OrigoMagyar futball, magyar film: a legemlékezetesebb hazai focis mozikhttp://www.life.hu/kult/20160613-magyar-futball-magyar-film-a-legemlekezetesebb-hazai-focis-mozik.htmlHa egy komplett kezdő tizenegyet nem is, de jó néhány jelentős és kiemelkedő focis filmet kiállított már a magyar mozi – köztük egészen friss darabokat is. A magyar labdarúgó-válogatott Eb-szereplését mi mással is ünnepelhetnénk, mint egy videós összeállítással a legjobbakból? Kult--10 lenyűgöző kép Kínáról, ahogyan még sohasem láthattadhttp://www.life.hu/kult/20160608-10-lenyugozo-kep-kinarol-ahogyan-eddig-meg-sohasem-lathattad.htmlA Liang-hegy mélyén élő etnikai kisebbség, a yi-k mindennapjait örökítette meg Li Fan fotóművész, akit teljesen lenyűgözött a civilizációtól távoli, hagyományőrző életmódjuk. KultOrigoHa ma esik, még negyven napig esni fog: ma van Medárd napja! http://www.life.hu/kult/20160608-medard-napja-nepszokas-negyven-napig-esik-az-eso-honnan-ered-a-jovendoles.htmlA néphagyomány szerint ha Medárd napján, vagyis június 8-án esik, akkor negyven napig esni fog. Vajon honnan ered ez a jövendölés és milyen legendák kapcsolódnak hozzá? KultOrigoÚjra kell forgatni az új Star Wars-film közel felét http://www.life.hu/kult/20160606-star-wars-negyhetes-potforgatast-rendeltek-el-a-jelek-szerint-nem-elegedett-a-ceg.htmlEgyre problémásabbnak tűnik a Zsivány Egyes című első különálló Csillagok háborúja-produkció. A Disney túl sötétnek találta a rendező által készített első változatot, ezért visszadobták a filmet. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.