7 autista hős a mozifilmek világából

autista film mozi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ben Affleck A könyvelő című, mozikban futó új filmjében egy olyan férfit játszik, aki számára átok és áldás is, hogy autizmussal él: a társas kapcsolatait alaposan megnehezíti, titokzatos munkáját viszont megkönnyíti. Nem ő az egyetlen ezzel küzdő filmhős: összegyűjtöttük legemlékezetesebb sorstársait.

Esőember (1988)

A világ nagy része az Esőember előtt azt sem tudta, mi az az autizmus – ennek a filmnek és Dustin Hoffman figurájának köszönhetően viszont „híressé” vált ez a fajta kognitív fejlődési zavar. Aminek a film nyilván a leglátványosabb megjelenési formáit emelte ki, sokak szerint ezzel inkább rosszat téve az autizmussal élőknek, valamiféle csodabogárnak beállítva őket. Ebben a kérdésben nem tisztünk igazságot tenni, de az bizonyos hogy ritka szép és megható (és négy Oscar-díjas) történetet köszönhetünk az Esőembernek.


Hósüti (2006)

Egy sokkal csendesebb, és a szakértők szerint az autizmust is sokkal komplexebb módon ábrázoló alkotás a Hósüti, amiben Sigourney Weaver alakít olyan anyát, aki gyakorlatilag teljes életet tud élni autistaként is. És aki elveszti a lányát egy autóbalesetben, viszont ugyanezen autóbaleset révén ismerkedik össze azzal a mogorva és titkokat rejtő férfival (Alan Rickman), akivel utána nagyon sokat tudnak adni egymásnak.

Ben X (2007)

Az autizmusban az egyik legnehezebb dolog a társas kapcsolatokkal és azok elvárásaival való küzdelem, pláne ha valaki épp tinédzser, és középsuliba jár. Így van ezzel ennek a belga-holland filmnek a főszereplője, Ben is, akit állandóan kiközösítenek és zaklatnak az iskolában, ő pedig ez elől az internetes szerepjátékokba menekül. De a két világnak előbb-utóbb találkoznia kell...

A nyomozó (2008)

Talán nem diagnosztizálható egyértelműen autistaként Malkáv Tibor kórboncnok, de hogy vannak autisztikus vonásai bőven, az bizonyos: kiválóan elvan a maga kis zárt, kapcsolatok nélküli világában, teljesen máshogyan viszonyul a humorhoz és kommunikációhoz, ugyanakkor bizonyos területeken meglepő képességekkel rendelkezik. Például gyilkosként is helytáll ebben a fekete humorú magyar krimiben, hogy utána elkezdjen nyomozni: ki volt az áldozat?

Mary és Max (2009)

Az autizmus egyik enyhébb fajtája az ún. Asperger-szindróma, ami leginkább a társas interakciók során okoz nehézséget: az ezzel élők nehezebben dekódolják mások megnyilvánulásait, leginkább a nonverbális jeleket. Épp ezért ideális ennek a felnőtteknek készült animációs filmben az aspergeres nyugdíjas Max számára, hogy levélben érintkezzen a tőle messze-messze élő kislány Maryvel — a két magányos lélek között pedig különleges, évtizedeken át tartó kapcsolat alakul ki.

A galaxis őrzői (2014)

Sohasem mernénk Drax szemébe mondani, hogy felvettük az autista mozihősök listájára, de hát ha egyszer egy bizonyos vonatkozásban tipikusan az: mégpedig ahogyan a nyelvi logikája működik. Képtelen megérteni az iróniát, a metaforákat és egyéb szóképeket, és egyszerűen mindent szó szerint vesz – ebből pedig számos parádés pillanat következik ebben az űrkalandfilmben.

A könyvelő (2016)

Ben Affleck egy olyan karaktert alakít ebben az október 27-e óta a hazai mozikban is látható filmben, akinek autizmusát még a terhelt családi múlt is súlyosbította, így nem csoda, hogy felnőttkorára teljesen zárkózott és rutinokba kapaszkodó ember lett belőle. Aki viszont egyben matek- és könyvelőzseni, a munkája pedig a legnagyobb bűnszervezetek pénzének tisztára mosása. Ugye sejthető, hogy egyszer beüt a krach, és minden borul?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.