Oscar-díj kisfilm Mindenki (kisfilm) film mozi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Oscar-díjas magyar kisfilm sokáig csak egy édes ifjúsági filmnek tűnik, de a végén a legszívesebben állva tapsolnál a zsenialitásán.

Zsófi (Gáspárfalvi Dorka) új iskolába kerül, ahol rögtön lenyűgözi őt az iskolai kórus. Hamarosan egy barátra is lel Liza (Hais Dorottya) személyében, aki szintén az énekkar tagja. Zsófi lelkesen vesz részt az első próbán, de a kórus vezetője, Erika néni (Szamosi Zsófia) félrehívja őt, és arra kéri, hogy onnantól kezdve éneklés helyett csak tátikázzon.

Zsófi új iskolába kerül, ahol rögtön lenyűgözi az iskolai kórus Forrás: Youtube

Amikor Liza rájön arra, hogy hány gyereknek kell tátognia, sajátos bosszút tervel ki Erika néni ellen.

Deák Kristóf filmje visszarepíti a nézőt a kilencvenes évekbe, sokunk gyerekkorának iskolájába. Egy egyetemes mesét kezd el szőni, amiben egy kislány egy új környezetbe csöppen, ahol talál egy olyan dolgot, amiben örömét leli, és közben még egy nagyon jó barátnőre is lel. Amikor azonban az első énekkari próbáját követően a tanárnő a többiek távozása után bent tartja Zsófit, és arra kéri, hogy többet ne énekeljen, csak tátogjon, sokkal komolyabb kérdéseket kezd el boncolgatni. Elítélhető egy pedagógus, ha a cél érdekében összetöri néhány gyerek álmát? Erika néni azzal érvel, hogy a kórus győzelme esetén a többiek is elmehetnek a svédországi nyereményútra, és senkit sem foszt meg attól, hogy az énekkar tagja legyen. Ha viszont mindenkit engedne énekelni, akkor sosem nyernék meg a versenyt.

A kórus vezetője, Erika néni félrehívja Zsófit, és arra kéri, hogy onnantól kezdve éneklés helyett csak tátikázzon Forrás: Youtube

A gyerekszerepelők fantasztikusak, Gáspárfalvi Dorka természetessége és vidámsága csakúgy beragyogja a képernyőt, hogy aztán összetörje a szívünket, amikor a titkát elárulva sírva borul újdonsült barátnője nyakába. A legemlékezetesebb pillanat Hais Dorottyához köthető, ahogy felfedezi, hogy valami nem stimmel a mellette éneklő Zsófival, majd a következő próbán a kiváló énekhangú és hallású kislány sorra veszi észre, hogy kik azok a társai, akik nem énekelhetnek a többiekkel együtt. Dorottya méltó partnere a rideg, mégis tenyérbe mászó Erika nénit kiválóan alakító Szamosi Zsófiának akkor, amikor a gyerekek és a felnőttek világnézete először ütközik a próbateremben.

A szépen felépített konfliktus aztán egy zseniális meglepetést tartogat a végére.

A gyerekek nem hagyják, hogy egyeseket igazságtalanul elnémítsanak, mert szerintük mindenkinek hangot kell adni Forrás: Youtube

A gyerekek nem hagyják, hogy egyeseket igazságtalanul elnémítsanak, mert szerintük mindenkinek hangot kell adni, és ez bizony nemcsak a kórus szintjén értelmezhető. Megmutatják, hogy ők még össze tudnak fogni. Kár, hogy ezt a képességet idővel, úgy tűnik, kinövi az ember.

Deák Kristóf teljesen megérdemelten nyerte el a legjobb rövidfilmnek járó Oscart. A Mindenki egyetlen problémája a hossza, így nagyon remélem, hogy a következő kisfilmje után már egy nagyjátékfilmmel fog jelentkezni.

Csajok a képernyőn - szerintünk ezek a legjobb női sorozatokhttp://www.life.hu/kult/20170227-minden-idok-legjobb-noi-sorozatai.htmlHatalmas kis hazugságok címmel új, nőkről és női sorsokról szóló sorozat indult február 20-án, sztárok egész sorával és izgalmas alaphelyzettel. Megvan rá az esélye, hogy bekerüljön minden idők legjobb női sorozatai közé – amelyeket most listába szedtünk. Kult--Témák, amik hatalmas tömegeket mozdítanak meghttp://www.life.hu/kult/20170220-temak-amik-hatalmas-tomegeket-mozditanak-meg-boldogsag-penz-egeszseg.htmlSlágertémák: ha becsukod a szemed, biztosan te magad is fel tudsz sorolni legalább öt olyan dolgot az életedben, amik igazán érdekelnek, amikre nem sajnálod az időt vagy éppen a pénzt, és amik idővel a mindennapjaid részévé váltak. A legtöbbünknek ilyen a súlykontroll, az egészséges életmód, a siker és a pénz, a boldogság keresése, illetve a szerelem és a mindent elsöprő szex. Ha te magad is ezek bűvkörében élsz, az alábbi programokat semmiképpen ne hagyd ki! KultOrigoIlyen az Oscar-nyertes Holdfényhttp://www.life.hu/kult/20170227-holdfeny-cimu-film-kritika.htmlFebruár 26-án 89. alkalommal adták át az Amerikai Filmakadémia Oscar-díjait az év legjobb filmes teljesítményeinek. A Holdfényt 8 kategóriában jelölték az akadémiai elismerésre, végül a legjobb film, adaptált forgatókönyv és férfi mellékszereplő kategóriákban diadalmaskodott, és a legjobb film Oscar-díjával az év legnagyobb filmes elismerését kapta meg. A Holdfény gyönyörűen ábrázolja egy önmagát legbelül folyamatosan marcangoló fiú sorsát. Istók Levente kritikája. Kult--First ladyk a filmvásznonhttp://www.life.hu/kult/20170221-jackie-kennedy-nancy-reagen-lincolnne-es-a-tarsaik-first-ladyk-a-filmvasznon.htmlAmerikai elnökök rengeteget szerepelnek mozifilmekben, mi is listára gyűjtöttük már a legemlékezetesebbeket közülük. A feleségeik jóval ritkábban kerülnek rivaldafénybe – az életben és a mozivásznon egyaránt. Most a Jackie című film mégis egy first ladyt állít a középpontba, mi pedig utánanéztünk: kik voltak eddig a filmvászon jelentős elnökfeleségei. KultOrigoPásztor Anna: „Elfelejtettem felnőni!”http://www.life.hu/kult/20170223-pasztor-anna-interju.htmlAz Anna & the Barbies énekesnője cirkuszba vonult, hogy az Utópia turné megkoronázásaként egy dokumentumfilmet készítsen. Emellett Anna elkészítette legújabb dalát is, ösztönözve a maximalizmus csapdájában élő embereket egy boldogabb életre. A filmezés és az új album mellett hamarosan motivációs előadást is hallhatunk az énekesnőtől. De hogy pontosan hogyan is zajlik mostanában Pásztor Anna élete? A Life.hu utánajárt. KultOrigo22 érdekesség A sötét ötven árnyalatárólhttp://www.life.hu/kult/20170220-erdekessegek-a-sotet-otven-arnyalatarol.htmlTudtad, hogyan készültek fel a főszereplők a szexjelenetekre? Hogy miért kapott borostát a második részben Christian? Hogy mi az összefüggés A sötét ötven árnyalata és a nizzai terrortámadás között? A híres-hírhedt BDSM love story második része már hasít a világ és Magyarország mozijaiban, úgyhogy épp itt volt az ideje, hogy összegyűjtsünk róla egy nagy adag különleges információt. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.