Bemutatták Karlovy Varyban a Tiszta szívvel című filmet - Nagy sikert aratott Till Attila mozija

Forrás: A Company Hungary -
Tiszta szívvel Till Attila Karlovy Vary-i filmfesztivál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bemutatták Till Attila Tiszta szívvel című filmjét Karlovy Varyban az 51. nemzetközi filmfesztiválon. A mustra Nyugattól keletre (East of the West) című válogatásában szombaton látható alkotás sikert aratott - erről a rendező számolt be az MTI-nek vasárnap.
Forrás: A Company Hungary

A pénteken megnyílt Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál kilenc napja alatt több mint 70 ország 180 filmjét láthatja a közönség. A versenykategóriában a Kristályglóbuszért, vagyis a fődíjért 12 film, köztük egy másik magyar alkotás, Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmje indul. A mezőnybe egy cseh-szlovák koprodukciós munkát, de orosz, német és olasz filmet is beválogattak a szervezők.

A cseh fürdővárosban ilyenkor a film a főszereplő. A stáb számos tagja elkísérte a Tiszta szívvel című alkotást a fesztiválra: Thuróczy Szabolcs, Fenyvesi Zoltán, Fekete Ádám főszereplők és több szereplő mellett Stalter Judit producer, Juhász Imre operatőr, Gothár Márton vágó és Kalotás Csaba zeneszerző is képviseli a filmet. "Nagyon baráti, családias a légkör, a fesztiválnak szenzációs a hangulata" - mondta a rendező, aki a szombati premierre érkezett és hétfőn tér haza Karlovy Varyból.
"Karlovy Varyban az újdonságot, az érdekességet, az extremitást szeretik. Ez egy olyan fesztivál, amelyik díjazza, ha valami frisset talál, és úgy tűnik, a mi esetünkben is ez történt" - vélekedik Till Attila és hozzátette a film számos további fesztiválmeghívást kapott.

Az első és második filmeket felvonultató East of the West szekcióban vetített Tiszta szívvel című akcióvígjáték két fiatal mozgássérültről szól, akik közeli barátságot kötnek egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal és a maffia szolgálatába állnak. A valóságban is mozgássérült fiatalok kaptak lehetőséget arra, hogy szerepeljenek a filmben, ilyen nem nagyon volt még a filmtörténetben - mondta a rendező, hozzátéve: fontos, hogy ezt a gesztust sokan láthassák. Kiemelte: a sokrétegű történetben talán a legfontosabb, hogy látunk egy fiatalt, aki sok-sok problémával küzd, mégsem süllyed önsajnálatba, hanem a hajánál fogva, saját eredeti módszereivel kirángatja magát ebből az állapotból. "Mi egyebet tudunk tenni? Ez az élet. Amit mi megalkottunk magunknak a saját életünkből, azok vagyunk" - mondta Till Attila.

Forróságban forrónadrág - Szexi képek a VOLT-rólhttp://www.life.hu/kult/20160702-forrosagban-forronadrag-szexi-kepek-a-volt-rol.htmlNem csak az időjárás, a hangulat is forró Sopronban, a VOLT Fesztiválon. Nézd meg, hogy buliznak a csajok "alignadrágban"! Kult--Megvan, mitől lehet még gyönyörűbb a női test - Fantasztikus fotókhttp://www.life.hu/kult/20160625-madridi-szekhelyu-spanyol-fenykepesz-emilio-jimenez-lenyugozo-vizualis-kompoziciokat-keszit.htmlMadridi székhelyű spanyol fényképész Emilio Jiménez lenyűgöző vizuális kompozíciókat készít kamerájával. A világ oda van érte... KultOrigoJúnius 25.: ma van a Múzeumok éjszakája: ilyen programok várnak rádhttp://www.life.hu/kult/20160625-junius-25-ma-van-a-muzeumok-ejszakaja.htmlSzombaton rendezik meg a Múzeumok éjszakáját Hősök, újítók, felfedezők címmel az ország 400 intézményében: az érdeklődőket 2200 program, egyebek mellett tárlatvezetések, koncertek és filmvetítések várják. Kult--Fenyvesi Zoltán: "Szerencsére mindenkinek tetszik"http://www.life.hu/kult/20160613-fenyvesi-zoltan-szerencsere-mindenkinek-tetszik.htmlRengeteg pozitív kritika, hirtelen jött népszerűség, folyamatos hüledezés. Izgalom és pörgés jellemzi most annak a fiúnak az életét, aki Till Attila filmjében egyik napról a másikra színésszé avanzsált. KultOrigoHorrorisztikus fotókhoz használja kislányát az apahttp://www.life.hu/kult/20160515-horrorisztikus-fotokhoz-hasznalja-kislanyat-az-apa-joshua-hoffine.htmlA Kansas Cityben élő Joshua Hoffine fotóművész hátborzongató és szürreális képeinek állandó modellje kislánya. Tény, elég szokatlan szülői álom az ilyesmi, de ugye, aki művész, az művész. Kult--Egy szexfüggő, botrányos életű fotós megdöbbentő alkotásai 18+http://www.life.hu/kult/20160618-dokumentumfilm-keszult-a-hirhedt-es-botranyos-eletu-fotos-robert-mapplethorpe.htmlDokumentumfilm készült a híres-hírhedt és botrányos életű fotós Robert Mapplethorpe-ról. Művészetét leginkább a 4 évvel ezelőtti Ludwig Múzeumban rendezett kiállításán ismerhette meg a magyar közönség, most azonban kiderül, élete még a fényképeinél is felkavaróbb volt. KultOrigo



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.