Nincs karácsony Kevin, az Igazából szerelem, a bejgli, az angyalkás díszek, a szaloncukor, a habkarika, a csillagszóró nélkül. A sor persze végtelenségig bővíthető, de nálam van egy tétel, ami nem maradhat ki a listából, ez pedig A diótörő. Csajkovszkij utolsó színpadi műve, pont azt hozza vissza az adventi időszakba, ami az elmúlt évtizedekben kikopott az életünkből: az ünnep varázsát.

Lehet okolni persze emiatt sok mindent, kezdve az üzletekkel, akik már októberben karácsony díszbe öltöztetik a kirakatot, folytatva a rádiókkal, akik szintén túl korán nyomatják az All I Want for Christmast, de szerintem belőlünk tűnt el valami, amitől sokkal nehezebben tudunk ráhangolódni a karácsonyra. Mintha idővel egyre halványulna bennünk az a gyermeki rajongás, amivel bámultuk a nappaliban ágaskodó karácsonyfát, amit attól függetlenül óriásinak láttunk, hogy csak 50 centis volt. Ezt a gyermeki rajongást hozza vissza A diótörő amit, mint minden évben, idén is megnéztem a Magyar Nemzeti Balett előadásában.

A diótörő elhozza neked az ünnep varázsátForrás: opera.hu

Már a színházhoz érve megüti a fülem, ahogy három kislány a bejáratnál rohangálva beszélget.

Én, ha nagy leszek, Mária hercegnő szeretnék lenni"

– mondja az egyikük. Én pedig boldogan nyugtázom, hogy A diótörő Máriája is lehet akkora kedvenc a szemükben, mint a Jégvarázs Elzája. A nézőtéren már 20 perccel a kezdés előtt ott futkároznak az öltönyös kisfiúk és a legcsillogóbb, legflitteresebb ruhájukban tündöklő kislányok. Felváltva húzzák fel a székből anyut, aput, a nagymamát, vagy a nagypapát, hogy együtt nézzék meg, hogyan hangol az előadásra a zenekar. Az esti időpont ellenére is tele van a nézőtér gyerekkel, akik még a büfében kicsit ásítva várakoztak, néhány perccel az előadás előtt, már érdeklődve várják a kezdést.

Ámulatba ejtő a balett előadás díszleteForrás: opera.hu

Mikor a fények kihunynak a nézőtéren, megérezzük a jellegzetes sültalma illatot és a zenekar rákezd A diótörő ismert dallamaira. A gyerekek ficánkolni kezdenek, mire egy mögöttem ülő 17 éves lány megjegyzi a mellette ülő fiúnak, hogy „Nahát, itt élő zenekar van!". Fél percig értetlenül bámulok, és mérgelődöm a lány mondatán, akinek zenei ismerete, gyanúm szerint az Éjjel-Nappal Budapestben hallható tuc-tucra korlátozódik. És akkor felgördül a függöny, a „korcsolyázó" szereplőket pedig tátott szájjal nézik a legkisebbek, ahogyan a hatalmas karácsonyfát, és Drosselmeier varázslatait is. A szülők és a nagyszülők vastapssal jutalmazzák a tánckar gyermekeit, de őket igazán a második és a harmadik felvonás varázsolja el. Mert annyi könnyes tekintetű felnőtt embert ritkán látni a nézőtéren, mint A diótörő előadásain. Amikor a hópelyhek táncához érkezik a darab, akkor varázsolja vissza végérvényesen az ember szívébe újra a karácsonyi hangulatot A diótörő. 

Amikor a harmadik felvonás végén közel a kilenc órához kiféle sétálok a színházból, még elkapok egy beszélgetést. „Miért sírtál nagyi?" – kérdezi egy kislány a mamájától. „Mert minden a gyerekkoromra emlékeztetett"- felelte a nagymama.

Mivel 2019-ig az Operaházat felújítják, idén az Erkel Színházba költöztek az előadások, így A diótörő is. És tényleg egy szavunk nem lehet, hiszen a 2013-ban felújított épületben is kulturált környezetben nézhetjük meg a karácsonyi időszak legfontosabb darabját, nekem mégis felemás érzéseim voltak, az előadás közben. A diótörőhöz ugyanis hozzátartozik az Operaház pazar környezete, persze így sem lehet okunk a panaszra. A diótörő az Erkelben is káprázatos, aki tudja, még decemberben nézze meg.