A férfi és a nő szerepe, vágya és árnyéka

Ez a téma nem véletlenül olyan népszerű – tudjuk jól, hogy jelentős politikusok, közéleti személyiségek, de még népszerű művészek, előadók is véleményt nyilvánítanak, ami igen nagy felelősséggel jár, hiszen akinek messzire szól a hangja, sokakat befolyásolhat.

Én egyrészt ébresztgetni szeretnék, hogy ebben az izgalmas individualizációs folyamatban az egyén merjen kételkedni, képes legyen befele figyelni, és ne a különféle megadott sémákba kapaszkodjon, hanem merjen beleállni abba, aki ő maga. És hogy ez milyen előre kitalált férfi és női modellbe, rendszerbe, szisztémába, koncepcióba illeszthető be, az már részletkérdés.

Nem férfi és női eszményképben érdemes gondolkodni, hanem önazonos felnőtt emberekben, akiknek legyen lehetőségük megélni a saját karakterüket, társadalmi szinten való megnyilvánulásukat.

Azt tapasztalom, hogy ennek még rengeteg dolog állja az útját, és az mind a régi, bekövesült, megszokott szemléletből fakad, többnyire a patriarchális gondolkodás maradványaiból. Tudomásul kell venni, hogy földi létünknek vannak olyan egyetemes törvényei, amik ellen, ha harcolunk, az mindannyiunk életét megnehezíti. Az egyik ilyen törvény az, ha az arany középtől eltávolodunk bármely véglet felé, akkor egy idő után a másik véglet jelenik meg, hogy egyensúlyozzon, ugyanis mindent az egyensúlyra törekvés határoz meg. És igen, a nők olyan sokáig voltak elnyomva, hogy jelenleg generációk kiéhezettsége jelenik meg bennük.

Ez visszafordíthatatlan és elnyomhatatlan folyamat. Amerikában már kifejezés is van rá:

Pontosabban törnek és törnének, de mint tudjuk, hazánkban még mindig több mint 10 százalékkal keres ugyanazért a munkáért kevesebbet a nő, mint a férfi, és a kisgyerekes anyák munkába állása sokkal nehezebb, mint a kisgyerekes apáké, holott ez egy közös vállalás, illetve a különféle vezető pozíciókba is nehezebben engednek be nőket, hiába tudnak ugyanannyit, vagy akár még többet, másabbat is, és lenne rájuk szükség. És még sorolhatnám az egyensúlytalanságokat.
Bízom abban, hogy attól, hogy ennyien – és egyre többen – beszélünk erről a nagyon fontos témáról, egyre több embernek lesz bátorsága és igénye változtatni, ugyanis azt látom az élet más területein is, hogy az emberekben annyi bizonytalanság van, hogy hajlamosak inkább a megszokott kényelmetlent, kellemetlent választani, mint az új, lehetséges jobbat, sőt igazabbat. Egy hajóban evezünk valamennyien, úgyhogy érdekünkben áll nyitni egy mélyebb belső munkára, szembenézésre, lélektől lélekig való kommunikációra, kilépve az eddig leosztott szűk szerepjelmezekből.