Szász János is az Összpróba tanárai között

Forrás: Samu Mihaly -
Szász János
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közös nyári alkotómunkára, egy felejthetetlen workshopra, balatonboglári táborába hívja a jelentkezőket az Összpróba Alapítvány. Az Összpróba Tábor 2017-ben is Balatonbogláron várja a fiatalokat, akik színjátszást, táncot, zenét tanulhatnak és a filmezés világával is megismerkedhetnek!

Az ifjúsági tábor a 12 és 18 év közöttieket, a felnőtt tábor a 18 éven felülieket várja életre szóló élményekkel, új barátságokkal, izgalmas kihívásokkal. A felnőtt tábor kurzusvezetője Szász János (Balázs Béla-díjas magyar színházi és filmrendező, dramaturg, forgatókönyvíró, a Színház- és Filmművészet Egyetem tanára, érdemes és kiváló művész). Az ifjúsági tábor tanárai, Baranyai Balázs táncművész, a Rijekai Nemzeti Színház balett- tagozatának igazgatója, Fehér Balázs Benő rendező, színművész, Király Dániel, a Vígszínház színművésze, Rozs Tamás zeneszerző, zeneterapeuta és K. Kovács Ákos operatőr mellett számos meglepetésvendéggel is találkozhat, aki jelentkezik a nyári táborba. Az alapítvány hagyományaihoz híven táboronként egy-egy pályázó ingyenes vehet részt az egyhetes workshopon, a szállást és étkezést is térítésmenetesen kapja.

Összpróba Forrás: Samu Mihaly

"Az Összpróba Tábor mindamellett, hogy életem első igazi 'próbaélményeit' nyújtotta, a legnagyobb csoportos szórakozások SZÍNhelye is volt" – meséli az Összpróba kapcsán a Junior Prima díjas Szilágyi Csenge, az Összpróba Alapítvány 2017-es nagykövete. "Először kaptam képet arról, hogyan is működhet egy színház, és hát azóta ebben élek. Ott kezdődött minden."

Az Összpróba Alapítványt pedagógusok és színházi szakemberek közösen segítették életre 2003 tavaszán Nagy Viktor kuratóriumi elnökletével. Ez a különös szövetség összefogott, hogy egészen más oldaláról ismertesse meg a színházat a fiatalokkal. De nem csak a színházat, az egész program egy nagy önismereti játékká vált. A gyerekek lelkesedése megerősítette azt az elképzelést, hogy 2003-ban önálló foglalkozásként indítsák útjára a színjátszást az alapítványt akkor befogadó nyelvi tábor életében. 2003-ban azok a visszatérő diákok, akik évekkel korábban általános iskolás korukban a nyelvtanulás mellett ismerkedtek a színházművészettel, már ebben a szezonban a következő évi színművészeti egyetemi felvételire készültek és így hallgatták a táborban Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás, Babarczy László, Léner Péter, Molnár Piroska, Lázár Kati, Pogány Judit segítő szavait egy-egy összpróba után.

Az Összpróba Tábor színházi, filmes, táncos és zene foglalkozásaival 2016. nyarán Balatonbogláron talált új otthonra. A több mint 10 év tapasztalatából kidolgozták egy új nyári táborstruktúra lehetőségét. Az alapítvány elnöki posztját Nagy Viktortól 2016 decemberében egy egykori „összpróbás" diák, Molnár Karesz, a Vígszínház sajtófőnöke vette át, aki nem csak a tábor, de az alapítvány működését is szeretné megreformálni, tisztelve annak évtizedes hagyományait, így a 2017-es workshopok a nyáron nem érnek véget, ősszel egy új program keretein belül várják a tehetséges diákokat.

A 2017-es balatonboglári felnőtt tábor július 21. és 27. között, az ifjúsági tábor július 27. és augusztus 3. között kerül megrendezésre. A jelentkezéssel és a pályázattal kapcsolatos információk elérhetőek az Összpróba weblapján, a www.osszproba.hu oldalon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.