Elhunyt Galambos Béla korábbi válogatott jégkorongozó

Forrás: Thinkstock -
jégkorong Dr. Galambos Béla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszan tartó, súlyos betegség után szombat éjszaka, 68 éves korában elhunyt Galambos Béla válogatott jégkorongozó - adta hírül a magyar szövetség (MJSZ) honlapja.

A nyolcszoros magyar bajnok, a nemzeti színekben négy világbajnokságon is jégre lépő, 73-szoros válogatott játékos a hatvanas-hetvenes évek meghatározó alakja volt. Visszavonulása után bizottsági tagként segítette az MJSZ munkáját - idézte fel a gyászjelentés.

Galambos már serdülő játékosként a Népsport címlapján szerepelhetett, amikor korosztályos csapata 53 góljából 41-et ő szerzett a bajnokságban. 1964 decemberében, 15 évesen mutatkozott be az Újpesti Dózsa felnőtt csapatában, majd szerepelt a Ferencvárosban is. A Magyar Népköztársasági Kupát is nyolcszor emelhette a magasba.


A felnőtt válogatottba az 1969-es szkopjei világbajnokságra kapott először meghívót. A címeres mezben 1974-ig játszhatott, négy világbajnokságon - 1969, 1970, 1972 és 1973 - képviselte az országot.

Meztelen testét tekergeti a fürdőszobában Christina Aguilera (18+)http://www.life.hu/sztarok/20180218-meztelen-testet-tekergeti-a-furdoszobaban-christina-aguilera.htmlA 37 éves énekesnő az Instagramra posztolta a tőle szokatlanul szexi képeket. TV + Sztárok--Nagymamaszerepeket kap az egykori gyereksztár, Megan Followshttp://www.life.hu/sztarok/20180218-nagymamaszerepeket-kap-az-egykori-gyereksztar-megan-follows.htmlImmár 49 esztendős az Anna című sorozat gyermekszereplője, Megan Follows. A színésznő ma is remekül néz ki és azt sem bánja, ha nagymamát kell alakítani a filmekben. TV + Sztárok--Körözték őket: csúnya ügybe keveredett Szecsődi Kari és a magyar Ken babahttp://www.life.hu/sztarok/20180218-koroztek-szecsodi-karit-es-a-magyar-ken-babat.htmlÖt évvel ezelőtt keveredett verekedésbe Szecsődi Kari és a magyar Ken baba, Einwiller Gregor. Egyikük sem bántott senkit, csak tanúi voltak a balhénak. Gregor életet is mentett, Kari pedig segített neki. A történetben érintett volt az a H. Nancy is, akit 2015 májusában egy kínai férfi ölt meg az Akácfa utcában.TV + SztárokOrigoCsonka András és Hódi Pamela megmutatta, milyen a színpadi csókhttp://www.life.hu/sztarok/20180218-csonka-andras-es-hodi-pamela-megmutatta-milyen-a-szinpadi-csok.htmlCsonka András a kamerák előtt, Hódi Pamelával mutatta meg, milyen is az igazi színpadi csók. TV + Sztárok--Szakított Cheryl Cole és Liam Payne, gyermekük még egyéves sincshttp://www.life.hu/sztarok/20180218-szakitott-cherly-cole-es-liam-payne-gyermekuk-meg-egyeves-sincs.htmlÚgy tűnik, szakított Cheryl Cole és a nála 10 évvel fiatalabb Liam Payne. A párnak van egy 11 hónapos közös kisfia. TV + Sztárok--Gyerekkora meghatározó alakjával pózolt Demcsák Zsuzsahttp://www.life.hu/sztarok/20180218-gyerekkora-meghatarozo-alakjaval-pozolt-demcsak-zsuzsa.htmlDemcsák Zsuzsa a Szóvivők bálján járt a legjobb barátnőivel, ahol nagy szerencse érte. Gyerekkora meghatározó alakjával is találkozhatott. TV + SztárokOrigo



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.