halál Vathy Zsuzsa gyász
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Január 7-re, szombatra virradó éjszaka, 76 éves korában elhunyt Vathy Zsuzsa, József Attila-, Márai Sándor- és Prima díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Magyar Írószövetség tagja.

Vathy Zsuzsát az MMA saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek – közölte a művészeti akadémia vasárnap.

Illusztráció Forrás: Dreamstime

Vathy Zsuzsa 1940. április 15-én született Pápán. Pápán érettségizett, a Türr István Gimnáziumban 1958-ban. Elvégezte a Veszprémi Vegyipari Egyetemet olajmérnök szakon, majd 1965-ben vegyészmérnök lett a százhalombattai olajfinomítóban. Első novellája 1968-ban jelent meg, 1970-től újságíró, 1986-tól a Képes 7 gyermekrovatának szerkesztője, 1990–92 között a Kortárs prózarovatának szerkesztője,

1992-től szellemi szabadfoglalkozású, szabadúszó író volt.

Önéletrajzi fogantatású műveiben a gyermek- és ifjúkort, a nemzedéki ellentéteket, a fiatalság helykeresését, az életmódváltás nehézségeit és kudarcait ábrázolta. Erőssége a hiteles, pontos környezetrajz, a dolgok és az atmoszféra realisztikus megragadása.

Főként kisregényei lettek sikeresek, közülük a legismertebb a Ki látott rétisast? (1984). Több elbeszéléskötete is megjelent, például az Adjál nekem vasfogat (1973), Lúdtalpbetét Adonisznak (1977), Az ősi háztető (1980), Éjjel a fűben (1985), Szívrepesve (1989) és a Túlélés románcai (1991). Riportjait az Úgy hívtak, hogy nyúlpatikus (1983) és a Kvarcóra, ír himnusszal (1985) című kötetekben gyűjtötte össze. További művei: Itthon vagyok (1987), Beszélő kert (1993), Itt a szépséget nézzük (1995), Búrkifli (1997), Kalandregény (1999), Gördeszkák és űrdeszkák (2000), Angyalhíd (2003), Herend, az más (2006), Életünk, halálunk (2007), Angolpark (2009).

Édesapja, Vathy Gábor ügyvéd, édesanyja, Sághi Magda tanítónő volt. Édesapja első generációs értelmiségiként beindította ügyvédi irodáját, az Esterházy Tamás által kedvezményes áron kiparcellázott földekből pedig 70 holdat vásárolt, hogy megalapozza későbbi családja életét.

Foglalkozása és vagyona azonban alapot szolgáltatott arra, hogy a "nép ellenségének" tekintsék, és 1958 után passzivitásba szorítva élje életét, ami kihatott Vathy Zsuzsa sorsára is. Családja történetét Curriculum vitae (Kortárs Kiadó, 1995) című írásában foglalta össze.

Férje Lázár Ervin Kossuth-díjas író volt.

Házasságát, a két író közös sorsát, sorsközösségét Életünk, halálunk (2007) című drámai vallomásában örökítette meg.

A József Attila-díjat 1986-ban kapta meg, és ugyanebben az évben elnyerte a Móra Ferenc Könyvkiadó nívódíját és az Év Könyve jutalmat. 1990-ben a Magvető Könyvkiadó nívódíjasa lett. A Nagy Lajos-díjjal 1995-ben ismerték el, a Szobotka-díjat 1996-ban kapta meg. 2010-ben négy évtizedes prózaírói munkájáért és az Angolpark című novelláskötetéért Márai Sándor-díjat kapott. 2013-ban Prima díjjal ismerték el. 2015-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült.

Ma adják át a Golden Globe filmdíjakat Los Angelesbenhttp://www.life.hu/kult/20170108-hetfon-hajnalban-adjak-at-a-golden-globe-filmdijakat-los-angelesben.htmlTöbb mint 20 kategóriában osztanak ki díjakat, filmes és televíziós produkciókat egyaránt jutalmaznak. Életműdíjjal ismerik el Meryl Streepet. A Hollywoodban akkreditált külföldi újságírók szervezetének elismerésére a Kaliforniai álom című musical és a Holdfény című dráma is több kategóriában esélyes.KultOrigoMa lenne 82 éves Elvis Presley - 42 évesen hunyt el a világsztárhttp://www.life.hu/kult/20170108-elvis-presley-januar-8an-lenne-82-eves.html1935. január 8-án született Elvis Aaron Presley amerikai énekes, zenész és színész, kulturális ikon. Elvis a világ leghíresebb könnyűzenei énekese, mind a mai napig a rock 'n' roll királya, vagy egyszerűen csak a Király néven emlegetik, és holtában is hatalmas rajongótábora van. Tizennégyszer jelölték Grammy-díjra, ebből háromszor el is nyerte. Emellett 1971-ben a Grammy életműdíját is neki ítélték. 1977. augusztus 16-án halt meg szívrohamban: mindössze 42 éves volt. Kult--Január 6. - A farsangi szezon kezdetehttp://www.life.hu/kult/20170106-kezdodik-a-farsangi-szezon.htmlJanuár 6-án kezdetét veszi a farsangi szezon. De mi is pontosan ez az ünnep? Mit érdemes tudni róla? Kult--Január 6. - A farsangi szezon kezdetehttp://www.life.hu/kult/20170106-kezdodik-a-farsangi-szezon.htmlJanuár 6-án kezdetét veszi a farsangi szezon. De mi is pontosan ez az ünnep? Mit érdemes tudni róla? Kult--Elbúcsúztak Carrie Fishertől és édesanyjátólhttp://www.life.hu/kult/20170106-elbucsuztak-carrie-fishertol-es-edesanyjatol-debbie-reynoldstol.htmlTemetés előtti, zártkörű megemelékezést tartott Carrie Fisher és Debbie Reynolds családja a rokonoknak és a barátoknak. A ceremóniáta 84 évesen elhunyt Reynolds házában tartották, ahova olyan hírességek érkeztek, mint Meryl Streep, Ellen Barkin, vagy Gwyneth Paltrow. KultOrigoMég idén elkezdhetik a Szex és New York 3 forgatásáthttp://www.life.hu/kult/20170104-meg-iden-elkezdodhet-a-szex-es-new-york-3-forgatasa.htmlMinden igazi Szex és New York-rajongó reménykedik abban, hogy lesz még folytatása a sikeres mozifilmeknek. Többször felröppent már a 3 mozi forgatásának híre, ezúttal azonban kiderült, hogy még idén elkezdenék a készítését. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.